Ki a jó kutya? 4 rész.

Annyira remegtem a hidegtől, a fájdalomtól és a fáradtságtól, hogy a láncok is belecsörrentek volna, ha nincsenek húrszerűen kifeszítve. Egy örökkévalóságnak tűnt minden egyes másodperc. Néha álmodtam is valamit, de ezek inkább mikro alvások voltak, miközben a testem ösztönösen igyekezett nem elernyedni, de ha ébren is voltam csak nyöszörögtem, mint egy kiskutya. Üvöltöttem volna, de nem bírtam, minden egyes nyakfeszítés csak fájdalmas erőlködés volt. Potyogtak volna a könnyeim, ha a maszk engedi. Egy idő után, amit már nem érzékeltem, és közeledett az este, már nem remegtem, nem éreztem a fájdalmat, nem éreztem semmit. Az elmém lehanyatlott, teljes filmszakadás...

Arra eszméltem, hogy patakzott a számból a nyál, és mintha körbe satuba lett volna fogva a nyakam, de ezúttal nem szúrt, viszont az előző próbatétel nyomait élesen éreztem. Még mindig láncra voltam verve, és minden egyes levegővétel és nyelés komoly erőfeszítést jelentett, nem beszélve a görcsölő mellkasomról. Észrevettem egy felém tornyosuló homályos árnyat. Erre az megszólal.

- Így hisztizni se fogsz tudni, ám kell a nyakörv is, hogy levegővétel hiányában felébresszen, mert hát csak nem akarlak elveszíteni, drága kis Benjim. Ugye nincs semmi erőd? Gondoskodom róla, hogy ne is legyen, kiskutyám... Kérsz valamit enni?

Szimplán csak elfordítottam a fejem jelezvén, erre jelen helyzetben nem is szeretnék gondolni, ugyanis rájöttem, hogy mi a helyzet...felcsavarozta rám azt a nagy vas csőbilincset. A szorítása terebélyességéből és súlyából éreztem, hogy ez nem hol-mi könnyű alumínium.

- Helyes. Úgy látszik, okos, jó kiskutyám vagy. Gyere, megitatlak.

Mondta feltűnően lágy hangon, majd elővett egy tölcsért, a végén egy hosszú, vékonyabb csővel, amit óvatosan lenyomott a már jó leszűkített torkomon, aztán apránként adagolta bele a számomra most már életet adó nedűnek számító meleg, sós ammónia illatú levet, miközben erőltetetten vettem a levegőt az orromon keresztül.

- HORRRRKK HÖRRRRR HORRRRRK HÖRRRRR...

Majd ennek végeztével így folytatta.

- Szeretnélek kiengesztelni egy kis "fenékmasszázzsal", de előtte várunk egy kicsit.

Kis idő múltán kiderült, mire kellett várnunk. Akkorát ürítettem, hogy ki kellett vezessen a ketrecből, hogy ne legyen az is tiszta olyan. Talán egy jó nagy adag hashajtót is beleadagolt közben. De arra is rájöttem, miért feszül a hátsóm. Egy terebélyesebb, masszív szilikoncső van belém vezetve, a jelmezt hozzáépítve hogy azt veletlenül se rondítsam össze belül. Kipucolta a már kitágított végbél nyílásom egy óriás fecskendővel. Csakúgy szimplán kötött ki kívülröl a ketrechez, de nem is tiltakoztam, mert tudtam, hogy úgyse érdemes.

Kezdődött a szokásos mozdulatsor, csak hátulról. Először hosszasan, finoman simogatta a bundás fenekemet. Már majdnem teljesen elaléltam, megfeledkezve a szinte komoly oxigénhiányról, amikor egy hirtelen nagy döfést éreztem.

- Mmmhhhhhh

Fájt, de nem reagáltam, mert tudtam, hogy durva megtorlás vár rám. Ahogy egyre gyorsabban döfködött, úgy kezdtem el én is élvezni, ami egy földöntúli élménynek tűnt. A végén a maradék józaneszemet elveszítve hatalmas visszhangos nyögés hagyta el szűk torkomat.

- AAAAAAAAAHHH-AAAHHHH-aaahhhh-aaah-ah

Ő erre felfigyelt, majd hirtelen abbahagyta a műveletet, aztán lassú léptekkel sétált bele a látóterembe...már ami megmaradt.

- Megint rossz kutya vagy! Csalódtam benned. TAKARODJ A HELYEDRE!

Miután ijedtemben gyors léptekben visszavonultam a ketrecbe, megfogta a nyakamban lévő láncot, a tarkómhoz fordítva felkötött a ketrecajtó fölé úgy, hogy az ágyéka magasságában legyen a fejem, miközben a lábam a hosszában elhelyezkedő rácsokból álló padlón csúszkált, szinte semmi esélyt nem adva arra, hogy megtarthassan magam, majd a nyakörvemnél fogva nagy erővel ráhúzott a hatalmasra duzzadt farkára.

- ÁHHrrrgghhh-gh-krkr-gghhh-*SLURP CUPP* URRKK-URRKK-URRKK

- Na végre belement...fffuuuhhhh de szűűűk, majdnem fájdalmasan szorít...áááhh...UUUUHHH!!!

- HORRRKKKH-HORRRRKKKH*CCUPPP* GGAHHURRKK-GGAHURRKHH-HÖÖÖRRGGHH-KÖHH-KÖHH-KÖHH *szörcs szörcs szörcs szörcs*

- Eeezaaaazzz *SPRICC SPRICC SPRICC SPRICC SPRICC* Úúúgy, szépen bele a bundádba. Rendesen beléd szorult a farkam, te korcs! De megérte...

Ahogy gondosan belém törölte az összes, eredetileg jutifalatnak szánt nedűt, én szépen lassan el is vesztettem az eszméletemet, miközben tömény salakanyag ízét éreztem a számban és a légutakban, ugyanis rossz lyukba tuszkolta be, mivel hogy a tüdőm irányába csúszott.

De nemsokára magamhoz tértem, amikor is a láncon ezúttal hanyatt lógatott fel, már rárögzítve a tetőt jelezvén, hogy egy jó darabig biztos ott fogok lógni. A sokk hamar felébresztett, de addigra ő már nem volt sehol...és igazság szerint én se nagyon tudtam önmagamról, csak hallgattam, ahogy pattognak el a hajszálerek az arcomban, a fejemben, miközben szorította a rorkomat a csőbilincs, és szépen, lassan csúszott a tarkóm felé a lánc. Kezdtek összefolyni a napok, a látottak, a hangok, teljesen elvesztettem az időérzékemet, már lassan azt is elfelejtettem, hogy ki vagyok. Olyan, mintha egy párbeszédet hallanék...lehet, hogy megmenekültem?

Folyt. köv.