Mahagóni

Mahagóni

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

Az uraságot napok óta nyugtalanság gyötörte, és tisztában volt azzal, hogy hamarosan meg kell csapatnia a fenekét, mert egyedül ez segíti át a krízisen. Mióta teológushallgató korában megismerte a pálcát, majd később a botot, nem volt kétsége afelől, hogy egy gyakorlott pribék botja alatt sok feszültség távozik majd belőle. Eljött a nap, amikor nem halogatta tovább, és kiadta a parancsot, hogy délután négyre a deresszobában készüljenek elő arra, hogy egy kiadós botozás érdekében felkeresi őket.

Előtte a felcser látogatta meg szobájában, ahonnét a szolgák kihallották nyögéseit és sóhajait, ahogy magához vette az ilyenkor kötelező kúpokat és injekciókat. A szolgák be-betértek a szobájába, látták, hogyan nyeli kimeredt szemmel, remegő fenékkel a végbélkúpot, melyet a felcser középső ujjának határozott nyomásával juttatott a fenéklyukába, és miközben a kandallóba tettek új fahasábokat, vagy a szoba levegőjét szellőztették a kitárt, később bezárt ablakon át, nem maradt titok előttük, hogy gazdájuk készül a fenekének megbotoztatására.

A gyóntatója is jelen volt, aki nyugtatóan veregette az uraság vállát, simogatta kapaszkodó kezét, miközben hol kúp, hol injekció siklott berzenkedő lyukába, és a pap megrótta azért, hogy még mindig nem tud rendesen megülni egy kúpot. Valóban, térd-könyök pózban kínálta fenekét a hideg, kemény végbélkúpnak, de amikor megérezte a nyomást, nagyot nyögött, és kiegyenesedett, egyenes derékkal ülte meg a felcser ujját, aki újra és újra visszanyoma a végbélbe a kifelé igyekvő kúpot.

Immár négy kúpot és három injekciót kapott, és készülődött a negyedik injekciójára. Nem tudta megmagyarázni, miért ódzkodik még mindig a fenéklyukába sikló tűtől, de minden egyes alkalommal felnyögött tőle, és ragaszkodott ahhoz, hogy hason fekve kapja a farszuriját. Amikor már benne fészkelt a fecskendő, és a felcser felkészült arra, hogy kinyomja belőle a csípős folyadékot, ingert érzett, hogy megrázza a seggét, de mivel rettegett attól, hogy beletörik a tű, így csak mélyeket szuszogott rosszallása jeléül, majd nyögdécselve itta a belé fecskendezett szert. Ez a kezelés minden alkalommal meghozta kedvét a bothoz, noha az évtizedek alatt soha nem kedvelte meg ezt a fajta büntetést.

Mindazonáltal elismerte létjogosultságát, hiszen annyiféleképpen használható. Vallomást lehet kicsikarni bűnösökből, ahogy ezt a gyóntatója is gyakorta említette, hanyagságon kapott szolgát lehetett szorgalomra szoktatni, tolvajokat, csavargókat is gyakorta kellett deresre húzni, és a csizmadia sem kerülhette el sorsát, amikor az új szattyáncsizma feltörte a lábát. A munkát kifizette, mert egy-két alkalom után már kényelmessé vált a csizma, de a csizmadiát azért csak felrendelte a várba azzal az üzenettel, hogy huszonöt botütéssel kénytelen megtoldani a járandóságát.

A csizmadia, negyvenes, izmos férfi, szabadkozva hasalt a deresre, és amíg leszíjazták, elmondta, hogy bár mostanában gyakran gondolt arra, hogy katonaideje alatt heti rendszerességgel kapták le a húsz körméről, az utóbbi öt évben jó, ha ötször csapták meg. Egyetértett azzal, hogy ideje móresre tanítani, és kifejezte abbéli reményét, hogy hasznára fog válni a botozás.

Izmos, széles feneke volt, amikor a pribék megnyomkodta, meg is jegyezte, hogy ekkora fenéken szépen fog látszani a botütések nyoma. A csizmadia büszkén emelte fel a fejét, és azt felelte, hogy maga is így gondolja, és bízik abban, hogy alaposan ellátják a baját.

Aztán megcsókolta az elé tartott botot, és egy mély sóhajjal jelezte, hogy készen áll. Ahhoz képest, hogy az utóbbi években ritkán hasalta meg a derest, meglepően jól bírta a botot. Elégedett nyögésekkel válaszolgatott a kemény botütésekre, és hálásan köszönte meg a pribéknek, amikor fenekét tapogatva elhagyta a fekpadot.

Az uraság bosszúsan nyögdécselt, miközben a fecskendő kellemetlenül feszítette lyukát. A felcser biztatta, hogy mindjárt kész, és amikor elhangzott a szó, és érezte, hogy a tű végigsiklik záróizmain, akaratlanul is elernyedt, majd rosszallása jeléül a párnára csapott.

Nem dühönghetett azonban soká, mert fel kellett kelnie, hogy a folyosó végén lévő büntetőszobát felkeresse. Ahogy fehér hálóingében kilépett a folyosóra, muszáj volt ugrándoznia, annyira csípte az injekciója.

Kitárták előtte a deresszoba ajtaját, és belépett. Szeme nyomban megakadt a deresen, mely uralta a helyiség közepét. Itt csak ő és vendégei közül a nemesi származásúak kaptak botot, a szolgaszemélyzetet az udvaron felállított deres várta. Számos elveszített fogadás, helytelen viselkedés utáni botozást, kibékülést hozó büntetést láttak ezek a falak, mióta bő három évtizede helyet kapott a várban a privát büntetőszoba.

A pribék megvárta, míg ledobja egyetlen ruháját, üdvözölte urát, majd figyelmébe ajánlotta az új botokat, melyekkel kiegészült a fali tároló a legutóbbi látogatása óta. Az uraság elgondolkodva dörzsölgette fenekét, majd rábökött az egyikre, és keserves arccal dőlt előre, térdeire támaszkodott, és a pribék a választott bottal ügyesen alávágott. Négy szolga, két katona és három pribék, a felcser és a gyóntatója nézett várakozóan a sziszegő, leguggoló, fenekét tapogató uraság arcára, és várták a véleményét a kapott botütésről.

Az uraság kisvártatva felkelt, és tovább nézegette a botokat, régieket és újakat egyaránt, majd ismét rábökött az egyikre, majd felvette a kóstoláshoz rendszeresített pózt. Ezúttal megugrasztotta a botütés, ugrott egy nagyot, és két kézzel a fenekéhez kapott. Amikor kiugrálta az ütés fájdalmát, ismét a botok sorára tévedt a tekintete, és úgy érezte, ezúttal megtalálta a megfelelőt.

A mahagóni színű, sétabot külsejű eszköz a többi között függött, és egyelőre nem árulta el, mit tud a pribék kezében. Az uraság érezte, hogy a kúpjai nyugtalankodnak, ezért először visszanyomatta a felcserrel, ehhez nem hajolt le, mert állva is be tudta fogadni a határozott ujjat, és miközben a felcser háromszor gondosan rányomott, ő a terem sarkába, a mennyezet felé nézett, és remélte, hogy most már nem fognak előkandikálni a kúpok.

Amikor a felcser kihúzta az ujját, az uraság megnyalta száját, és a mahagóni botra mutatva ismét lehajolt, megtámaszkodva térdein. Az ütésre nem kellett soká várnia. Az előbbi helyébe lévő pribék gondosan megcsapta fenekét, mely hájasan rengett az ütéstől.

Az uraság lassan emelkedett fel, csodálkozva tapogatta fenekét, és elindult a deres felé, ezzel a jelenlévők tudtára adta, hogy ezzel az eszközzel kéri az ötven botütést.

Szuszogva hasalt fel, mert az utóbbi évtizedek kényelmes életmódja meglátszott vaskos alkatán, valamint azon, hogy már kétszer kellett hosszabb szíjakat szerelni a deresre, mert a rövidebbek nem érték át derekát.

A pap megáldotta, ő elfogadta a szentelt ostyát, és kényelmesen elrágcsálta, amíg deresre húzták. Feneke a fekpad domború kiképzésének hála, magasra kitolva várta a botot, és nem kellett az ütésekre kitolni, de illett ellazítani, jelezve, hogy bátran fogadja az ütést. Megremegett, ahogy eszébe jutottak régebbi büntetései.

Teológushallgató korában szinte minden hónapban meg kellett látogatnia Pelbárt atyát, aki kiválóan értett a pálca kezeléséhez, és emellett latint tanított. A teremben nem kaptak pálcát, de akire rámutatott, annak az esti ájtat után kötelessége volt nála verésre jelentkezni. A többi paptanár a teremben intézte ezt, mindegyik alapfelszereléséhez tartozott a pálca.

Később, amikor a király seregében harcolt, ott már bottal kapta meg a magáét. Ezt a legtöbben igen férfias büntetésnek tartották, és a kantinban gyakran megbeszélték tapasztalataikat. Akkortájt figyelt fel arra, hogy pompásan lenyugtatja egy időben kapott botbüntetés. Így amikor nyugtalansága eluralkodott rajta, elkövetett valami függelemsértést, aminek ellentétele minden alkalommal a deres látogatása lett.

És most itt hasalt, ötvenhét évesen, és kíváncsian várta, mennyire űzi ki belőle a nyugtalanságot a mahagóni bot. Lebiggyesztette száját, hogy őt már nem nagyon tudják meglepni, és ellazította fenekét, a pribék pedig elkezdte botozni.

Kicsi, kellemetlen nyögésekkel adta a jelenlévők tudtára, hogy bár félti a fenekét, mégis felkínálja a gyötrő eszköznek, és amikor már kínossá vált nyögdelése, a gyóntatója meg is rótta. Meglett férfiember fegyelmezetten viseli a botütéseket, ráadásul a kúpjai és injekciói is segítik, hogy jobban kívánja az ütéseket, és mégis így viselkedik. Panaszosan nyögdécsel, miközben a pribék legjobb tudását adja bele minden egyes botütésbe.

Még alig jutottak el az első huszonötig, ami után járt egy kis pihenő, amikor nyílt a deresszoba ajtaja, és egy szolga érkezett. Üzenetet hozott, miszerint a király által küldött futár türelmetlenül várakozik. Azonnal kellett fogadnia, így amikor felkönyökölve meghallgatta a szolgát, úgy döntött, vezessék ide, és kínálják meg egy kupa borral.

A futár hamarosan belépett, meghajolt, és egy szempillantással felismerte, hogy milyen rendeltetésű a terem. Elfogadta a kupa bort, majd előhúzta a király pecsétjével ellátott tekercset, újra tartotta a kupát, hogy kér még a finom nedűből.

Az uraság elnézést kért a várakoztatásért, és utasította a papot, hogy olvassa fel az üzenetet. Miután ez megtörtént, a futár a harmadik kupa borral kezében biztosította arról, hogy nem zavarja, ha folytatódik az uraság büntetése, így nem volt akadálya, hogy a pribék ismét felvegye a mahagóni botot.

Idegen jelenlétében sikerült végre férfiasan viselkednie, így a második huszonötöt már fegyelmezetten nyögdelte végig, majd amikor remegő tagokkal lekászálódott a deresről, ő is kapott egy kupa bort.

A királynak írott válasz holnap reggelig várhatott, azt úgyis meg kellett tanácskoznia leghűségesebb embereivel, így megkérdezte a futárt, hogy mivel lehet még szolgálatára, mert ha nincs más kívánsága, akkor utasítást ad, hogy a konyhán bőségesen lássák el élelemmel, és nyissanak számára egy kényelmes szobát.

A futár tekintete azonban a deresre tévedt, és tisztelettudóan megkérdezte az uraságot, hogy a lovaglás miatt feneke egészen elkényelmesedik, de ha időről időre kap egy jó huszonötöt, attól ismét megfelelő állapotba kerül.

Az uraság és a jelenlévők kissé megütköztek a szokatlan kívánságon, de nem tett senki ellenvetést, csupán az volt a kérdés, hogy a nemesek számára fenntartott deresen, avagy az udvarin botozzák meg. Végül arra a döntésre jutottak, hogy a futár mégiscsak feljebb áll rangban a szolgáknál és mindenféle póroknál, így joggal tarthat igényt erre a deresre.

Mivel az akadály elhárult, és a pribékek letörölték a derest, nem volt több akadálya annak, hogy a futár fenekét is megbotozzák. Ruháját meglazítva hasalt fel, és a pribék így könnyedén lecsupaszította térdéig a testét, és mivel a veréshez készülődve csak az inget hagyta magán, azt felhajtották a vállára.

Míg a felcser gyógyfüves borogatást készített az uraság fenekére, addig a futárt deresre húzták, és abban a megtiszteltetésben részesült, hogy maga az uraság választhatott számára botot a bőséges készletből.

A futár elégedetten állapította meg, hogy ritkán van része ekkora megtiszteltetésben, hogy ennyire kényelmes deresen hasalhat, mert a királyi udvarban az egyszerűbbhöz szokott. A jelenlévők megtekintették a fenekét, néhányan meg is tapogatták, és mutatták rajta a régebbi verések fehér csíkjait. Ruganyos, izmos feneke volt, ki is jelentette, hogy büszke a hátsó felére.

A pribék egy kiadós botütéssel köszöntötte, amitől a férfi meglepetten kapta fel a fejét, majd megszégyenülten hajtotta le újra. Aztán halk és hangosabb, nyivákoló hanggal nevettette meg közönségét, akik el nem tudták képzelni, hogy az erős, vállas futárból ilyen hangok is előcsalhatók.

Fenekét igyekezett ellazítani, de a pribék gyakran nem várta meg ezt, és ilyenkor zavartan kért elnézést, miközben többször biztosította a jelenlévőket, hogy elégedett a kapott ütésekkel.

Hangja mégis nyivákoló és panaszos volt, majd feledékenysége miatt szapulta magát, mert otthon felejtette a magot, amit a végbelébe felhelyezve segít a botozás közben büszkén, férfiasan viselkedni.

A felcser felajánlott egy kúpot, amit a futár hálásan el is fogadott. A szárazon felnyomott végbélkúptól kiadósat nyögött, de a felcser nem kegyelmezett, és még háromszor visszanyomta az ajándékot, amitől a futár újra és újra kínosan nyögdécselt.  

Ezután folytatódott a botozása, amit csodálatosképpen sokkal jobban bírt. Már nem nyavíkolt, hanem férfias nyögéssel nyugtázta a kapott ütéseket. Amikor a pribék kimérte neki az utolsót, elmosolyodott, és büszkén körbe járatta tekintetét a jelenlévőkön.

Lassan kászálódott le a deresről, és míg megigazította ruháját, egy-egy óvatos mozdulattal megnyomkodta fenekén a nyomokat.

Kijelentette, hogy sok várban járt királyi üzenettel, és gyakran meg is csapatta a farát, de sehol sem fogadták ilyen szívélyességgel, hogy még kúpot is nyelhetett a lyukával. Biztosította arról az uraságot, hogy bármikor erre jár, nem felejti el a bánásmódot, és külön megköszönte a kényelmes derest.

Azután az esti lakoma előtt elvonult szobájába, és a konyháról valóban bőséges vacsorát küldtek fel neki.

Mielőtt nyugovóra tért volna, még két látogatója akadt. A felcser neki is készített gyógyfüves borogatást, de rátenni már nem volt érkezése, mert a gyóntatóatyának is ott akadt dolga. Miután a felcser eltávozott, otthagyva a borogatás kellékeit és a jó tanácsait, az imádságos férfiú kijelentette, hogy szívesen venné, ha a frissen botozott futár kellemes álmához hozzájárulhatna, alkalmasint meghágná.

A futár nem sokat gondokozott az ajánlaton. Bár felidézte, hogy inkább ő szokott hágni más férfiakat, nincs ellenére, ha időnként ő kerül farokvégre. Miután tisztázták a részleteket, és megszabadultak fölös ruházatuktól, szerét ejtették a hevenye násznak. Bár utóbb a futár megjegyezte, hogy az atya daliás méretétől napokig fog sajogni a fenéklyuka, mégsem bánta meg, hogy magába engedte, mert ritkán találkozik ennyire kanos pappal.

Csak miután az imádságos elhagyta a szobáját, akkor nézett utána a gyógyfüves borogatásnak, és mielőtt lehasalt volna, hogy feneke meggyötört bőrére tegye, még dobott két fahasábot a kandallóba, hogy ne hűljön ki a szoba.

Hajnalban indult vissza királyához az uraság válaszával, és bár nem volt kellemes eleinte a lovaglás, mégsem panaszkodott. Hiszen neki sütött a nap, neki fújt a hűs szellő, és a madarak is csak neki énekeltek az úton.

Vége