Helyettesítés 1/2. rész

Helyettesítés 1/2. rész

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

A munka, amelyet azért vállaltam, mert egyrészt jól kerestem vele, másrészt kíváncsi is voltam arra, mit bírok ki, eleinte nem volt nehéz, de ahogy múltak a hónapok, és a kezdeti vonakodásom lassan elolvadt, már merészebb kezeléseket is bevállaltam. Voltaképpen abból állt a munkám, hogy az orvostanhallgatók vagy szimpla kíváncsiskodók számára rajtam mutatta be egy-egy orvos a genitális vizsgálatok és kezelések gyakorlatát.

Ehhez mindössze egy álarcot és egy fehér, hátul megkötős köpenyfélét viseltem, és bizony itt nem volt helye szégyenérzetnek. Azokon a napokon, amikor berendeltek, néhány órán át a számunkra kialakított pihenőszobában vártuk, hogy szólítsanak a hangosbemondó hangszóróin keresztül, hogy melyik terembe menjünk. Általában három-négy különböző korú férfi várakozott velem együtt, és miközben beszélgettünk, átnéztük a számunkra kinyomtatott aznapi feladatlistát.

Aznap fél tízkor álltam munkába, és már túl voltam az első munkámon, amely néhány végbélkúp befogadásából állt. A doktor utasítására be kellett mutatnom, hogy különböző pózokban hogyan lehet kúpot felhelyezni egy férfi végbélnyílásába, alkalmasint az enyémbe. A köpenyféle elöl zárt volt, de hátul szétnyílt rajtam, és alkalmasint le is lehetett vetni, mielőtt a beavatkozás megtörtént, most is ezt tettem. A sötétlila, bársonyos tapintású pillangómaszk így is eltakarta fél arcomat, így, még ha közben fotók és videófelvételek készültek rólam, akkor sem tudtak azonosítani.

A kúpokkal eleinte meggyűlt a bajom, kellemetlenül hidegek, kemények voltak, bár méretük miatt könnyedén felcsúsztak a fenéklyukamba, de ha a gumikesztyűs ujj nem nyomta őket elég mélyre, hajlamos voltam elveszíteni őket, egyszerűen kicsusszantak belőlem. Ilyen főleg akkor történt velem, amikor az orvosnövendékek sorra próbálták rajtam a tanultakat, és bátortalanul nyomták fel belém a kúpot. Gyakran ők maguk vették észre, és újra megnyomtak, de ha mégsem, jeleznem illett, hogy nem vagyok jól megkúpolva.

Hogy milyen pózban nyomtak meg? Legtöbben letelepedtek a kerek forgószékre, és le kellett hajolnom eléjük háttal, terpeszben, bokafogással. Ebben a pózban kaptam a legtöbb kúpot, és nem is volt ellenemre, mert mindegyik után felállhattam, és így összeszoríthattam a lyukamat, hogy ne csússzon ki a kúp. A második leggyakoribb pózhoz hasra kellett feküdnöm, és kitolnom a fenekemet. Csak akkor húzhattam vissza, amikor már mélyen bennem volt az ujj, ilyenkor már nem kellett kitolnom.

A harmadik pózhoz egyszerűen négykézlábra kellett helyezkednem a vizsgálóasztalon, széttárt térdekkel, és ellazítanom a fenéklyukamat. Ez egyébként a legtöbb kezelésnél jól bevált póznak számított, hiszen tökéletes volt akár rectális injekcióhoz, akár beöntéshez, de műszeres vizsgálatokhoz is.

Ezen a napon már túl voltam néhány kúpon, és emiatt is kényelmetlenül feszengtem a pihenőszobában, miközben a mai napra előírt további feladataim listáját nézegettem. A legtöbb szünet fél óra volt két kezelés között, a legkevesebb tíz perc. Minden kezelés előtt és után kötelező volt megmosakodnunk, ezt is szerződésben rögzítették, amikor alkalmaztak.

Szerencsém volt, hogy kiválasztottak, mert három év múlva már belépek a negyvenes korosztályba, és már nem voltam az a szálkás, fiatal test tulajdonosa, amilyeneket legjobban kerestek, ráadásul ázsiai származású lévén nehéz volt munkát találnom egy idegen országban, mégis rám esett a doktorok bizottságának választása.

Mára még egy beöntés nézett ki nekem, amit nem is bántam, mert a kúpokat, vagy maradékukat kimossa belőlem, elvégre tizenhatot nyeltem el, és magam is éreztem, hogy elteltem vele. Eddig maximum tízet kaptam egy alkalommal. A beöntés után lesz egy félórás szünetem, majd műszeres vizsgálat következik, valamint katétereznek is. Emiatt nem lesz szabad előtte vizeletet ürítenem, mert akkor a katéteres vizsgálat semmit sem talál a hólyagomban.

Még hárman ültek a pihenőszobában rajtam kívül, egyet már elszólított a hangszóró az egyik kezelőbe. Mindhárman húsz-huszonöt évesnek, és sokkal sportosabb alkatúnak látszottak nálam. De eljön az idő, nyugtáztam magamban, amikor az ő testük is megereszkedik.

A hangszóró szólította az egyiküket, és szinte a távozásával egy időben ért vissza, akit az imént kezeltek nézőközönség előtt. Kissé lassan jött, két kezével fenekét szorította össze, és nem ült le. Kíváncsi tekintetünkre kesernyés szájízzel bökte ki, hogy csípős injekciókat kapott, összesen kettőt. Többet nem is bírt volna ki, úgy megviselte a kezelés.

Elborult az arcom. A csípős injekciótól mindenki tartott, kevesen vállalták be, és őket meg lehetett ismerni arról, hogy utána kínosan fogták két kézzel a feneküket. Jómagam még nem kaptam, noha szinte minden héten részesültem ilyen-olyan injekciókban, amelyeket berzenkedve, de fokozott önuralommal fogadtam. Ám azok nem csíptek.

Ekkor a nevem hallottam a hangosbemondóból, a beöntőszoba számával. Tehát indulhattam kimosatni a kúpjaimat. Várt a beöntőasztal. Nem kellett előtte megmosakodnom, mert előtte, közben és utána is le fognak mosni a gumicsőből ömlő langyos vízzel. Így felmásztam az asztalra, terpesztettem lábaimat, és áthajoltam a fémrúdon, ami a ölemet tartotta, a másik derekamat szorította le. Míg az asztal egyik végén dolgoztak velem, a másik oldalon szinte unottan könyököltem.

Már épp elkészültem, és vártam a sorsomra, amikor bejött egy orvos, legalábbis fehér orvosköpenye és sztetoszkópja erről árulkodott. Ellenőrizte, hogy rendesen elhelyezkedtem-e, megpaskolta a fenekemet, majd kijelentette, hogy ilyen húsos feneket időnként nem ártana megpálcáztatni. Kérdésére, hogy kaptam-e már pálcát a faromra, eltűnődtem, majd bevallottam, hogy néhány alkalommal már kóstoltam pálcát, de még húszas éveim első felében. Cöccögött, és megjegyezte, hogy nem kéne elhanyagolnom. Ő majd intézkedik arról, hogy havonta egy alkalommal elverjék a fenekem.

1. Meglásd, jót fog tenni! – bizonygatta. – Fel is írom, hogy ne felejtsem el. Mi is a neved? Duong?

1. Huong – feleltem, és visszaemlékeztem az alkalmakra, amikor elvertek.

1. Huong, URAM – javított ki nyomatékosan, és én kapkodva ismételtem, és kértem elnézést.

Még csak az hiányzik, hogy kitegyenek ebből a jól fizető állásból.

1.  Már csak ezért a tiszteletlenségért is megérdemelsz egy könnyű huszonöt botot – felelte. – Nem kell messzire menned, ennek a szolgáltatóháznak az alagsori, hangszigetelt helyiségeiben fognak elverni.

1. Köszönöm, uram – feleltem szinte hangtalanul.

1. Egyébként a beöntés után még milyen feladataid lesznek?

1. Műszeres vizsgálat és katéterezés, uram – feleltem valamivel hangosabban, mint az imént.

1. És még egy, ezt az imént írattam a listádhoz. Az egyik delikvens visszariadt a csípős injekciótól, hogy ti nevezitek, és be kell ugranod helyette. Három rectális injekciót fogsz kapni. Remek, hogy éppen most lesz beöntés, mert utána nem fogod összecsinálni magad injekciózás közben. A műszeres vizsgálatot és a katéterezést természetesen átíratom arra, aki helyett szúrni fognak. És mivel a csípős injekciót akár órákig is érezheted, jól fog jönni egy kis bot, attól elmúlik a kellemetlen érzés a végbélben – jelentette ki elégedetten, majd miután felírta a rám vonatkozó változásokat, elindult, hogy intézkedjen.

Ismét magamra maradtam. Nem sokkal később megérkezett a zajos csoport, és velük egy orvos, két ápoló kíséretében, és egymás után három beöntést kaptam. Ezekről nem mesélek részletesen, mindenki tudja, hogyan zajlik ez. Az orvos utasításait követve az ápolók ügyesen lebonyolítják, nekem csak a testemmel kell jelen lenni.

A harmadik, alapos lemosdatás után, melyet már a két ápoló társaságában élveztem, mert mindenki más elhagyta a helyiséget, visszatértek gondolataim az injekciókhoz, és nem tagadom, a verés is foglalkoztatott.

A beöntések után visszatérhettem a pihenőszobába, és ott találkoztam a korábban még aggodalmaskodó, immár nyugodtabb társamhoz, aki helyettem hamarosan helyettem fog műszeres vizsgálatokon és katéterezésen fog túlesni, míg én helyette csípős injekciókat kapok.

Amikor elmondtam neki, hogyan értesültem egymás helyettesítéséről, elképedt.

1. Te találkoztál az igazgatóval? Övé az egész létesítmény, de még senki sem látta közülünk!

1. Honnét tudnám, hogy ő volt? Nem állt módomban szemügyre venni, inkább csak a hangját hallottam.

1. Ez teljesen rá vall. Nem mutatkozik előttünk, és akkor ment be, amikor te már a beöntőasztalon hasaltál.

1. Hajlok rá, hogy igazad van, hiszen ennyi idő alatt az összes orvost megismertem, de az ő hangja ismeretlen volt számomra.

Folyt. köv.