Az iroda ajtaja hangtalanul csukódott be mögötte. A nő megállt, nem szólt egyetlen szót sem. Tudta, hogy miért érkezett. Tudta azt is, hogy a férje pontosan ismeri ezt a találkozót.
A férfi az ablaknál állt, háttal neki. Nem sietett. A csend is része volt a játéknak.
Késtél két percet.
Igen.
És ez elfogadható?
A nő lesütötte a szemét.
Nem.
A férfi lassan felé fordult. Nem emelte fel a hangját. Nem volt rá szüksége. Minden mozdulata azt sugallta, hogy nála van az irányítás.
A férjed tudja, hogy itt vagy.
Tudja.
Tiltakozott?
Nem.
A férfi bólintott.
Akkor ma is ugyanaz a szabály érvényes. Ő beleegyezett, te beleegyeztél, én pedig elvárom, hogy minden utasítást pontosan kövess.
A nő mély levegőt vett. Nem félelemből. Inkább attól a különös feszültségtől, amely minden alkalommal végigfutott rajta.
A férfi körbejárta, mint aki egy műalkotást vizsgál. Nem ért hozzá, mégis úgy érezte, mintha minden apró rezdülését látná.
A bizalom nem azt jelenti, hogy nincs határ. A bizalom azt jelenti, hogy ismerjük őket.
A nő bólintott.
A biztonsági szó?
Emlékszem rá.
A férfi elégedetten mosolyodott el.
Odakint lassan eleredt az eső. Az iroda csendjében csak az óra halk ketyegése hallatszott.
A dominancia nem kiabálás volt. Nem erőfitogtatás. Sokkal inkább fegyelem, önuralom és kölcsönös bizalom. A nő férje ezt már régen megértette. Tudta, hogy amit kívülről sokan nem értenének, azt ők hárman pontos szabályokkal, őszinteséggel és teljes beleegyezéssel építették fel.
A férfi az ajtó felé intett.
Holnap ugyanebben az időben.
Igen.
A nő távozott. Az eső hangja elnyelte a lépteit. A történetük nem a testiségről szólt, hanem arról a különös hatalomról, amely csak akkor működik, ha minden érintett szabad akaratából mond igent.
A nő visszanézett az ajtóból. A férfi már nem nézett utána, csak az asztalon hagyott jegyzetet olvasta. A férj üzenete rövid volt: „rendben ment”. A szabályok működtek. Senki nem lépett túl a határon, amit együtt húztak meg. A csend lezárta az estét. ......
Mindenki megkapta, amit akart..
Hozzászólások (0)