Új élet-13.rész

Dorina odaadta a ruháimat. Felöltöztem. A tűsarkúját eltüntette, helyette felvett egy kényelmes mamuszt. Kibontotta a haját, felvett egy kényelmes pólót és egy cicagatyát. Csak az óráját hagyta meg. Csodálatosan nézett ki. Nem volt kedvem ott hagyni. Mintha ő is megérezte volna.. elmosolyodott:

-Mondtam én, hogy csak a farkatok után mentek!

-Öhm, nekem mennem kell.

-Tessék?

-Mennem kell haza, Úrnő!

-Köszönj el!

Letérdeltem és megcsókoltam az óráját.

-Helyes! Itt vannak az irataid, ne hagyd el. A busz innen öt perc.

-Hogy mi? Busz? Ja, igen, köszönöm, azaz hogy...

-Nemsokára jelentkezem! Légy elérhető! És ahogy mondtam, Eszternek egy szót se!

-Nem, illetve, igen, azaz hogy persze, hogy nem egy szót se..

-Dadogósom, hidd el, megtudom ha nem fogadsz szót!

-Szót fogadok!

Ekkor váratlanul megfogta a kezem. Határozottan, de kellőképpen romantikusan. Kaptam egy szájra puszit!

-Nemsokára találkozunk Kedvesem!

-Igen, Úrnő, szép napot!

Indultam ki a lakásból amikor hirtelen eszembe jutott valami:

-Ő, fent a hegyen van egy ház.

-Ejha, nem mondod?-gúnyolódott Dorina.

-Igen, nos, az is az Öné?

-Szerinted?

-Nem tudom, ezért kérdezem.

-Tudod a választ!

-És akkor miért ide hozott?

-Mert itt lakom.

-Igen, de azt mondta korábban, hogy Ön csak erre jár és kiruccan a hegyekbe.

-Igen, erre jártam és kiruccantam. A városban is van egy lakásom. Mi a nem világos? Nem nézed ki belőlem? Ahogyan már korábban utaltam rá, jól élek. Most pedig menj haza, Eszter hamarosan hazaér. Bizonyára éhes már.

-Viszlát!

Kimentem a buszhoz. Felszálláskor jöttem rá, hogy háhá, nincs kártyám, se bérletem. Kénytelen voltam készpénzzel fizetni a sofőrnél. Az utasok csúnyán néztek rám, hiszen feltartottam a sort.

Viszonylag hamar beértem a városba. A lakás előtt állt egy volt kollégám akit már vagy hét éve nem láttam.

-Szevasz!

-Üdv. Hát te? Honnan jössz?

-Ó, kicsit kiruccantam. Tudod, néha nem árt.

-Azt hittem már megint dolgozol és nem bírsz leállni.

-Á, nem. Na és te mi jót csinálsz erre?

-Eszter szólt, hogy ma jön haza. Gondoltam benézek hozzátok.

-Ő, én erről nem tudtam. Ne érts félre, tök jó újra látni. Gyere be!

A kapu nyitva volt. Felmentünk és a lakás előtt..

-Ő, vársz valakit?

-Tessék?

-Van itt egy boríték. Vagy ez valami posta?

-Fogalmam sincs. Egy pillanat..

Kinyitottam.. és.. benne volt a lakás kulcsom és egy üzenet is: erre még szükséged lesz!

-Nos?

-Csak a lakáskulcsom. Valakinek kölcsönadtam.

-Ja hogy járt valaki nálad? Figyelj én nem akarok zavarogni!

-Ne viccelj már, gyere!

Bementünk. Leültettem. Megkínáltam egy kávéval és elkezdtem főzni. Épp kerestem az erőleveskockát amikor a volt kolléga (Töhötöm, továbbá Töhi) megszólított:

-Tudsz róla, hogy Eszter nagyon szerencsés?

-Miért is?

-Hűséges vagy. Gondoskodó. És felelősségteljes.

-Majd néhanapján megemlítheted neki.

-Szerintem tudja. Ajj, ebben a kapcsolatban te vagy az aki többet ad.

-Tessék?

-Bocsi, semmi közöm hozzá. De a vak is látja. Tudod, én sose főztem Lilire. Igaz, magamra se nagyon. De mindig elvittem nyaralni.

-Hát igen. Na és Lilinek lett végül családja?

Töhi elkomorodott.

-Nem.

-Hogyhogy?

-Nem tudott szülni. Két gyerek ment el. Egy idő után feladta.

-Szegény.

-Elhagyott három éve.

-Tudom.

-És tudod miért? Nos, egyszer csak rájött, hogy ő tulajdonképpen megoldja az életét egyedül. Bírta félévig. Aztán megpróbálta visszakönyörögni magát. Természetesen elhajtottam. Három hétre rá összejött egy ausztrál sráccal.

-Ó. És együtt vannak még?

-Igen. Kiköltöztek.

-Lehet nekem is ki kellett volna költöznöm.

-Pont most? Dehát szabadság van.

-Tudod te mi a szabadság? Az, amikor igazán önmagad lehetsz!

-És te most önmagad vagy?

-Azt hiszem igen!

-Eszter szerint nem találod a helyed! Ő viszont ragaszkodik hozzád! Sokat beszélgettem vele mostanság.

-Igen? Hogyhogy?

-Majd elmondja ha akarja.

-Ezt meg hogy értsem?

Folyt.köv.