Irodai kaland

Az iroda ajtaja halkan záródott mögöttem. A folyosó zaja kint maradt, bent csak a neonlámpa halk zümmögése és a papírok surrogása töltötte meg a teret.

Ő az asztal mögött ült, rendezett mozdulatokkal pakolta a mappákat, mintha minden a helyén lenne. Amikor felnézett, a tekintetünk összekapcsolódott és ott maradt.

– Igen? – kérdezte halkan.

Itt az idő. Most nagyon meg foglak baszni. - válaszoltam

Lassan felállt a székből. Már nem a megszokott, magabiztos mozdulat volt , inkább figyelő, óvatos. Érezte, hogy valami megváltozott.

Közelebb léptem. Egy lépés. Még egy.

Megállt előttem.

A feszültség szinte tapintható volt.

Egy pillanatig még tartotta magát, aztán lesütötte a szemét. Nem menekült. Nem hátrált.

Engedte, hogy a helyzet vezesse. 

A kezem lassan az állához emelkedett, finoman felemeltem a tekintetét. Nem erővel, inkább egyfajta biztos irányítással. Közben nekiszorítottam a falnak és megcsókoltam.

– Térdelj le és nyisd nagyra a szád– mondtam.

Meg tette.

Abban a pillanatban már nem volt kérdés. Nem volt szükség szavakra. A mozdulatok, a tekintetek mindent elmondtak.

Elővettem keményre duzzadt farkamat, belemarkoltam a hajába és elkezdett szopni. Közben a fejét tartottam stabilan és a csípőmmel egyre gyorsabban toltam be a szájába.

Áljj fel és gyere az asztalhoz! - mondtam neki.

Az asztal mögött eltűnt a világ rendje, a papírok, a szabályok. Csak a csend maradt, és az a különös egyensúly, ahol az egyik fél irányít, a másik pedig hagyja magát vezetni.

Lehasaltattam az íróasztalra és belemarkoltam a hajába. Hátulról a puncijába hatoltam lüktető farkammal. Fokozatosan egyre gyorsabban elkezdtem baszni, közben a tenyeremmel fenekeltem - tudta jól, hogy miért.

Miután kellően elfenekeltem, megfordítottam őt és felültettem az asztalra. Megmarkoltam a combjait, aztán felraktam a lábai a vállaimra. Nekiálltam egyre keményebben csattogtani a puncijában merevedő farkamat, addig amíg teljesen kielégült.

És egyikünk sem akarta, hogy ez a pillanat túl gyorsan véget érjen.