42 - az írónő

Hallgatva a történeteket azt gondoltam, hogy amatőrök ezek a hölgyek ilyen téren. Mennyire tévedtam. Azt is gondoltam, hogy Zita vágyai és praktikái őt teszik kegyetlenné, Kata pedig csak szereti hallgatni, nézni. Lehet, hogy eddig így is volt, minden esetre ma este történt valami, talán Anna és Barbi nyitottak ki egy újabb kaput.

Ott tartottunk, hogy Kata mélyen a szemembe nézett és láttam ahogy kedve és kíváncsi tekintete megváltozott. Gonosz, de valahogy mély és szomorú tekintet volt ez. Valamilyen régi terhet, sérelmet hordott ami most felszínre tört.

-- Azt akarom hogy sírj. Most. Anélkül hogy bántanálak.

A többiek abbahagyták, amúgy is megszomjaztak, leültek a kanapéra, halk zenét tettek és beszélgettek. Nem tudom miről, mert Kata kitöltötte minden figyelmemet. Próbáltam sírni, de nemigen tudtam, pedig már kaptam elég sokat és sajgott ott lent.

-- Én nem foglak verni, de kínozni foglak másképp, úgy, ahogy nem szereted.

Nem tudtam mit gondolni erről, Kata elment valahova, én pedig maradtam ott. Hamarosan visszatért, egy átlátszó hálóingben. Mondott valamit a többieknek, majd értem jött és intett, hogy kövessem. Nagyon izgató volt ahogy ment előttem, a hálóing alatt nem viselt semmit. A lábait néztem és a fenekét. Próbáltam uralkodni magamon. Fel mentünk az emeletre egy hálószobába, ahol lefektetett, majd nekem háttal rá ült az arcomra. Rájöttem mi fog történni és volt már ilyen tapasztalatom. Nagy levegőt vettem előtte. Puha volt a feneke és teljesen elvette a levegőmet. Nem zuhanyozott előtte, éreztem még a tónak az illatát és mást is. Kezeimet combjával maga alá szorította, így nem tudtam erővel kiszabadulni alóla. Érezte minden rezdülésemet, ezért hiába vettem előtte sok levegőt, ezt "beszámította", csak arra figyelt ahogy lassan rángatózni kezdtem. Amikor már pánikom kezdett lenni akkor egy rövid pillanatra felemelkedett. Épp csak annyira, hogy egy másodpercnyi levegőhöz jussak, majd újra elvette azt. Közben megtalálta a farkamat és a golyóimat, a kezébe vette, de olyan kellemetlen volt levegő nélkül, hogy teljesen lohadt maradtam. Ezt hosszú percekig folytatta, kicsit sem unta meg. Bekapcsolt egy tévét és nézni kezdett valamit. Egy idő után nyögdécseltem és elfojtott hangokkal próbáltam jelezni hogy engedjen el. Egyszer hozzám szólt.

-- Tudod mit kell tenned. Sírj és akkor talán meggondolom.

És folytatódott, sokáig, nagyon sokáig. Már a fenekébe szerelmes lettem, ugyanakkor féltem is tőle, éreztem, hogy fegyverként használható. Valamikor valaki bekopogott, érdeklődött, Kata nevetve mondta, hogy minden rendben, csak játszik egy kicsit velem.

Nem tudom mikor törtem meg, egy örökkévalóságnak tűnt. Már nem tudtam gondolkozni, kapkodtam a levegőt. És féltem minden újabb ciklustól amikor vissza ült. Először a könnyeim eredtek el. Majd a mellkasomat rázni kezdte a zokogás. Kata most másképp helyezkedett, egy puha, nedves, puncival találkoztam, de a sírástól alig tudtam mit kezdeni vele. Most kezeivel erősebben markolt, az is fájt, de nyelvem feléledt, több levegőt kaptam és könnyezve, lucskosan az ő nedveitől is csúcsra juttattam, többször is. Mielőtt nekem is jó lehetett volna elengedett és lement a többiekhez, de lehet előtte a fürdőszobába.

-- Te maradsz. Innen folytatjuk, ez csak az előjáték volt. Térdre az ágy mellé, kezeket hátra. Fejet lehajtva. Sírhatsz még egy kicsit, de maradjanak könnyeid mert később is kellessz.

Maradtam és valóban sírtam még mert nem láttam kiutat, teljesen hatalmába kerített Kata, a rejtélyes írónő.

folyt.köv