Zsuzsa - 6. rész

A férfi leült velem szemben, töltött magának is, és különös, behízelgő stílusában beszélni kezdett.

- Kérem, bocsásson meg nekem, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hoztam. Higgye el, az élet legtöbb területén képes vagyok helyesen viselkedni, tekintettel lenni mások érzékenységére és maradéktalanul megőrizni az önfegyelmemet. De, sajnos, van egy szégyenletes gyengeségem, ami miatt aztán újra és újra ilyen lehetetlen helyzetekben találom magam. Most pl. Ön előtt – aki bármilyen rokonszenves, de mégiscsak szinte idegen a számomra – ki kell tárulkoznom: nagyon is intim dolgokat kell elmondanom önmagamról. Ez persze nekem is kínos, mégis fájdalmasabb számomra a tudat, hogy bizonyára az Ön számára is rendkívül kellemetlen szituáció. Félek tőle, mégsem kerülhetem el. De nagyon hálás lennék, ha megkaphatnám az engedélyét, mielőtt belekezdek.

- Parancsoljon – feleltem megadóan. – Azzal, hogy itt maradtam Önnel, már meghoztam ezt a döntést.

- Mindenesetre köszönöm a megértését. Szóval – folytatta – ez a bizonyos szégyenletes gyengeségem egy különös szenvedély bennem, egy alig uralható vágy, amelyik minduntalan afelé hajt, hogy tökéletesen alávessem magam egy arra érdemes nő akaratának. Sokféle néven illetik ezt a szenvedélyt, és magam sem tudom melyik lenne a legtalálóbb, vagy – pláne – Önnek a legrokonszenvesebb. – Most előrehajolt kicsit a székén. – De akárhogy nevezzük is, úgy gondolom, hogy Ön számára sem ismeretlen.

- Nem, nem ismeretlen – feleltem kelletlenül.

- Akkor bizonyára Ön is jól tudja, néha milyen nehéz együtt élni ezzel, pláne, amikor az embert olyan szerencse (vagy balszerencse?) éri, hogy rátalál a megfelelő nőre, akinek feláldozhatja a szabadságát. Hadd mondjak el egy egyszerű példát. Ha úgy döntök, hogy valakinek alávetem magamat, ugyebár, ez elképzelhetetlen anélkül, hogy engedelmességet fogadok az illetőnek: megteszem, amit megparancsol nekem. Csak hát, az engedelmességnek éppen az a lényege, hogy a tárgyát, vagyis azt, hogy pontosan miben fogok engedelmeskedni, nem én magam határozom meg, hanem a másik: az, aki parancsol nekem. Különben hol marad a komolyság az egészből? Ha makacsul ragaszkodnék a joghoz, hogy én határozhassam meg azt, pontosan milyen határok között vagyok kész az engedelmeskedésre – nos, így az egész értelmetlen, kisded játszadozássá silányulna. Ha belegondol, Ön is be kell lássa: egy ilyen kapcsolatban nincs helye alkudozásnak, feltételeknek, menekülőszónak. Gondolt már erre?

- Nem tudom, hova akar kilyukadni.

- Akkor megpróbálok még konkrétabban fogalmazni. Talán Ön is képzelheti, mennyire megalázó helyzet, amiben vagyok: néhány perccel azután, hogy Zsuzsa kidobta a szűrőmet, annak a férfinek beszélek a szubmisszivitásomról, aki majd a helyembe lép. Ha Zsuzsával való kapcsolatunk dinamikája megengedte volna ezt, akkor biztosan nemet mondok az utasításra, amit néhány perccel ezelőtt. SMS-ben kaptam tőle. De nem engedte meg. Így már jobban érti?

- Érdekes, amiről beszél. – Meglepve tapasztaltam, hogy a férfi hangszíne megváltozik: mintha nehezen palástolt dühösséget éreztem volna benne. – Folytassa, kérem!

- Természetesen. Zsuzsának az elve az, hogy a magunkfajta ember nem érdemel könyörületet. Nem túlságosan férfias vonás a szenvedélyek fogságában élni: ennek megfelelően sosem tekintett engem férfinek. Másfajta intimitás soha nem is volt közöttünk, mint amit e különös kapcsolat dinamikája megkövetelt.

- Értem. – feleltem szárazon.

- Ugyanakkor Zsuzsában élt az egészséges vágy, és erre meg is találta a megfelelő férfiakat. Egyáltalán nem csinált titkot a dologból: ellenkezőleg, nagyon is élvezte, hogy tudomásomra hozza: másoknak örömest megadja azt, amit tőlem minduntalan megtagad. Fájdalmam, féltékenységem és kétségbeesésem csak szította a szenvedélyének tüzét.

Nem válaszoltam, kortyoltam a poharamból. Kis idő múlva folytatta.

- Számunkra azonban, vágyaink csillapítása nem engedélyezett. Erre Zsuzsa különösen nagy hangsúlyt fektetett. Az utolsó dolog, amit el kell mondanom Önnek: hogy kapcsolatunk egész ideje alatt egy megfelelő eszközt kellett viselnem, ami garantálta azt, hogy soha ne csaphassam be e tekintetben Zsuzsát.

Önkéntelenül is elmosolyodtam. Aztán meghökkenve láttam, amint a férfi egy kis dobozkát vesz elő.

- Mindez viszont mostantól Önre is vonatkozik. Engedje meg, hogy átadjam Önnek ezt a kis ajándékot! Valamint megkérjem arra – Zsuzsa utasításának megfelelően – hogy még a jelenlétemben vegye is birtokba. A legutolsó szolgálat, amelyre Zsuzsa használni kíván engem, hogy segítsek megbarátkozni Önnek új helyzetével.

E szavak kíséretében felbontotta a dobozkát. Eddig csak 18+-os filmekben láttam ilyen szerkezetet. De azért nem volt nehéz azonosítanom. Már csak a kis lakat okán sem, aminek kulcsát különös beszélgetőtársam már a kezében tartotta.

folyt.köv.