A földet, melyet lépted érint, áldom,
Mert rajta jár a legszebb tünemény.
A lábad nyomát keresem a tájban,
S te vagy a tűz, a lágy, a szent remény.
Megadóan borulok le elédbe,
Ha lassan lépkedsz könnyű, szép soron.
Minden kis ujjad drága, tiszta ékszer,
Melyet imádva csókolok a soron.
A lábfejednek finom, lusta íve
Minden sötét napomra fényt hozó.
Olyan csodás e csendes hódolat most,
Melyre nem is létezik semmi szó.
Nem vágyom másra, csak e drága testre,
Hogy rabja legyek örködő szívvel.
Így szolgállak míg éllel dobog lelkem,
S imádlak téged minden reggelivel.
Hozzászólások (0)