fantázia

Női ruhában vagyok, hátrabilincselt kézzel várom V-t. Szégyenérzet van bennem azért, amit csinálni fogok. Megborotválkoztam, hogy minél lányosabb legyen az arcom, erényöv van rajtam. Az elengedhetetlen az efféle játékokhoz. V belép a szobába, ing és nyakkendő van rajta. Határozott és magabiztos. És dögös, a mellein a mellény gombjai feszülnek. A haja szorosan kontyban. Azon gondolkodom, hogy hová tehette a kulcsot. Hogy vajon a nyakában van? Hogy szabadon enged-e kiélte minden vágyát velem? Kb. két hete nem engedte meg, hogy elélvezzek, ha egyedül vagyok otthon, akkor kutatok egy kulcs után, de hasztalan. Ha az engedélye nélkül maszturbálnék és elélveznék, akkor nagyon mérges lenne és nagyon megbüntetne, ettől félek. Kemények és következetesek a büntetései és elveszik a kedvemet, hogy vétsek a szabályai ellen. De most úgy érzem eldurran a farkam. Várom, hogy szóljon hozzám. Vágyom rá, hogy megalázzon. Remegek a kezéért, hogy hozzámérjen.
Elém áll, a tekintetem elakad a melleinél, fenséges látvány, ahogy a mellény feszes anyaga alatt domborodnak. Jobb mutatóujjával az állam alá nyúl és felemeli a tekintetemet. „Hogy viselkedtél, rabszolga?” Kicsit beleborzongok, ezek a kérdések általában büntetéssel végződnek. Ha akar, bármikor talál valamit, amiért büntetést érdemlek. Így van kitalálva a szabályrendszer. És ami azt illeti, számomra ez izgató. „Engedelmes és alázatos rabszolgája voltam, Úrnőm.” Hüvelykujjával végigsimítja a felső ajkamat, majd szétnyitja vele a számat. Kinyitom és szopni kezem az ujját. „Kis szopós.” – mondja és látom, hogy élvezi, forgatja, mozgatja a számban az ujját. Másik kezével végigsimítja az arcom. Van ebben valami anyáskodó. Talán mert idősebb nálam. Van ebben valami olyasmi, amit egy szigorú és következetes anya csinál, aki mindenre azt mondja, hogy a gyerekéért teszi és közben a gyereke sosem érezheti magát biztonságban, bármelyik meghitt pillanatot követheti egy számonkérés, egy kegyetlen és hideg cselekedet. És bármikor jöhet a büntetés. „Jó kislány vagy.” – mondja. És ez most egy meghitt pillanat és nekem jól esik, hogy megdicsér és ugyanakkor mindig izgató, hogy tudatosítja bennem, hogy most lány vagyok ebben a helyzetben. És a jó kislány külön izgató. Hangsúlyozza, hogy mennyire tőle függök, hogy az határoz meg, hogy ő hogyan minősít engem. És tetszik ez a kiszolgáltatottság. Arra gondolok, hogy szeretném, hogy bepelenkázzon. Szeretném, hogy kisgyerekként kezeljen, de ez most nem az a pillanat, hogy ilyesmivel álljak elő és annál sokkal inkább szégyellem, mint hogy így egyből és nyíltan elmondjam neki. A melleimhez nyúl, végigsimítja. A melltartóm miatt egész nagy melleim vannak. Ez izgalmas érzés. A melltartón keresztül semmit nem érzek az érintéséből, de elképzelem, hogy egy nőnek milyen, amikor simogatják a mellét. És ennél még sokkal fontosabb az adott helyzetben, hogy segít elképzelnem, hogy nő vagyok. Érdemes volna kidolgozni, elképzelni, átbeszélni egyszer a szerepet. Hogy egy ilyen játékban milyen nő vagyok. Mert ösztönösen mindig félszeggé, szégyellőssé válok. Nem érzem magam nőiesnek, ha lánynak öltöztet V, amit nagyon szeretek, akkor valami debella szőrös nőietlen lánynak érzem magam. Pedig azt hiszem, sokkal izgalmasabb lenne a játék, ha egy olyan nőnek képzelném el magam tudatosan, aki tetszene nekem, akire izgató gondolnom. Talán érdemes lenne akár egy létező személy bőrébe is képzelnem magam és úgy reagálnom az eseményekre, ahogy ő gondolom, hogy reagálna.
Vágyom rá, hogy megérintse a mellbimbóimat. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk és az övében az van, hogy most hatalma van felettem, hogy most bármit megtehet és ez megrészegíti. És bármire képes lennék érte, ott ülök hátrabilincselt kézzel, ő a tenyerével simogatja a melleim és mindketten arra készülünk, hogy megfogja a mellbimbóimat és akkor megsemmisülök. Onnantól semmi nem számít. Extázis élmény. Még jobb, mintha megengedi, hogy elélvezzem. És akkor észrevesz a szoknyám alatt, hogy milyen kemény a farkam. Szinte meredezik. „Nem szégyelled magad?” És az arca nagyon elkomolyodik. És ilyenkor valóban félek. Félek a büntetésektől, a fájdalomtól, ami egyik pillanatról a másikra bármikor következhet. „Rossz kislány!” „Bocsánatot kérek, Úrnőm.” „Hogy képzeled? Azonnal ernyeszd el!” És a farkam valóban lohadni kezd, a félelem és a szégyen, amit érzek gyorsan megteszik a magukét. Kikerülök abból az önkívületi állapotból, amiben mindent kizárólag a vágy tölt ki és erősödik a szégyenérzet. „Könnyelműség volt tüskék nélküli erényövet adnom rád.” Ez a gondolat újra felizgat. Annyira nyilvánvalóan jelenik meg benne, hogy bármit megtehet velem. Hogy ő dönt, csak ő. Újra keményedik a farkam, de már tudom kontrollálni. Rám mosolyog, végigsimítja az arcom és elkezdi kigombolni a ruhám. Vég simítja a bőröm a melltartó vonala mellett. Találkozik a tekintetünk és látom, hogy örömet akar okozni. Kikapcsolja a melltartómat és leheletnyi finomsággal végigsimítja a mellkasomat anélkül, hogy a mellbimbóimhoz érne. Csak érintené már meg! Nagyon óvatosan nyúl a mellbimbóimhoz. Dédelgetve, gyengéden. Tudja, hogy közben ez miféle szégyenérzetet okoz nekem, hogy mennyire nem tudom összeegyeztetni a férfi voltommal, azt mondja: „Ez az, jó kislány vagy. Jó kislány.” És betalál amit mond. Igen, kislánynak érzem magam ebben a pillanatban, mintha megfosztott volna a férfi voltomtól. Imádom, ha hátrabilincseli a kezem és úgy nyúl a mellbimbóimhoz. Normál esetben tudok ellenkezni, én döntöm el, hogy odaadom-e őket neki. Ha akarom, lefogom a kezét, de most nem. Most ő az úr. Én csak vonaglani és nyöszörögni tudok a kezei közt. Először egyáltalán nem szorítja össze a mellbimbókat, azzal egyből feltolná az ingerküszöböt. Csak megérinti. Ujjai közé zárja őket. És minden korábbinál átélem néhány pillanatra, hogy rab vagyok. Hogy a rabja vagyok. Mert ilyenkor ha egy helyben maradok, akkor nem érzem a szorítást, csak ha mozdulok. Ez olyankor van, amikor valóban csak fogja a mellbimbókat. És ilyenkor mozdulatlanul várok, ilyenkor irányíthat, mint ahogy a bikát irányítják az orrába fűzött karikánál fogva. Aztán lassan lökésszerűen jönnek a kisebb szorítások, amitől úgy érzem, hogy felrobbanok, és aztán hosszasan morzsolgatja a mellbimbóimat. Elaléltan heverek a kezei közt, amikor egy váratlan pillanatban abbamarad a gyönyör, nem érem tovább a szorítását. Kinyitom a szemem. Szigorú szempár néz szembe velem. „A földre, rabszolga! Négykézláb.” Hát mégsem úszom meg a büntetést. Térdelek a padlón, hátrabilincselt kézzel. Előveszi a szájpecket. „Nyisd ki a szád, rabszolga!” Behelyezi a golyót a számba és jó szorosra húzza a szíjat, majd rám zárja. Fájdalmas lesz a büntetés. Kizárja a bilincset a bal csuklómon, majd elöl bilincseli össze újból. Négykézlábra ereszkedem. Felhúzza a szoknyámat a fenekemről és lehúzza a harisnyát. Végigsimítja a fenekemet a lovaglópálcával. „Ez azért kapod, hogy tudd hol a helyed, rabszolga. És annak megfelelően viselkedj! Huszonöt üstét kapsz.” És csattog a fenekemen a lovaglópálca és borzasztóan fáj. Próbálom közben kitolni a fenekemet és közben legszívesebben elmenekülnék. Borzasztóan fáj. Nem számolom. Nem tudom mennyi van vissza belőle. És egyszer véget ér. „Térdre, rabszolga!” Elém lép, már megenyhült az arca, most újra gondoskodó, mintha együtt érezne velem és sajnálna, amiért meg kellett büntetnie. Megsimítja az arcomat, kizárja a szájpeckek csatját. Az álkapcsom szinte összezárul ilyenkor, fájdalmamban ráharapok a golyóra, így szinte erővel kell kihúznia a számból. V ilyenkor azt szokta gondolni, hogy szándékosan csinálom és nem akarom kiengedni a golyót a számból. Valóban igaz, hogy nagyon szeretem, ha kipeckeli a számat. „Köszönöm, Úrnőm.” – mondom neki. És valóban hálás vagyok a kielégülésért és azokért az érzésekért, amiket a büntetés alatt átéltem. Rám mosolyog. És ilyenkor valami különös intimitás van köztünk. Valami furcsa és nagyon mély meghittség. És tudom, hogy ha hibázok, bármelyik pillanatban újra csattanhat az ostor. És bármit megtennék, hogy elkerüljek egy újabb büntetést. Vágyom rá. Vágyom arra a megaláztatásra, mindenek előtt, hogy megbüntessen engem egy nő, hogy elfenekeljen, afféle nevelő célzattal. De amikor átélem, akkor annyira fájdalmas, ami felülír minden vágyat. Ezzel egyidejűleg a megaláztatás óriási kielégülést hoz. Mégis mindent megteszek, hogy elkerüljem az újabb büntetést. Meg akarok felelni neki. Lesem minden kis rezdülését és igyekszem én lenni a világon a leginkább engedelmes és alázatos rabszolga. És ez hozzátartozik ahhoz a bizonyos meghittséghez. Mert ő tudja ezt. Nincs bennem semmi ellenkezés, be akarom tartani az összes szabályt ő pedig elégedett velem. Erőszak nélkül igáz le és én behódolok.
A sarkaimon ülök, kissé kényelmetlen. Arccal az ablak felé, kezeim elöl összebilincselve. V a hátam mögött van, nem látom mit csinál. Készülődik valamire. Kíváncsi vagyok, de nem fordulok hátra, nem utasított rá. Mögém lép, megint kizárja a bilincset egyik csuklómon és hátul köti össze a kezeimet. Ez nagyon felizgat, újra keményedik a farkam, de nem feltűnő, a combjaimat kissé szétnyitom és a szoknyám alig emelkedik fel. Elém lép. Műfasz van rajta. Hatalmas műfasz. Még mindig rajta az ing, nyakkendővel, mellénnyel, imádom ezt a látványt. Lent harisnyatartó és combfix, térdig érő csizmákkal. Erre tette vette fel a műfaszt. Az arcomba nyomja. „Gyerünk, kis szopós. Tetszik mi? Tudom én, hogy ez kell neked. Belelátok a legtitkosabb vágyaidba is. Azokba is, amiket leginkább szégyellsz. Gyere csak kis szopós! Engedelmes rabszolgalányt nevelek belőled.” „Igen, Úrnőm.” „Élvezed, kislány?” „Nagyon, Úrnőm.” És valóban élvezem. És valóban vágytam rá. És belemarkol a hajamba és a számba nyomja a faszt. És szopom és nyalom és közben V is élvezi, ahogy a fasz töve masszírozza a nagyajkait. Nagyon tetszik, amikor látom, hogy felizgatja egy ilyen jelenet. És hosszasan szopom, V markolja és húzza a hajam, mozgatja a fejem. Irányít. Hirtelen vége szakad. V felparancsol az ágyra, arccal az ablak felé. Bilincsben kissé nehéz, de megoldom. Térdelek. V megint készülődik valamit mögöttem. Hátulról közeledik, a bilincset érinti meg először, V személytelen. A bilincs előre kerül. „Erre vágyták végig, te kis ribanc, igaz?” – simítja végig a felcsatolható műfaszt a szeméremdombja fölött, amivel seggbe szokott dugni. „Igaz, Úrnőm.” – és szinte remegek, hogy tegyen magáévá. És főleg, hogy élvezzen is el ebben a helyzetben. Az megkoronáz mindent. „Remélem nem fáj a fejed, szivecském.” „Nem fáj, Úrnőm.” „Helyes. Négykézláb!” Néhány másodperc után újra csattan a fenekemen, most a korbács. Csípős, de nem igazán fájdalmas. Ezt v inkább afféle kedvcsinálónak szánhatta. „Jókislány leszel? Ha? Engedelmes kis szuka leszel?” „Bármit megteszek, amit csak parancsol, Úrnőm.” Miután újra elfenekelt, és V mögöttem térdel, akkor veszem észre, hogy előttem meredezik a másik műfasz, az ágyhoz rögzítve, amit leszoptam néhány perccel előtte. „Kezdd szopni, rabszolga!” „Igen, Úrnőm.” És rábukom a műfaszra, miközben ő lassan a fenekembe hatol. „Ez az kislány! Gyerünk, szopni gyorsabban, te kis szajha! Többször behúzom ösztönösen a fenekemet, ekkor V rácsap a seggemre és újra kitolom. „Ne menekülj, tudom, hogy erre van szükséged!” Közben kitartóan szopok. Egyik fasz a számban, a másik a seggemben. Pont, mint valami kurvának és ez a gondolat nagyon felizgat. Kezei közt tartja a csípőmet, mozgatja és mozgok vele az általa diktált ütemben. Aztán megfeszül mögöttem a teste, felnyög és izgat ez a gondolat, hogy elélvezett ebben a helyzetben. A hátamra borul és átölel.