Az éjféli rózsa

Az eső úgy verte a várost, mintha el akarná mosni minden bűnét.

Rosie a bárpultnál ült, ujjai köré fonva a whiskyspoharat. Nem azért jött ide, hogy igyon. Menekülni jött. A múltja elől, az adósságai elől, és legfőképp önmaga elől.

A helyiség félhomályában megjelent egy férfi.

Magas volt, fekete kabátot viselt, és olyan nyugalom áradt belőle, amitől az emberek ösztönösen félni kezdenek. Nem azért, mert hangos vagy agresszív lenne. Hanem azért, mert látszik rajta, hogy semmitől sem fél.

A férfi egyenesen Rosiera nézett.

Nem mosolygott.

Csak figyelte.

Rosie gyomra összeszorult.

– Ismerjük egymást? – kérdezte, amikor a férfi mellé ült.

– Nem – felelte mély hangon. – De én ismerlek.

Ez volt az a mondat, amitől bárki felállt volna és elsétált volna.

Rosie mégsem mozdult.

– Akkor előnyben vagy.

A férfi tekintetében valami sötét villant.

– Nem hiszem.

Néhány másodpercig egyikük sem szólt.

– Ki vagy? – kérdezte végül Rosie.

– Az a fajta ember, akit jobb elkerülni.

– És mégis ideültél mellém.

– Mert te sem vagy olyan ártatlan, mint amilyennek mutatod magad.

A szavak célba találtak.

Rosie érezte.

Mert igazak voltak.

A férfi neve Viktor volt. A városban mindenki ismerte, de senki sem beszélt róla hangosan. Pletykák keringtek körülötte. Eltűnt emberek. Veszélyes üzletek. Törött életek.

És mégis...

Valami újra és újra visszahúzta hozzá.

Talán az, hogy Viktor sosem hazudott.

Kegyetlenül őszinte volt.

Hetek teltek el.

A vonzalom köztük egyre erősebb lett, de egyikük sem engedte közel a másikat.

Két sérült ember voltak.

Két ember, akik tudták, hogy a másik rossz döntés.

Egy késő esti találkozás alkalmával Viktor a folyóparton állt, amikor Rosie megérkezett.

– Miért próbálsz mindig távol tartani? – kérdezte.

Viktor hosszú ideig hallgatott.

– Mert ha egyszer közel engedlek magamhoz, nem foglak tudni elengedni.

A hideg szél végigsöpört a rakparton.

Rosie szíve gyorsabban vert.

– És ez miért baj?

A férfi keserűen elmosolyodott.

– Mert az én világomban minden tönkremegy, amit szeretek.

Először látta rajta a félelmet.

Nem a haragot.

Nem a veszélyt.

A félelmet.

És abban a pillanatban Rosie megértette, hogy a legveszélyesebb emberek néha nem azok, akik másokat pusztítanak el.

Hanem azok, akik attól rettegnek, hogy egyszer szeretni fognak valakit.

A város felett tovább szakadt az eső.Ekkor a férfi közeleb lépet és meg ragadta a rémült lányt és meg csokolta.A lány viszacsokolt és a kezeit végig simitota a férfi izmos testén egészen a farkáig.A aférfi is simogata a lány remegö testét és térdre rogyot Rosie ekkora már kigombolta a nadrágot és lehuzta a boxert a hatalmaságaskodo fasz meg csapta a lány arcát. És szopni kezdte a pasi hagyta egy darabig utána ráfogot a fejére és elkezdte keményen szopatni a lányt mignem a torkára élvezet. Utána megcsokolta a homlokát és ki mondta a lány kedvenc szavait jó lány vagy ügyes voltál.