Annuska napjai 2.

Ledermedtem, tudtam ki az, felismertem a hangját. Felkaptam a hétre kapott trikót (Lakers feliratú lila kosaras póló, XXL-es férfi felnőtt méret, melynek hosszát Uram a megfelelő magasságig levágatta. A hónalj kivágás a csípőmig ér, a fenekem fele kint, Egyenesen állva a csiklómat takarja....) Igen, Barbara az. Gyerekkorom legközelebbi "barátnője". Valójában ő fedezte fel a szubmisszivitásom, ki is használta, amennyire tudta.

Egyenesen álltam előtte, kezem hátul összekulcsolva, fejem lehajtva. "Kiscicám! Hát nem is köszönsz a barátnődnek?" Engedelmesen felemelem a fejem, felfelé tartom az arcom, sokkal magasabb nálam.... a szemem zárva, érzem, ahogy a számra tapad, a nyelvét bedugja, csókolózni kell. Mikor befejezi, térdelés és kézcsók. Mindenre emlékszem, amit tanított... "Gyere be kérlek, ne itt álljunk a küszöbön" Belép, becsukom az ajtót, a minikonyhában hellyel kínálom. Leül a székre, nekem a hokedli, vagy az állás jut. Csak akkor lehet leülni, ha ő mondja. Barbara csacsog, de minden szavára figyelni kell, mert parancsot is oszt és büntet, ha nem engedelmeskedem. Emlékszem... "Évek óta nem láttalak kis ribanc, mi van veled, jaj dobd már le azt a pólót, hadd nézzelek, tetszik a ruhám, tényleg meg se kínálsz egy kávéval?" Az első kérdésre nem kell válaszolni, kibújok a trikóból és állok előtte. Mikor elhallgat, megdicsérem milyen gyönyörű, fantasztikus a nadrág-póló kombója, a bokacsizmával. Kisasszony, hozhatok egy kávét? Nevet, játszik a mellbimbómba fűzött kis haranggal, majd azt mondja "szét". Terpeszbe állok, kezem a tarkómon. Két ujját tövig nyomja a puncimba, mozgatja, nevet, hogy kicsit lucskos. Kihúzza, a számhoz tartja, leszopogatom és megköszönöm. "Jöhet a kávé!" Nekiállok a vizet melegíteni, a két csészéből Uramét készítem ki, egy kanál nessz, kiskanál barna cukor. Felöntöm, elkeverem. Két kézzel fogom, felé fordulok, letérdelek és felnyújtom neki. "Ó, angyalka vagy" elveszi a csészét, kortyol, majd az asztalra rakja. Előtte térdelek, nem mondta, hogy felállhatok...

"Vedd már le a csizmám, ebben a melegben kényelmetlen". Az egyiken lehúzom a kis cippzárt, kibújtatom belőle a lábát, a cipőt a fal mellé rakom, majd a másikat ugyanígy. A trikómat a lába alá simítom, négykézlábra állok és mindkét lábát váltakozva csókolom, nyalogatom. Érzem a kicsit izzadt illatát, és azt is, hogy a pinám nedvesedni kezd.

"Ó, de kedves vagy, masszírozhatnád, amíg dumcsizunk" A sarkamra ülök, térdek szét, az egyik talpát a vállamra emelem, a másikat finoman masszírozom, miközben a lábujjait szopogatom. Ez mindennapi rituálé volt...közben csacsog, férjhez ment, a párja egy cégcsoport tulajdonosa, de ő is sub, minden kívánságát teljesíti, remek az élete. Majd bemutatja nekem. (ez azt jelenti, hogy meg fog baszatni vele...) El kell mondanom, hogy 16 évesen kiemeltek a családból, két év intézet, majd kurválkodás a napi ételért, majd Domom-Uram, aki gondoskodik rólam, amíg engedelmes vagyok. "Mindig tudtuk, hogy ez a sorsod" Igen, Kisasszony. "És, csak Gazdád használ?" Nem. Akit ide küld, vagy a nyitott ajtón belép, annak rendelkezésére kell állnom. "Tényleg? Mindegy ki az?" Nem válogathatok. Nem az a dolgom. A nap 24 órájában jöhet bárki. Csak Urammal mehetek ki innen. "Már nem is lehet kis kurvának hívni" nevet Barbara. Látom az arcán, hogy felizgult a lábkényeztetéstől. Kisasszony, 5 perc múlva be kell jelentkeznem Uramnál. "És az hogy történik?" "Nehezen magyarázom el, inkább nézze meg" Rendben, válaszolja és megissza a maradék kávéját. Rágyújt, a csészébe hamuzik. Hosszú szellőztetés lesz...

Elérkezett az idő, 09. 58 van, el kell foglalnom a helyem. Bejön a szobába? - kérdezem. Hogyne, imádom az ilyesmit, válaszolja és a földön lévő trikómba törli a talpait. Mehetünk!

(folyt. köv.)