Zsuzsa - 7. rész

A helyzet annyira váratlanul ért, hogy hosszú percekig némán meredtem újdonsült ismerősöm meghökkentő ajándékára. Valószínűleg sosem voltam különösebben leleményes társalgó, de talán a jelen pillanatban, még egy nálam sokkal talpraesettebb fickónak is elakadt volna a szava.

Beszélgetőtársamon mindenesetre nem látszott különösebb meglepettség vagy türelmetlenség hallgatásom miatt: némán várakozott, kérdő pillantásokat vetve rám. Végül csak összeszedtem magam:

- Nos, ez igazán, különleges kérés. Ha nem haragszik, egy kicsit komikusnak is látszik.

- Bármit is tesz, semmiképp sem fogok haragudni Önre, efelől biztosíthatom! Ellenkezőleg, nagyon is hálás vagyok, amiért fontolóra veszi a kérésemet.

- Úgy látom, nagyon motivált abban, hogy elvégezze a feladatát.

- Rendkívüli mértékben, igen.

- Szabad megkérdeznem: miért?

- Mert nagyon szeretem Zsuzsát. Nagy hálával tartozom neki. Így hát semmiképpen sem szeretnék csalódást okozni neki.

Nem tudtam megállapítani, mennyire gondolja mindezt komolyan. A hangja nyugodt volt, de nem nézett rám: elfordította a fejét; az ablakon át a forgalmas utcát fürkészte.

Döbbenetem elmúltával, mindenesetre, határozottan kezdett szórakoztatni a jelenetet. Ebben alighanem az is közrejátszhatott, hogy már a harmadik whiskey-nél tartottam. Nem kívánkoztam távozni: akárhogy is, ilyesmit nem minden nap él át az ember. Kíváncsi voltam, mi sül ki belőle végül. Ugyanakkor az meg sem fordult a fejemben, hogy bebújjak a ketrecbe.

- Attól félek, mégis csalódást kell okoznom végül. Ez az ötlet kissé, hogy is mondjam, gyerekesnek látszik.

- Azt hiszem, értem, mire gondol. – felelte rögtön – És természetesen meg is értem az ellenszenvét. Végül is, felnőtt emberek vagyunk, akik képesek kontrollálni a cselekedeteiket: mi szükség lenne ehhez ilyen megalázó és körülményes praktikákra? Mért nem elég az adott szó? Erre gondol, ugye?

- Igen, így is mondhatjuk.

- Kérem, higgyen nekem: az ember saját magára oly vak! Hajlamos túlbecsülni ez erejét vagy az önfegyelmét. Végső soron, addig nem tudhatjuk meg, hogyan viselkednénk egy adott helyzetben, amíg egyszer ténylegesen át nem éljük azt.

- Talán így van, de…

- Persze, ha nem volna ennek különös jelentősége, nem is feltétlen kellene ragaszkodni hozzá. Csakhogy a dolog éppenséggel ezen áll vagy bukik. Valódi hatalom csak ott lehetséges, ahol rendelkezésre állnak az ehhez szükséges eszközök. Remélem, nem bántja az ellentmondásom, de, véleményem szerint, komikus vagy gyerekes éppen az lenne, ha úgy kívánná átélni a teljes alávetettséget, hogy eközben makacsul ragaszkodik bizonyos jogaihoz.

- Ön igazán ért az ékesszóláshoz! Szinte sajnálom, amiért egy ilyen, hát, mondhatni, alantas ügyet szolgál vele.

Különös beszélgetőtársam elkomolyodott.

- Nem gondolom, hogy alantas lenne a téma, amiről beszélgetünk. Bár persze, azt elismerem, hogy sokakat megbotránkoztat. De az ember nem maga választja meg sorsát. Ducunt volentem fata, nolentem trahunt.

- Vezeti a Végzet az akarót, a nem akarót pedig vonszolja. – fordítottam – Önt, tehát, ha jól értem, a Végzet vezette ide, és kapacitálta arra, hogy előálljon meghökkentő ajánlatával?

- Megérdemlem, ha kigúnyol a gyengeségemért, uram. Nem tiltakozhatom ellene, hiszen magam is szánalmasnak találom, ahogyan dróton rángat a zabolázhatatlan szenvedélyem . De könyörögve kérem: tegye meg, amit meg kell tennie! Nincs nagyobb vágyam, mint hogy teljesítsem ezt az utolsó feladatot, amit Zsuzsától kaptam. – Egyszerre térdre vetette magát előttem, és könyörgőn kulcsolta össze kezeit. - Kérjen bármit cserébe, de az Isten szerelmére, ne hagyja, hogy felsüljek előtte!

Hátradőltem a fotelban, és sóhajtottam. Éreztem, hogy kezd a fejembe szállni az ital. De egyre kevésbé bántam. Ha nem is egyértelmű rokonszenv, de egyre erőteljesebb kíváncsiság ébredt bennem a különös férfi iránt, aki – monológját befejezve – lesütött szemmel térdelt előttem.

- Nos, nem bánom. – szólaltam meg végül – Persze, semmit sem ígérhetek, de fontolóra veszem a kérését, amennyiben elmeséli Zsuzsával való kapcsolatának egynéhány olyan részletét, amiről jó eséllyel feltételezheti, hogy igényt tarthat az érdeklődésemre. Ezek kiválasztásban szabad kezet adok Önnek: úgy látom, a szép, világos beszéd egyébként is erényei közé tartozik. Csak arra kérem, legyen őszinte és egyenes: ezúttal cseppet se legyen figyelemmel az érzékenységemre!

A férfi nem változtatott a testhelyzetén, a padlót nézve felelt:

- Ez esetben tehát aláveti magát a szükséges intézkedésnek?

- Semmit sem ígérhetek, azon kívül, hogy nyitott füllel fogom hallgatni. De elég is ebből az alkudozásból, hiszen – ha jól értem – Önnek nagy gyakorlata van az engedelmeskedésben. Ne akarjon garanciákat, hanem meséljen! Aztán majd meglátjuk, hova vezet bennünket a Végzet.

Úgy rémlett, mintha apró mosoly suhant volna át az arcán.

- Legyen, ahogy szeretné! – felelte kis idő elteltével. Továbbra is térden állt, lehajtott fejjel, egyenes derékkel. Most, fejbúbját szemügyre véve tűnt fel, hogy igencsak őszült már: alighanem kicsit alábecsültem a korát. Ugyanakkor kifejezetten jó kondíciónak örvendett, szemlátomást egyáltalán nem merítette ki a hosszas térdeplés. Megköszörülte a torkát, és mesélni kezdett.

folyt.köv.