Cs. története XIX.

Valósággal görcsbe rándult a teste … nekem sem kellett több, folytattam – győztes csapaton ne változtass!
Fájdalom-hiány ide – fájdalom-hiány oda, a Drágám igencsak élvezte az új fordulatot és hamar át is adta magát a simogató bőrszíjak okozta csiklandós gyönyörnek.
Olyannyira, hogy hamarosan a csípőjét is tekergetni kezdte – holott azt aztán igazán nem érte semmiféle atrocitás.

Ezt persze nem vehettem zokon, az utasításaim között AZ nem szerepelt, hogy nem élvezheti, amit művelek … viszont nem ártott ellenőrizni, hogy az élvezkedésnek van-e külsődleges megjelenése.

- Kéjvágyó lotyó! – ezt azután jegyeztem meg, hogy a kezemmel végigsimítottam a punciját. Épp azt találtam, amire számítottam …

- Uram, az Ön alázatos rabnője vagyok, nyomorult testem minden rezdülése az Öné – a felelősséggel együtt. – A szöveg tartalmilag teljességgel helyes volt, de olyan pimasz hangsúllyal adta elő, hogy az már bosszúért kiáltott az égre.

Az eddig történtek rám sem maradtak hatás nélkül, így aztán nem okozott különösebb nehézséget az ezután következők elkövetése.
Ruházatot igazítottam és tövig döftem az ágaskodó szerszámot a nedves punciba. Most rajta volt a sor, hogy valami dögre lőtt állat hangját hallassa. Meg is tette. Egy thomson gazella halálsikolyával fogadta magába a férfiasságomat és azonnal átadta magát a totális élvezkedésnek.

Ez nagy hiba volt.

Ugyanis én éberen figyeltem a reakcióit és épp abban a pillanatban láttam elérkezettnek a pillanatot, hogy kihúzzam a dorongot, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá.
És nemcsak kihúztam, hanem rögtön meg is lendítettem a korbácsot. A szálak sivítva szálltak a levegőben, majd szétterülve csattantak a puha, női háton.
Ez együtt már sok volt – épp úgy, ahogy számítottam.

Felpattant az asztalról és villámló szemekkel fordult felém.

- Hogy me … - ez volt az a pillanat, amikor tudatosodott benne, hogy az arckifejezésem pontosan milyen érzelmeket is takar. Így aztán a „részel” és kapcsolt részei már bennszakadtak, a „hang fennakadt és lehelet megszegett”, miközben leesett neki, hogy éppen beleesett az általam furmányosan felállított csapdába.

- Mit képzel, maga szemtelen lotyó?! – hördültem rá.

- Ez már akkora pimaszság, hogy megduplázom a büntetését és kap némi ráadást is! – tettem hozzá vészjósló hangon.

A jelenet következő része nagy megelégedésemre szolgált – ugyanis a Kedves egy szó nélkül megfordult és visszahelyezkedett az imént feladott állásba.
Szinte nem is volt szívem ezek után megkorbácsolni. De hát milyen egy szívtelen dom, hozzákezdtem.
Az első csapást az iménti cirógatás helyére irányítottam. Hangos sikoly jelezte, hogy a döntés helyes volt.

- Hangosan számolja az ütéseket és megköszöni a nevelést! (folyt. köv.)