A fiút váratlanul érte a támadás. Az ügyfél új volt, hibás laptopjával kapcsolatban hívták házhoz. Tény, hogy feltűnő volt, ahogy az elején mennyire alaposan tetőtől talpig végig mérték, amikor belépett a bejárati ajtón.
A lökés ledöntötte a lábáról, és mire összeszedte volna magát, a férfi már rajta térdelt. A nyers erőszak, és a rövid de határozott közlés teljesen bénulttá tette:
- Ide figyelj te kis kurva, két választásod van. Vagy meztelenre vetkőzöl magadtól, és hagyod magad, vagy én vetkőztetlek le, de akkor alaposan meg is kínozlak.
A szavaknak nyomatékot adott ahogy férfi erősen a földhöz nyomta a fejét és egy kisebb pofon is elcsattant. A szituációt abszurdnak tűnt, nem hitte, hogy valaha ilyesmi történhet vele, és nem volt menekvés. Kényszeredetten levetkőzött, anyaszült meztelenül feküdt a férfi előtt. A férfi durván oldalt fektette, kissé rátérdelt és a lába közé nyúlt. Az érintés határozott volt, de ne nem durva. A tenyérben egyszerre elfért a heréje és pénisze. Egy ideig nem történt semmi, csak két lélegzetvétel hallatszott, a férfi határozott sóhajtásai és fiú szaggatott kapkodó légvétele.
A kéz tudta, hogy mit akar. A makk egyenletes lassú ingerlését szabályos időközönként megszakította a here határozott megmarkolása vagy simogatása. A fiziológia törvényei működnek. A fiú még mindig teljesen kábultan vergődött, de a pénisze keményen meredezett az ingérés hatására, a makk vége enyhén meg is nedvesedett. A férfi kedvtelve játszott a meztelen fiús testtel.
- Na hogy teszik kis ribanc?
Figyelte, ahogy a gyors a pénisz húzgálásától hogy gyorsul a fiú légzése, hogy feszül meg kéjesen a test, majd a váratlan szünetet követő herére mért kisebb paskolástól, hogy nyög fel áldozata. A fiú teljesen magatehetetlennek érezte magát, egy felsőbb hatalomnak volt kiszolgáltatva. Az akarata ellenére kiváltott intenzív kéjérzés, majd az az követő váratlan szünet váltakozása mindent megszüntetett körülötte. Csak az idő volt, a várakozás és a kéj. Aztán az élvezet elborított mindent. Az ingerlés egyre lassabbá és kiszámítottabbá vált. A hatalom még várt. A férfi egészen visszafogta az ingerlést, már annyi is elég volt, hogy a herét markolva finoman rázogatta a péniszt. Időnként mutató ujjával meg-meg dörzsölte a fityma és a makk legérzékenyebb pontjait. Roppantul élvezte, ahogy a meztelen test reagál minden mozdulatra. A fiú szinte önkívületben lihegett a lábai alatt. Végül megunta – na gecizhetsz kis kurva. Az ezt követő nagyon gyors fasz húzgálás kiváltotta az ejakulációt. Nem spriccelt. Egyenletes bő folyamként tört elő a sűrű ondó. A férfi az ingerlést visszafogva próbálta minél tovább fenntartani a folyást. A fiú teste szinte hang nélkül vergődött alatta, aztán elernyedt, félájultan feküdt kisebb sperma tócsában. A férfi felállt finoman bele rúgott
– Élvezted mi, kis ribanc, gyerünk felöltözni, aztán tűnés.
Hozzászólások (0)