Talán holnap

Talán holnap

Szürke hétköznapon tekintetében puszta üresség,

Monoton mozdulatok között tűnődik unalmán,

Énjét rejtő álarca a durva csendesség,

Fogait összeszorítja önmagát uralván.

Teste szűz, lelke bájos, vágyai mocskosak.

A szerelmet éhezi, de játszani fontosabb.

Életében űr, szomjazik az izgalomra,

A szigorú szemérem mindig visszafogja.

Kora alacsony, combja hosszú, sietnie kár,

Horzsolt térde előtt hever a világ,

Ha egyszer meglátod, az eszed csak rajta jár,

Oh, oly' kevés hozzá a fantáziád.

Mély álmában térdre hull s kezére kötél szorul,

Teste csupa libabőr, finoman ajkába harap,

Páracseppek peregnek nyakáról, arcán könny gurul,

Végre elengedi kezét a szabad akarat.

A tenyér vörös lenyomata bőrét forrón égeti,

Torkára szorult kéz légzését visszatartja,

Fájdalmak ellenére a folytatást éhezi,

Élvezi, megkönnyebbülve sírva fakadna.

Sikítani nem tud, hisz nem szabad,

Lüktet benne mélyen egy fallosz,

Az idő megáll, már nem szalad,

Tarkója ér a hideg falhoz.

Szíve hevesen ver. Piheg. Megébred hirtelen.

Kócos hajába túr, a valóságában hitetlen.

Csalódottsággal telve hullik vissza a párnára:

Talán a holnap többet tartogat számára.

Mr. Pinkrope