Megalázva a feleségem előtt 2. rész

Kinga a kezeit a csípőjére teszi, a köntöse enyhén szétnyílik a mozdulattól, de a tekintete végig jéghideg marad. A nappali csendjét csak a hűtő zúgása és Krisztián lihegése töri meg. A férfi az ajtóban állva merevedik, a táska a lábánál hever, a szemei a szétszórt tárgyakon járnak: a rózsaszín bodyn, a pelenkán, a fém erényövön, a cumin. A színe a halvány sárgáról a hervadt pirosba vált, ahogy a valóság lassan lecsillapítja a kezdeti sokkot, és helyére a nyers, tiszta szégen lép.

– Gyere közelebb, Krisztián – szólal meg Kinga, a hangja éles, mint a borotva. – Ne állj ott tehetetlenül az ajtóban. Látom, ismered a felszerelést. Azért jó, mert nem kell mindent elmagyaráznom.

Krisztián mintha gyökereket eresztett volna a padlóba. A lábai nehéznek, ólomnak tűnnek. Lassan, reszketve tesz egy lépést befelé, majd még egy. A padlódeszka nyikorog a súlya alatt. Kinga mosolya nem éri el a szemét; azok csak figyelnek, értékelnek.

– Mivel ennyi mindent sikerült beszerezned anélkül, hogy tudtam volna – folytatja Kinga, és egy ujjával végigsimítja a rózsaszín dildó szilikon felületét –, úgy gondolom, tartozol nekem egy kis tárlatvezetéssel. Meséld el, kérlek, mi mire való. Kezdd ezzel a kedves kis fém dologgal.

Krisztián torka megszikkad. A tekintete a jéghideg acélra szegeződik, az erényövre. A szája kinyílik, de csak egy rekedt hang jön ki. Kinga vár. A csend nyomást gyakorol rá.

– Ez... ez egy erényöv – suttogja végül, a hangja alig hallható. – A... a férfiasság... bezárására való.

Kinga bólint, mintha egy diákot értékelne. – Pontosan. És mit szólnál, ha mostantól én őrizném a kulcsát? A kérdés retorikai, Krisztián tudja. Kinga már előre is veszi a kis ezüst kulcsot az asztalról, és a zsebébe csúsztatja. A hangja, ahogy a szövethez ér, egy végleges ítélet hangja.

– Na jó, elég a beszédből – mondja Kinga, és a hangjában már ott csiklandoz a kegyetlen öröm. – Látom, várod már, hogy kipróbáld. Akkor kezdjük is el. Vegyé fel egyesével. Először a cumi. Aztán a dildót. Utána az erényöv. Majd a pelenka, a gumibugyi, és a body, ebben a sorrendben. Én fogom nézni.

Krisztián reszketve nyúl a cumi után. A rózsaszín, szív alakú pajzs hideg és műanyag. A szájához emeli, és a kötelező parancs súlya alatt becsukja a száját a gumigömb köré. A tömeg idegen, a nyelvét lefelé nyomja. Minden szót, minden tiltakozást elnyel. Csak egy halk, fojtott nyögás jön ki a torkából.

– Most jön a jó rész – nevetgél Kinga. – A fenekedbe. Gyorsan, ne késlekedj. Köpd be meg rendesen, másképp nem fog becsúszni.

Krisztián arcán a könnyek pára gyűl. A kezével remegve megfogja a rózsaszín dildót. A szájához emeli, és a cumi mellett nyálazza be. A mozdulat szánalmas és megalázó. Aztán lehúzza a nadrágját és a bugyiját, és hátat fordít Kingának. Térdre hajol a kanapé előtt, és a lassú, fájdalmas betolással kezdi a dildót a saját segglyukába nyomni. A szilikon feje áttöri az ellenállást, és Krisztián felnyög a cumin keresztül. Ahogy lassan magába tolja, a teltség érzése és a szégyen együttesen gyűrűzik rajta. Amíg teljesen be nem csúszik, és a vége már csak egy sebzett pont a testében.

– Gyönyörű – mondja Kinga elégedetten. – Most az erényöv. Már amíg még lehet.

Krisztián lehúzza a nadrágját a bokájáig. A farka az izgalomtól és a megalázatottságtól félig feláll. A hideg fémkarika érintésere összerándul. Képtelen a finom mozdulatokra, zavarodottan próbálja a heréit a gyűrűbe tuszkolni, majd a farkát a ketrecbe. A kattanó hangja, ahogy a zár becsapódik, véglegesnek és visszavonhatatlannak hat. Kinga elmosolyodik, és megveregeti a zsebét, ahol a kulcs lapul.

– A pelenka következik, nagyfiú.

A pelenka vastag, és rózsaszín alapon maci mintájú. Zörög, ahogy kiteríti Krisztián a földre ül, és mintha egy csecsemő lenne, próbálja magára hajtani és ezzel bepelenkázni magát a felesége előtt. A ragasztószalagokat elég bénán rögzíti és a gumírozást megigazítja. A dildó a fenekében minden mozdulatra emlékezteti, mi van benne. A pelenka feszül a combjain, a tömege kényelmetlen és idegen. Utána jön a zárható rózsaszín gumibugyi, ami még jobban szorítja a pelenkát a testéhez, a kis lakat az oldalán egy újabb szimbóluma a fogságnak. Végül a body. A puha, pamutos anyagot a fejére húzza, és a pattentokat a lába között rögzíti. A felhős és napos mintázat a megalázás csúcsa. A testét egy baba ruhába burkolja, miközben a fenekében egy dildó, a farkát pedig egy fém ketrec zárja el.

Kinga előveszi a telefonját. A kamera kattanása visszhangzik a csendes szobában. Előlről, oldalról, hátulról is fotózza a férjét. A képeket egyből elküldi Dzseninek, a legjobb barátnőjének. A "küldés" gomb megnyomásakor Kinga arca diadallá derül.

Pár perc sem telik el, a telefon csörren. Egy videóhívás. Kinga felnyomja a hangszórót, és a képernyőn Dzseni arca jelenik meg, először kíváncsian, majd ahogy meglátja Krisztiánt a háttérben, hatalmasra nyílik a szeme, és hangos nevetésben tör ki.

– Király, Kinga! Nagyon király! – üvölti Dzseni a telefonba. – Mit csinálsz te a nagybabával?

– Épp egy kis játszót tartunk – válaszolja Kinga, és odafordul a férjéhez. – Na, te kis pisis. Nézd meg Dzseni nénit. Mondd neki csókolom!

Krisztián a cumival a szájában csak egy érthetetlen, gügyögő hangot tud kiadni. A két nő együtt röhög.

– Kússz ide a kamera elé! – parancsolja Dzseni. – Hadd lássam jobban a csinos ruhácskádat!

Krisztián engedelmesen a földre ereszkedik. A pelenka és a body miatt a mozgása kényszeredett és nevetséges. Négykézláb araszol a telefon felé, a dildó minden mozdulnál szúródik a fenekébe.

– Táncolj egy kicsit! – kiabál Kinga. – Rázd a seggedet babuci!

Krisztián feláll, és kínos, darabos mozgásával próbál táncolni. A pelenka dörzsölődik, a testét egy rózsaszín baba ruha fedi. A nők nevetése visszhangzik a teremben.

– Most pedig mondd el, mit szeretnél a legjobban – mondja Kinga gonosz mosollyal. – Mondd, hogy szeretem, ha anya és Dzseni néni aláz.

Krisztián a cumi miatt a szavait eltorzulva, fojtottan suttogja, de a nők hallják. És ez csak a kezdet. A feladatok egyre megalázóbbak lesznek, ahogy a két nő egyre mélyebbre merül a közös, kegyetlen játékukban.

Folyt. köv.