Új élet-4.rész

-Valami baj van? - kérdezte Dorina.

-Nem, semmi.

-Sose tudnak ezek hazudni.. pedig esküszöm kedvemre való!

-Hogy tessék?

-Adjak kölcsön? Azt hiszitek, hogy a nehézségek a pénztelenségnél kezdődnek.

-Van pénzem köszönöm! - vágtam rá dacosan.

-A férfiak észre se veszik, ha hazudni "kényszerülnek". Esküszöm neked Dé (kocsmárosra nézett, tehát gondolom ő az a bizonyos Dé), hogy néha komolyan elgondolkodom azon, hogy felhagyjak a párkereséssel.

Eszter felhívott.

-Na szia. Másnapos vagyok. Figyelj, utalj már egy tizest. Mindjárt lemerül a telefonom, kellene raknom a revolutra pénzt.

-Nekem sincs nagyon térerőm..-háttérben nevetett a kocsmáros, Dorina meg csak szigorúan, de méltóságteljesen nézett.

-Miért hol vagy?

-Lejöttem a Bálinttal inni, kint vagyunk a város szélén.

-Már három éve nem láttad. Na jó, engem nem érdekel, de oldd meg valahogy. A lányok üdvözölnek.

-De még.. -kezdenék bele, mire megszakadt a vonal.

Dé még mindig nevetett.

-Merre mész tovább?-kérdezte Dorina.

-Tovább a zöld jelzésen.

-Hazaviszlek. Itt áll a kocsim. Gyere! Esztert ne hagyd cserben! Nem ezt érdemli!

Köpni-nyelni nem tudtam. Erős, méltóságteljes, de mégis érző és szenvedélyes nőt láttam magam előtt. Felállt, kifizette a habos fagylaltkelyhét, elköszönt és kivonult. Kihúztam a telefonomat, megfogtam a cuccaimat és elindultam utána.

Dorina határozott léptekkel haladt előttem. Fura volt, hogy nem szólt, nem nézett hátra. Nem bírtam levenni róla a szememet, kétszer majdnem hasra is estem. Már majdnem elhagytuk a falut amikor megszólaltam:

-Nem azt mondtad, hogy itt áll a kocsid?

-Hol is laksz?

-Hát, közel a..

-Ja igen, már emlékszem.

-Odatalá..emlékszel?

Ekkor hirtelen megállt és nekiütköztem.

-Nekem jöttél?

-Bocsánat, de megálltál.

-Na, tudsz te igazat is mondani.

-Elárulnád, hogy hol az autó? És mi az, hogy már emlékszel?

-Használd az eszedet! Eszternek szüksége van rád és az eszedre is.

-Akkor hazaviszel? Nem kell egyébként, csak ugye felajánlottad!

-Itt áll az erdő szélén az autó. Gyere!

Megtettünk pár métert és egy a hegyoldalba vájt garázst pillantottam meg.

-Ő, segítsek kinyitni?

-Jaa, szóval most jön a lovagiasság? Hát az belőled hiányzik. De nézd, ennyi.

Odaérintette a bal tenyerét egy kőre és nyomban kinyílt a garázs.

-Most ez komoly? Azta. De ezt hogy? Biztos nem két fillér volt ezt kiépíteni.

-Látod, már megint a pénz. Ennyit láttok ti férfiak.

-Nem tudom mi bajod van a férfiakkal, de jobb ha tudod, hogy a pénz igenis szempont ha tetszik, ha n..

-Befelé!-tessékelt be a mondat közepén.

Felkapcsolódott egy mozgásérzékelős lámpa. Egy gyönyörű Audi állt előttem.

-Mire vársz, pakolj be és megyünk.

-Ő, rendben.-zavarba jöttem. Elvégre ez nem az én kocsim. És valamiért azt éreztem, hogy ez a nő komolyan beszél, tudja, hogy mit miért csinál. Biztos be kell nekem ebbe az autóba szállni? De Eszter számít rám. Tényleg szép gesztus, hogy elvisz.

-Megvagy?

-Igen, köszönöm.

-Akkor szállj be! Én vezetek!-szólt Dorina.

Mennék előre, de hangtalanul, szigorúan rám nézett.

-Akkor hátra üljek?-fura, meg sem vártam a választ és beültem a jobb-hátsó ülésre.

-Kösd be magad és indulunk!

Elhagytuk a garázst és egy erdei úton mentünk el a város irányába. Úgy számoltam, hogy max 25 perc és otthon leszek.

-Ezen az úton rövidebb. Nyolc perc és az országúton leszünk.-szólalt meg a sofőr.

-Rendben. Jól vezetsz!

-Na. Látod, tudsz te rendes is lenni.-erre kibontotta a haját.

Zavarba jöttem, kibámultam az ablakon.

-Mióta vagytok együtt?

-Tessék? Jaa, ő, már jó pár éve.

-Gyerek?

-Talán majd az is lesz. Dorina, elárulod, hogy honnan tudod, hogy hol lakom? Ááá, a pénztárcám. Bocs, elfelejtettem. Szóval ilyen jó a memóriád?

-Az is átlagon felüli. Szóval mi a terv? Hazamész és utalsz Eszternek?

-Olyasmi.

-Olyasmi? Ne hagyd cserben!

-Van egy kis elintéznivalóm. A kártyámmal van valami.

-És ezt hétvégén óhajtod elintézni?

-Ó basszus. De utalni biztosan tudok. A kártya letiltás egy dolog.

-Nagyon izzadsz. Nem vagy szomjas?

-De, de nem kell semmi, köszi. Ó, van narancsléd? Abból mondjuk szívesen innék.

-Ez különleges narancslé. Nem akartalak még ezzel kínálni, de tudod mit, adok belőle.

Beleittam. Ebben volt valami más is. Észrevettem, hogy Dorina félreállt és kicsípte magát. Rúzs, némi karperec, egy nagyon egyszerű és elegáns tűsarkú, egy divatos aranyóra, kirívó nyakékszer.

-25-ös a szám, ugye?-kérdezte. Mire én csak kábultan annyit mormoltam:

-Igen, de a kulcs a zse-bem-bee.-szépen lassan lehunytam a szememet. Folyt.köv.