Ki a jó kutya? 2 rész.

Már vettem volna az irányt az aluljáró felé, erre megfogta a vállam.

- Hova mész? Itt van mindjárt a kocsi! Amerre megyünk, arra nincs tömegközlekedés!

- Jah, okés. De pontosan merre is megyünk?

- Fel, az Alpokba.

- Az Alpokba?! Azaz kimegyünk az országból?! De hát nem is úgy készültem! Nem gondolod, hogy szólnod kellett volna elő...

Sebesen a számra tette a mutatóujját.

- Ssssshhh, kis kutyám! Váltó ruhára úgyse lesz szükséged, majd én biztosítok mindent.

- Nem arról van szó! Csak otthon várnak!

- Miért, mit mondtál? Hova jössz?

- Állasinterjúra.

- Akkor azt mondod, hogy elvisznek próbamunkára.

Tétováztam egy kicsit, majd elővettem a telefont.

- Előbb telefonálnom kell!

Mondanom se kell, nem örültek neki, hogy ebbe csakúgy beleugrok, de hát nem vagyok már gyerek. Hát akkor mit szólnának, ha kiderülne, valójában miért jöttem?

- Rendben. Indulhatunk!

- Meglásd, kiskutyám, jó lesz ott neked. Ha jó kutyus leszel, néha szaladgálhatsz kint, a szabadban.

Az autó pont a Keleti előtt parkolt. Beszálltunk és elindultunk. A hosszú utat kihasználva átnéztem a "bőröm", hogy lesz-e mit javítani rajta, vagy érdemes-e valahol stabilizálnom, elvégre lehet, hogy hetekig nem veszem le, esetleg hónapokig. Habár a tisztálkodás elég érdekes lesz. Hirtelen nagyon szomjas lettem, de nem volt nálam semmi víz. Félve megkérdeztem Góliátot (ez volt a felhasználó neve), aki majdnem az apám is lehetne:

- Van valami innivalód? Teljesen megfeledkeztem róla.

- Persze, kutyusom! Neked mindent! Van egy kis szörp hátul. Jó édes, remélem, úgy is szereted.

- Köszönöm, rendes vagy!

Teljesen megfeledkezve arról, hogy nem is az enyém, legurítottam az összeset, ami volt 1l körül, annyira szomjas voltam.

- Úristen, ne haragudj!

- Semmi baj, kiskutyám! Legalább nem lesz neked olyan hosszú az út...

- Hogy érted azt, hogy...nem...lesz...oly...

Az első kép, amire emlékszem, egy slicc volt szorosan az orrom előtt, amit pont akkor húztak fel, de gyanúsan fátyolosan láttam, a nyakam fájdalmasan húzódott, teljesen be volt állva, a torkomban meg éktelen nagy izomláz bújt meg, valamint vadul feszült a hátsóm. Mozdultam volna, de nem bírtam, a szám teljesen ki volt merevedve, egy szót se tudtam kinyögni. A kezem lefelé lógott, és alig mozdult fel-le, mintha valamivel lerögzítették volna.

- Jaj, kiskutyám, látom már kezdesz magadhoz térni. Még szerencse, hogy úgy adagoltam az altatót, hogy tudjam, talán megiszod mindet. Legalább 18 órát aludtál. Nem tudom, mire emlékszel, de amikor idebent felöltöztettelek, nem volt veled nehéz dolgom, majd hirtelen csak utána aludtál el, és sokáig. De nem várhattam addig, amíg felébredsz, így kétszer is megitattalak, nehogy kiszáradj nekem. Még jó, hogy többet ittam a kelleténél. Meg is előlegeztem neked egy-két friss jutifalatot is. Várjál! Mindjárt lecsatolom rólad a láncokat. Valahogy fel kellett neked vennem az ideális pózt, hogy gondoskodhassak rólad.

Megragadta...feltehetően a rajtam lévő nyakörvet, és olyan könnyedén húzott felfelé vele, mintha csak egy rongybábu lennék, majd lecsatolta a karabinereket. Lehajított, ezt követően teljesen erőtlenül puffantam a padlórácsra. Akkor realizáltam, hogy úgy látszik, nem nekem kell felöltenem a kutya formámat, mert már ő megtette helyettem. Ahogy körbenéztem, láttam úgy nagyjából, hogy valahol a semmi közepén vagyunk, ahol körös körül fák sokasága állt, folyondárokkal benőtt több méter magas kerítéssel, de azon túl házat sehol se láttam. Csak rácsokat, és annyi helyem volt, hogy éppenhogy felvegyem a fekvő pózt, de két lábra állni is lehetetlenség volt a ketrec össz. 90 centi magassága miatt, ugyanis én vagyok majd 190. Anyaga mérete ellenére igen masszív volt. Öntött vas, amit kézzel elhajlítani lehetetlen, ráadásul stabil beton alapon feküdt. A teteje is rács volt, viszont egy szorosan rásimuló vastag, tömör műanyag tető is volt rajta, ami szárnyas csavarral volt odarögzítve. Ahogy nyugtáztam a látottakat, egyre csak az zakatolt a fejemben, hogy ez biztos, csak egy rossz álom lehet. Alig indultunk el Pestről, máris itt találtam magam. Meddig lehettem eszméletlen állapotban, ha az elmondása szerint még csak itt aludtam el?...BEDZSINÁZTAK!... Ráadásul úgy éreztem, hogy teljesen feszül a hasam és mintha sós ammónia szag szökne fel a gyomromból. Artikulálatlanul utána üvöltöttem, erre hirtelen áramütés szaladt végig rajtam.

- ÁÁUÁÁÁÁHH *gzzzzt* EEERKRKRKRKHH...nyüssznyüssz...

- ELHALLGASS! Nem hisztizel, különben jön a következő adag!

Nem erélyes és szeretetre vágyó volt a hangja, hanem inkább ijesztő. Majd halkan így folytatta.

- Hideg van. Bemegyek, addig őrizd a házat! Be nem lát senki, de te nyugodtan hallathatod a hangod, de csak akkor, ha kell! Csak hogy tudd, nagy hatótávú a nyakörv távirányítója, de akár állíthatom automatára is! ROSSZ KUTYA!!!... Úgy látszik, majd alapos nevelésre szorulsz...

Aztán hirtelen eltűnt a fák között. Én meg ott feküdtem összerogyva, kutyaként, a...már bundám alatt lekötözött karokkal, fogásra képtelen mancsokkal, kipeckelt szájjal, mert egy kutya nem beszél...miközben félelmemben elernyedt zaróizmaimnak köszönhetően könnyítettem magamon, szerencsére egy rácson fetrengve, ahová lefolyhatott úgy, hogy többé-kevésbé szabadon volt hagyva a latexbe öltöztetett szerszámom...de legalább nem egy pincében.

Folyt. köv.