Ostor és selyemkrinolin (3. rész)

– Gábor, ma az úrnő a barátnőit fogadja. Maga fogja a teát felszolgálni és előtte a szalont virágillatú vízzel permetezni. De vigyázzon: ha egy csepp is a selyemtapétára kerül, az úrnő haragja nem ismer kegyelmet – parancsolta Mariann, miközben elégedetten figyelte a férfi fáradt mozdulatait.

Délutánra a palota úszott a tavaszi fényben. Adél egy káprázatos, aranyszínű taftselyem ruhát viselt, melynek hatalmas abroncsa szinte elzárta az utat a szalonban. Két vendége, a fecsegő Várady grófnő és a gőgös Zichy bárónő, már a mély fotelekben foglaltak helyet, amikor Gábor belépett a nehéz ezüsttálcával.

A selyemruhák suhogása betöltötte a teret, ahogy a hölgyek megmozdultak. Amint Gábor az asztalhoz lépett, a szobában hirtelen beállt a csend.

– Adél, drágám… – kezdte a Zichy bárónő, miközben lorgnettjét kényesen a szeméhez emelte, s végigmérte a lakájt. – Csak nem a kis Gyulay báró az, aki a teát tölti? Emlékszem, az 1845-ös Anna-bálon még mily büszkén kérte fel a lányokat keringőre.

Adél hűvös mosollyal, méltóságteljesen dőlt hátra.

– A múlt porát lemostuk róla, kedvesem. Gábor ma már csak a rendet szolgálja fegyelmezetten. Gábor, ne állj ott, mint egy szobor! Tölts a bárónőnek, és ügyelj, hogy a kezed ne remegjen, mint akkoriban a táncparketten.

Gábor lehajtott fejjel, némán végezte a dolgát. Érezte a hölgyek gúnyos tekintetét a hátán.

– Milyen különös a sors – jegyezte meg a Várady grófnő, miközben átvette a csészét. – Akkoriban még azt hittük, Gyulayból nagy ember lesz. Most pedig… nézzék csak, milyen ügyesen hajtogatja a szalvétát. Úgy tűnik, végre megtalálta a valódi hivatását.

– Gábor, a cukrot is kínáld körbe – parancsolta Adél, hangjában a korlátlan hatalom élvezetével. – És ne feledd a mély meghajlást minden hölgy előtt. Mélyebben, Gábor, elvégre egykori ismerőseid előtt tiszteleghetsz.

A férfi minden egyes meghajlásnál érezte a megalázottság súlyát, miközben a három előkelő hölgy nevetgélve kezdett el pletykálni a régi bálokról, úgy beszélve róla a jelenlétében, mintha csak a falon lógó festmény lenne.

Amikor a vendégek távoztak, és a nehéz tölgyfa ajtók végleg becsukódtak, a szalonban maradt fojtott parfümillat szinte vágható volt. Adél nem mozdult. Ott ült a brokátfotelben, előkelő ruhája úgy terült el körülötte, mint egy bevehetetlen erődítmény.

– Gábor, gyere csak közelebb – szólalt meg a grófné. Hangja már nem volt éles, inkább suttogóan jéghideg.

A férfi az asztal mellől a fotel elé lépett. Megállt a hatalmas abroncs szélénél, nem merve közelebb lépni a drága kelmékhez. Adél lassan felemelte a tekintetét.

– Hallottad őket, ugye? A sajnálkozásukat, a gúnyolódásukat. Azt hitték, engem is emlékeztetnek valamire, ami régen volt – mondta, és egy apró, kegyetlen mosoly jelent meg az arcán. – De én nem emlékszem semmire, Gábor. Az a bál nem létezik. Csak ez a palota létezik, és a rend, amit én tartok fenn benne. Lassan kinyújtotta a kezét, és a mutatóujjával intett a férfinak.

– Térdelj le! Itt, a selyem szélénél.

Gyulay némán engedelmeskedett. A térde a puha szőnyegbe süllyedt, közvetlenül a grófné ruhájának fodrai mellett. Adél hirtelen, váratlan mozdulattal a férfi álla alá tette a kezét, és felemelte a fejét, hogy kénytelen legyen a szemébe nézni.

– Ma délután láttam a szemedben egy pimasz villanást, amikor a bárónő a táncról beszélt. Azt hitted, talán felébreszthetsz bennem valami gyengeséget a múltunkkal. De tudnod kell: minden egyes alkalommal, amikor te meghajolsz előttem, én nem a régi udvarlómat látom. Csak egy embert látok, aki eltékozolta az életét, és most az én kegyelmemből létezik. A grófné elengedte a férfi állát, és a keze végigsimult a lakáji libéria vállán, mintha csak egy porszemet söpörne le róla.

 -Az enyém vagy, Gábor. Szeretem a szép tárgyakat. Szeretem, ha engedelmeskednek nekem. Te pedig a legérdekesebb dísze lettél ennek a háznak. Most pedig szedd össze a csészéket, vidd le őket Mariannhoz, és mond meg neki, hogy készítse elő az esti olvasáshoz a könyvtárat. Te fogod tartani a gyertyát, amíg olvasok. Egy órán át, mozdulatlanul – kacagott fölényesen és gúnyosan.

Adél felállt, a krinolin harangozva követte mozdulatát. Anélkül, hogy hátranézett volna, kivonult a teremből, magára hagyva a férfit a megalázottság némaságában.