Jancsiii, Andrei, és a barátommal együtt kirándultunk a Tordai-hasadékhoz (1)

Már több tíz évvel ezelőtt történt, hogy Erdélybe utaztunk, Kolozsvárra, majd onnan mentünk el a Tordai-hasadékhoz és még tovább is...

Jancsiii erdélyi gyerek, ott született és sokáig ott is élt, míg nem árjött Magyarba és itt Pesten dolgozott több étteremben is, mint szakács. Ugyan nem volt a végzettségről papírja, de nagyon sok erdélyi specialitás elkészítését ismerte és nem csak főzni tudott jól, de ízlésesen, íncsiklandóan tálalni is s ez volt a döntő. Majd három évig dolgozott Pesten, mikor egyszerre honvágya lett s egy hónp alatt összepakolt és visszament Kolozsvárra.

Én Jancsival ismerkedtem meg Pesten, majd mivel nem volt szállása, így elvittem a barátomhoz, aki befogadta pár éjszakára, mire sikerült munkahelyet szerezni neki egy étterembe. Mivel már volt keresete, így a barátomtól albérletbe költözött, mert ki tudta fizetni, igaz a kauciót mi kölcsönöztük neki.

Szabadnapjain többször is jött velünk magyarországi kirándulásainkra, így sok felé megfordult az országban, látta a híresebb magyar nevezetességeket.

Ezért azután, mikor hazaköltözött a következő évben meghívott minket Kolozsvárra és egy erdélyi kirándulásra. Az autómmal érkeztünk meg kora délután, de már a városhoz közeledve felhívtuk a mobilján és egyeztettük, hol fogjuk felvenni a Fő téren. Így is lett, onnan már ő irányított hova, merre menjek. Hamarosan megérkeztünk Kolozsvár egy kiesebb külvárosába, egy román munkásszállásra, ahol minket egy olyan szobában helyeztek el, ahonnan nem az udvarra, hanem kifele, a város menti mezőre, erdőkre volt kilátás és volt hozzá saját fürdőszoba, WC is. Természetesen itt teljes ellátást kaptunk, ízléses és finom házi kosztot, sőt még a napi 4-5 elkészített ételből is választhattunk magunknak ételt. Az étkezések mellé italok is jártak, még sör, bor, vagy egy kupica pálinka is.

Jancsii Kolozsvárott a Képzőművészeti Főiskolán dolgozott, mint modell. Modellt állt a hallgatóknak, adott esetben meztelenül, vagy csak egy lepel volt átvetve a vállán, ahogy a mestertanár beállította. Nem zavarta ez a helyzet, sőt, még élvezte is.

(Volt hallgatónő aki próbálkozott nála, de nem járt sikerrel, mert Jancsii meleg volt, mint a Kilimandzsáró. Volt egy barátja, Andrei, akivel együtt lakott és élt, de ezt nem sokan tudták. Andrei is hallgató volt, harmadéves, festőnek készült, tanult. Őt zavarta Jancsii modellkedése, de belátta, hogy valamiből meg kell élniük.)

A lakóhelyünkre történő megérkezésünk után gyors kipakolás, tisztálkodás következett, majd már Jancsiival együtt mentünk vissza a városba, az ő lakásukba, ahol Andrei-vel is találkoztunk és együtt mentünk tovább Kolozsvár nevezetességeinek megtekintésére. Így jártunk a Fő téren, a székesegyházban, a Bánffy palotában, megnéztük a híres szobrot is a Fő téren, majd elmentünk Hunyadi Mátyás szülőházát is megtekinteni. Onnan már gyalog mentünk át a sétáló utcán át a másik térre, ahol szintén minden nevezetességet megtekintettünk. Végül már kocsival mentünk ki a Házzsongárdi temetőbe, ahol a nevezetesebb sírokat kerestük fel.

Fáradtan tértünk haza a szállásunkra, miután Jancsit és Andreit kitettük a lakásukon és abban maradtunk, hogy holnap – reggeli után – megyünk értük és együtt elautózunk Tordára a Tordi hasadék megtekintésére.

Így is lett. Bőséges reggeli után felvettük Jancsiékat, majd irány Torda és onnan a Tordai hasadék parkolója. Az autót itt hagytuk az árnyékban és gyalog vágtunk neki az elő erdőn át a hasadéknak. Kezdetben könnyű séta volt, de ahogy már a patak partján haladtunk, kapaszkodtunk, egyre nehezebb lett a terep és egyre gyakrabban kellett már komolyabb akadályokon is túlkerülnünk. Egyre jobban összeszorultak a sziklafalak felettünk s már csak a patak fért el és alig valamennyi vékony gyalogút, vagy néhol még az sem volt, mert a sziklafalon kellett kapaszkodva haladnunk. Hol kötelek, hol már láncok voltak a sziklafalba rögzítve s azok segítették a haladásunkat.

A hasadék felénél már néha át- át kellett egyensúlyoznunk egy-egy keresztbe fektetett fatörzsön, hogy a másik partra kerüljünk. Már feltűntek az ősember barlangok szájai is, volt amihez felmásztunk, bementünk egy darabon, de nem volt nálunk elég zseblámpa, így csak kóstolgattuk a barlangokat.

Mivel eddig sem találkoztunk senkivel, és már nagyon melegünk lett, így először csak a pólók, de később már a sportgatyák is lekerültek rólunk és tök meztelenül haladtunk tovább a hasadékban.

Már túl voltunk a háromnegyedén is, mindig csak felfelé másztunk, kapaszkodtunk, pár vízesés mellett is fel kellett másznunk a sziklafalva vésett vas lépcsőkön, míg érezhetően szélesedett újra a sziklák közötti távolság, csökkent azok magassága is a fejünk felett s szelídült a tájék, míg nem kijutottunk a hasadék végére, ahol már rétet, erdőt találtunk.

Itt kicsit megpihentünk, leheveredtünk a fűbe a pólóinkra és élveztük a napsütést, no meg Jancsiék előrelátását, mert hoztak magukkal mindannyiunknak 2-2 szendvicset. Inni a forrásból ittunk, oltottuk szomjunkat. Az tán kicsit el is aludtunk, de szerencsére Jancsii felvert minket, mert leégtünk volna a Napon, heverészve.

Lassan elindultunk visszafelé, újra megtéve a már megjárt. Ismert részeket, csak most visszafelé.

Ahogy haladtunk, lassan ereszkedtünk lefele, s a vaslépcsőkön lemászva már arra is volt erőnk, hogy az elől mászó, az utána jövőket megcicerézze, megfogdossa, sőt még a kezei közé kapott, marokra fogott merev farkakat ki is verje.

Mire leereszkedtünk az összes vízesésen, már mindenki túl esett ezen.

Hamarosan leértünk a vége előtti kiserdőbe, így ott már visszavettük magunkra a sportgatyáinkat és pólóinkat is, majd a parkoló melletti étteremben megsöröztünk.

Jancsii csak ekkor árulta el, hogy a Tordai sóbánya meglátogatása helyett más programot szervezett. Visszaszálltunk az autómba s azzal megkerülve a hegyet, először Torockóra mentünk, ahol Jancsi megmutatta az a mellett magasodó Székelykövet és elmagyarázta, hogy Torockóban miért kétszer kel fel a Nap.

Torockóból már a patak mellett mentünk ki a Torda-Gyulafehérvárra menő autóúthoz, ahol már várt reánk Jancsii másik ismerőse, aki a torockói Prefektúrán titkároskodott. Ő ment elől s én utána, de nem sokat haladtunk az országúton, mert hamarosan jobbra indexelt és bekanyarodott egy mellékútra, én meg utána. Azonban nem sokat tudtunk haladni ezen a mellékúton, mert hamarosan egy rendőrségi dzsip állta el az utat. Először az elől haladó autóban üllőt igazoltatta, majd a mi kocsinkhoz lépett és kérte tőlem a kocsi papírjait, majd az útleveleket is. Jancsi tolmácsolt, bár a barátom is tud románul.

Kiparancsolt a rendőrtiszt minket a kocsiból, körbe kellett állnunk a motorháztetőt, arra rátámaszkodnunk és széttenni a lábainkat.

Majd meglepetés ért mindet, mert a rendőrtiszt mögénk lépve alulról a sportnadrágjainka nyúlt és a farkunkat mogyorózta meg.

Tiltakozni sem mertünk, míg nem Jancsii barátja a másik kocsitól oda nem jött és bemutatta az ő barátját, aki Gyulafehérváron a rendőrkapitány, s természetesen meleg, mint mi, mindannyian.

(folyt. köv.)