Új élet

(fiktív történet)

Új élet 1. rész

Eszterrel együtt élünk már vagy.. mióta is? Ajj, sok-sok éve. Két érzékeny ember együtt, sok-sok sérüléssel. A helyzetet nem egyszerűsíti, hogy mindketten impulzív teremtések vagyunk. Az igazság az, hogy nagyon szeretjük egymást, de az együttéléssel vannak problémák.

Eszter művész. Jövedelme csekély, munkabírása és hangulata egyaránt ingadozó. Szeretem, hogy ilyen, de néha már-már esküszöm csak azt kívánom, hogy lépjen le egy rövid időre.

Április végén egy szerda délután hazaérve rám sózta az összes cuccát, közölte, hogy neki rohannia kell tovább, de este legyek otthon, mert beszélnünk kéne. Na, mondom, most aztán megint kitalált valamit, amit három napig következetesen megpróbál rajtam átverni. Ideges és feszült lettem, elkezdtem mosogatni, takarítani, rendbe rakni a lakást. Mikor már a negyedik penészes ételt dobtam ki a hűtőből, földhöz vágtam a kedvenc tányérját. Elszégyelltem magam. Ez azért mégiscsak övön aluli. Épp takarítom fel, mikor Eszter hazaért.

-Szép napokat! Ő, mi tört össze?

-Már intézem, feküdj csak le, mindjárt megyek én is.

-Nem jössz fürödni.

-De-de, mindjárt, csak előbb befejezem.

Mennék be zuhanyozni, de látom, hogy a cipők, a táskája, a cuccai szétdobálva. Morgok egyet, mire hallom a jajveszékelését, hogy miért nem vigyázok jobban a cuccaira, különben is már megint az ő cuccait pakolászom, nem fogja megtalálni legközelebb.

Na, kezdődik a dráma.

Fürdök. Rám tör és közli, hogy Luca elhívta abba az alkotótáborba ahol két éve is volt.

-Menj nyugodtan.

-Te nem jössz?

-Alkotni?

-Nem. Hanem elkísérni?

-Mikor mentek?

-Holnapután.

-Szóval, akkor holnapután hagyjak itt mindent és borítsam fel a kis életemet és menjek el veled egy vadidegenhez és üljek ott, mint egy kuka hány napig is?

-Tudtam, hogy így fogsz reagálni. Tudod mit? Ne gyere. Maradj csak a mókuskerekedben, úgyis azt szereted..

-Hány nap?

-Mindegy, úgyse érdekel téged. Majd jövök.

-Oké, akkor végülis megbeszéltük. Majd jössz.

-Négy napra megyek. Egyébként azt se tudom mit fogok enni.

-Egy napra előre ha szeretnéd megfőzök.

-Gondoltam. Tehát nem jössz.

-Most forgassam fel az egész hetemet, mert épp kitaláltad, hogy elakarsz ide menni? Örülök, hogy mész, tényleg, érezd jól magad és sikeres alkotást kívánok!

-Ok.

Eszter összepakolta a cuccait és lelépett (az általam megfőzött étel persze otthon maradt). Csak bámulok magam elé. Épp azon agyalok, hogy tulajdonképpen örülök ennek a helyzetnek, kicsit kiéli magát, lesz ideje kipihenni engem. Vagy nekem lesz időm kipihenni őt? Áh. Minden kapcsolatban vannak ilyen helyzetek, hülyeség ezen agyalni, de mégis. Ritkán vagyok egyedül nélküle napokig.

Éjszaka felhívott, hogy baromi nagy vihar volt és nagyon fáj neki, hogy nem mentem vele. Teljesen bepipultam és eldöntöttem, hogy nem érdekel, nem foglalkozom vele, ő ment el, akkor igyekezni fogok kihasználni a szabadidőmet.

Megérkezett a jó idő. Fú, mióta várom már, hogy végre összehozzunk egy túrát. Persze mindig megkapom, hogy de most miért nem, miért majd jövő hónapban. Mindig ez van. Ha jobban belegondolok, így élünk mi már évek óta. Megelégeltem. Akkor szépen fogom magam és elmegyek egyedül. Eszter előtt is sokat jártam egyedül túrázni, legalább nosztalgiázom egyet.

Csütörtök délután indultam útnak. A csomagomat egy hátizsák, hálózsák, kulacs, pulcsi, zsepi, füles, telefontöltő és némi elemózsia képezte. Megvettem a jegyemet és nekiindultam. Felszálltam a vonatra. Ülőhely pipa, füles fel. Kb egy óra maradt naplementéig. Szerettem volna még meginni egy kávét a barangolás előtt. Leszálltam. A legközelebbi falu egy kilométerre volt, hamar oda is értem, beszaladtam a helyi kocsmába. Az ivó teljesen üres volt, csak a rádió szólt. A pultos srác sokat szerencsétlenkedett.. épp egy pillanat műve volt. Rám öntötte a kávém felét, a maradékot megittam. Hosszas sajnálkozás és újracsinálás felajánlása után beszaladtam a mosdóba, hogy rendbe szedjem magam. Na mindegy, ez a szabadság ára - gondoltam. Különben is, legalább nyitva van a kocsma. Megittam az újra elkészített kávémat, fogtam a táskám és útnak indultam. Hegyre menet egy furcsa érzésem támadt. Mintha elfelejtettem volna valamit? Egy tisztásra értem, néztem a naplementét. Hát, itt fogok éjszakázni. Hálózsák elő, pulcsi fel.

Halk neszre lettem figyelmes. Biztos valami őz - gondoltam. Folyt.köv.