Kérd a pálcát

Rezzenéstelenül néztem Uram szemébe. Fogta a két kezem, miközben a konyhaasztalon feküdtem. Erősen fogta. Nagyon erősen. A szorítás nem engedett.

Én is kapaszkodtam bele. Az ütések egyre erősebbek lettek. Egyre fájdalmasabbak. Már mindegyiknél felszisszentem és amennyire a helyzet engedte, mozogtam. Szabadulni próbáltam.

Hogy hogyan kezdődött? Ártatlan kérdéssel. Mi lenne, ha…

Aztán következett a keresgélés. Alkalmi partner, kizárólag fenekeléshez. Olyan, aki érti a dolgát. Akivel egy húron pendülünk. Akivel hasonlóak az elképzeléseink egy szépen, szabályszerűen végrehajtott fenekelésről.

Pálca, meztelen fenék. Számolás. Engedelmesség.

Huszonöt pálcában állapodtunk meg. Minimum huszonötben, amit ráadás, az alkalom hangulatától függően, esetleg még követhet. Ezt majd Uram mondja meg.

És most itt voltunk hárman. Uram, a vendég, akit elhívtunk meg én. Ketten öltönynadrágban, fehér ingben, zakóban. Én fedetlen fenékkel, már az asztalon hasalva. Vártam.

Tudtam, a számolás az én feladatom lesz. Számolni és megköszönni. Minden egyes pálcát. Aztán kérni a következőt. Egytől huszonötig, ahogy megállapodtunk.

Nem volt beleszólásom. Onnantól, hogy a vendég is belépett a lakásba, semmibe nem volt beleszólásom.

Nem is láttam az arcát. Sem a magával hozott pálcát. A konyhaasztalon vártam, lemeztelenítve, előre hajolva, csupasz fenékkel. A lábaim széles terpeszben az asztal lábához kötözve. A kezeim elöl, egymástól kis távolságra összebilincselve.

A bemelegítést már elvégeztük mi ketten. Uram alaposan kipirositotta a fenekem. Előkészítette. De én nem tudtam felkészülni arra, ami várt. Soha nem kaptam még idegentől, beleszólás nélkül, ráadásul huszonöt, erősen kivitelezett pálcát. Ez volt most a feladat. Hogy kérjem, számoljam és megköszönjem. Végig. Ha kell, sírva, ha kell, elszoruló torokkal. Ha kell, a könnyeimmel küszködve. Uram szemébe nézve. Engedelmesen.

Az eleje még ment. Velem szemben ült Uram. Leszorította a kezem. Az arcomat nézte. És az ütések nyomán megránduló testem, ahogy meg-megemelkedett a fenekem. Minden csapás után. Egyre jobban fájt. De élveztem a helyzetet. Hogy Uramnak és az idegennek is meg kell felelnem. Hogy nincs kibúvás, nincs menekülés. Meg fog történni a teljes sorozat. Akár akarom, akár nem. Végig. Az egész.

Ütések sorozata a fenekemen. A pálca csattanása. A pálca suhogása. Az én jajkiáltásom. Uram tekintete, ami egyszerre féltő, egyszerre kíváncsi és egyszerre szigorú. De főleg, kutató. A mélyembe néz. A vesémbe lát. Mint mindig. A kérdés csak, hogy ott mit talál. Hogy amit talál, az elég-e. Elég lesz-e Uramnak, hogy őt kielégítse.

Keresek közben én is. Keresem az élvezetet. Uram élvezetét. Hiszen ezért csináljuk. Ezért csinálom. Meglátom. Alig láthatóan, de elmosolyodom.

Ezt akartam. Ezt akartuk.

A vendéget, aki a pálcát tartja, aki majd fenekel. Én csak fogom Uram kezét, az asztalra hasalva és amikor tudok, amikor merek, amikor a pillanat engedi, a szemébe nézek. Hagyom, hogy beszívja az arcomról lecsorgó feszengést, majd a kínt. Hagyom, hogy élvezze. Hiszen ezt szereti. És én is ezt, őbenne. Megrándul a testem újra. Tudom, hogy érzi. A kezeimen át az egész testemet érzi. És végre élvezi. Most nem neki kell figyelni. Precízen számítani, célozni, mérlegelni.

Érzem, hogy nem bírom már sokáig. Uram is érzi. Látja is. Biccent és szól a vendégnek. Lassan vége. Harminc fölött járunk.

Fellélegzek. Mindjárt vége.

De előbb még tizenkét pálca. Az utolsó tizenkettő...

Uram elengedi a kezem. Lassan feláll. Elindul. Helyet cserélnek.

- Igen, ezt tőlem kapod. Amivel megkoronázzuk a mai napot.

Majd a vendég lefog. Én meg élvezlek. Én pirosítom ki teljesen a segged. Én húzom rá az utolsó, vérvörös csíkokat. Jó erősen. Hogy fájjon. Hogy megjegyezd. Hadd szóljon. És látsszon is. Maradjon meg jó sokáig a nyom. Én fenekellek el a végén, mert így vagy teljesen az enyém. Mert így akarom…

Így akarlak. Így akarlak megbüntetni. Így akarom valóra váltani a fantáziáidat. A közös vágyainkat. Ezért kapsz most tőlem a végén egy alapos ráadást még.

Nem kell számolnod. Majd én számolok. Folyamatosan, nincs szünet. Készülj fel. Kemény menet lesz. Tizenkettő, megállás nélkül, egyben. Sose kaptad még így. Kikötözve. Megállás nélkül. Keményen.

Gyorsabb lesz, mint ahogy valaha kaptad. Ahogy valaha elviselted. Katonásabb. Szigorúbb, mint szoktuk. Most nem érdekel a tiltakozásod, a hangod. Lesz, aki lefog. Fájni fog. Erőből ütök. Sikítani fogsz. Nagyon. Erre jó sokáig emlékezni fogsz. Fogunk...

Utána majd eldöntheted, hogy akarod-e újra az élményt. Két, fenekelni szerető férfit egyszerre, olyan helyzetben, ahol nem könyörülünk meg rajtad. Egyikünk sem. Én sem.

Most nincs semmi dolgod. Ketten szolgálunk ki. Csak élvezd…

Aztán majd eldöntheted, akarod-e még valaha is ezt. És hogy az ilyen kis titkos fantáziáidat, mint hogy egyszer arról álmodoztál, hogy két férfi fenekeljen el, elmeséled-e Uradnak. Nekem.