Nézőpontok

Kikötöztelek.

Az a fekete bőr miniszoknya volt rajtad, amit együtt rendeltünk. Félig se takarta a segged. Az asztalra hajolva pláne nem.

A bokáidat az asztal lábához bilincseltem. Összekötöztem a hátad mögött a kezedet.

Az asztal elé álltam és a félig merev farkamra húztalak. Erősen belemarkoltam a hajadba.

- Élvezed, kincsem? Élvezed, ugye? Fogod még jobban is élvezni... és érezni.

Kitettem az asztalra a frissen vásárolt pálcákat, szép sorban. Egy bambusz, két rattan. Egy bőr paskoló. Egy hajkefe formájú, de annál lényegesen nagyobb, gyönyörűen csiszolt fa eszköz. És végül a két kis vékony szálból álló, egy markolatba futó dupla pálca. Egyik se volt még használva.

A biztonság kedvéért odatettem még azért a rég betört, már jól bevált nadrágszíjat, meg egy hosszú nyelű, sokágú bőr korbácsot. Utóbbi kettőt fejtől, a többit, a pálcákat az asztal másik oldalára.

- Ezekkel kapsz ma. Meg a tenyeremmel. Vagy az övével. De a legvalószínűbb, hogy mindkettőnkével

Úgy egyeztünk meg, hogy ma is hármasban gyakorolunk. Megszerettük ezt a játékot. Volt egy semmihez nem fogható bája. Fel is tettem rá a szemellenzőt. Hamarosan érkezik a vendégünk.

Az aktuális, soron következő vendég kiválasztása volt a legizgalmasabb az egészben. Tudtam, hogy mással is levelezget. Nem bántam. Ezt meg is mondtam neki. Még az első fenekeléseink idején. Nem fogunk egymásnak hűséget fogadni. Elég, ha rendelkezésemre áll. Amikor kérem. Amikor időt tudok rá szakítani.

Azt azért nem gondoltam volna, hogy összeszűri a levet valakivel, amíg kórházban leszek. Találkoztak is. Kegyetlenül elfenekeltem érte legközelebb. Mert igaz, hogy azt mondtam, nem érdekel, de nem kellett volna vele rögtön élni. Gyönyörködtem a könnyes szemében. A szipogásában. Amikor sírva kérdezte, mivel engesztelhetne ki.

Megbeszéltük. Először jól elfenekeltem, aztán megbeszéltük. Ez volt a helyes sorrend.

Megmondtam neki, lehet mással is. Lehet mással, de látni akarom közben.

Beleegyezett.

Úgyhogy kitaláltam a módját. Belépett a pixie-re. Ideadta a laptopját. Majd kiment a konyhába reggelit készíteni.

Végignéztem, mostanában kikkel levelezik. Kiválasztottam három embert. Három fenekelni vágyó és remélhetőleg tudó férfit.

Rájuk írtam az ő nevében és elmagyaráztam a helyzetet. Aztán kiléptem. Innentől kezdve ő nem léphetett be. Már két hete. Tudtam, hogy ez lesz neki a legnehezebb. De minden nap ellenőriztem.

Elérkezett végre a nap, amit már a saját account-omról egyeztettem. Nyilván furcsa lett volna, ha dom férfiként írok rájuk először, de így nem volt gond, hogy már értették a helyzetet.

Ketten értek rá ma végül. Néhány perc eltéréssel érkeztek.

Az előszobában halkan váltottunk szót. A szobában, ahol az asztalra kötözve várt ránk a lány, már nem.

Halkan körbejártuk. Rá- rápaskoltunk. Versenyeztünk, kinek szól hangosabban, öblösebben, kinek csattan nagyobbat a tenyere. Amikor a fejéhez értünk, néha a hajadba markoltunk. Mennyire élvezted...

Egy-két pofon is elcsattant. Na, azt már annyira nem.

Arra vigyáztunk, hogy a szemfedőd ne essen le. Nem is láttál semmit belőlünk.

Közben egy-egy eszközt is felvettünk. Jártunk körbe és egyet-egyet odacsaptunk. Egyre erősebbeket. Az eszközöket közben váltogattuk. Ki adja épp és mivel? Sosem tudhattad előre.

Megelégeltem a bemelegítést. Hirtelen felhúztalak az asztalról a hajadnál fogva, amennyire csak lehetett és egy-egy jó erős csipeszt a mellbimbóidra csíptettünk.

Ez volt a jel. A két vendég ismerte a koreográfiát. Tudták előre. Te nem.

Innentől indult a játék. Egyikünk az asztal elé állt, és a csipeszeket összekötő láncnál fogva, vagy a hajadnál fogva a fejedet hátrahúzva feszesen tartott. Addig dugta a torkodat, amíg csak akarta. A másik két kivitelező pedig a hátad mögött szorgoskodott. Ez már rendes fenekelés volt. Ketten, két oldalról. Még nem tiszta erőből, hogy bírd tovább. Hiszen szépen, sorban, egymás után mindenki megkívánta a szád. Ha kellett még stimuláció, ott volt a fejednél a nadrágszíj, a korbács. Ne csak a fenekeden sorakozzanak a pálcanyomok. A hátadat is becsíkoztuk.

Mindenki több kört is ment. Először csak felszopatta magát. Jobban is ment a fenekelés úgy. Aztán, ahogy belemelegedtünk, már lassan ki kellett engednünk a gőzt. Gondolkoztam, hova tegyem. A szétpálcázott seggedre, hogy aztán szétkenjük és beleverjük? A torkodra lőjem, hogy fuldokolva nyelj és aztán szépen tisztára cuppogj? Vagy egyenesen a seggedet célozzam, ahogy így fekszel az asztalon, kifeszítve, kikötözve? Végül is mindhárom ajánlat vonzó volt. És akartam látni is. Látni, ahogy vonaglasz, ahogy menekülni próbálsz. A seggbe dugástól félsz. Hallani, ahogy felsikítasz, amikor a kéj mámorában a korbács a hátadhoz ér. Jóval erősebben a kelleténél. Vagy a seggedre lőjek, a legrövidebb pálcával a kezemben, miközben mindennél keményebben fenekellek? Mindhárom megoldás tetszett. Végül átengedtem a választás lehetőségét a vendégeknek. Válasszanak előbb ők pozíciót, testhelyzetet. Nekem végignézni is élvezet. Nézni, ahogy használunk, ahogy elhasználtunk. Csíkokkal és vörös foltokkal teli a tested. Könnyáztatta, maszatos az arcod. A segged kitágult. Benne jártunk. És olyan odaadóan szopsz, sírva, zokogva, de mégis. A mellbimbóidon levő csíptetők láncát feszülésig húzom. És lekeverek még két, utolsó pofont.

- Viselkedj. Viselkedj, kincsem. Viselkedj, drágám. Hadd élvezzünk. Látod, szívesen megosztalak másokkal. Mondtam, hogy nem vagyok féltékeny. Te se legyél az. Add meg az örömöt a két vendégünknek is, amit este újra, nekem még egyszer megadsz. Mert azt tudod, ugye, hogy mi jár a kurválkodásért, és hogy ebbe belementél?

Erre már nem válaszoltál semmit. Csak, ahogy újra lecsapott a pálca, a már alaposan elvert seggedre, panaszosan felnyögtél.

- igen, én is így gondoltam. Pont így. Így vagy a miénk. Így vagy az enyém.

Intettem a két vendégnek is, hogy most már mehet tiszta erőből a pálca, a paskoló, a korbács. Ne kíméljék.