Naptárba írva 2/2. rész

Naptárba írva 2/2. rész

(kitalált történet fiktív szereplőkkel és eseményekkel)

Nevetve tiltakoztam, hogy elvagyok én a huszonöttel is, de megrázta a fejét, majd felírta az üzentet jegyzettömbjére, lepecsételte és felém nyújtotta. Feketén-fehéren az állt rajta, ami mondott: jelen alkalommal negyven, a következő alkalommal ötvenet vágjanak alám.

Lefagyott a mosoly arcomról, hogy komolyan gondolja, de a fenekemben érzett bizsergés és kellemetlen csípés eszembe juttatta, hogy nem késhetek el a botozásról, mert ha megcsapatom a seggem, gyorsan elmúlik ez az érzés, de ha nem, akkor egészen estig bizseregni és csípni fog benn az imént kapott szer.

Így hamarosan már a deres mellett álltam, egy másik épület másik szobájában, és próbáltam rávenni magam, hogy vonakodás nélkül elhelyezkedjek rajta hasmánt. A szokásosnál jobban húztam a vetkőzést idejét, gondosan tettem le ruháimat, ezzel is odázva a pillanatot, amikor meztelenül deresre húzatom magam. A doktor javaslatát is majdnem elfelejtettem odaadni.

Még mindig feszült voltam, és kissé ideges mozdulatokkal térdeltem fel a deresre, simítottam végig két tenyeremmel fenekemen, majd lassan felvettem a pózt. Lábaim kis terpeszben, kezeim a deres lábait markolják.

Ismét az a film jutott eszembe, ahol a lázadó férfi olyan higgadtan hasalt, és csak jóleső sóhajai árulták el, hogy éppen a farát csapatja. Vajon a középkorban valóban ennyire természetesnek vették a pórok, időnként a nemesek is, ha megbotozták őket? Hiszen szégyenérzetet egyiken sem láttam, a leghangosabb is halk, elégedett nyögésekkel fogadta a botütéseket, sőt megesett, hogy maga kérte, hogy a feneke alsó részét, a lyuka felett keresztben jobban botozzák meg, mert úgy véli, oda még nem kapott eleget.

Olyan film vagy regény botozásos jelenetét is felemlékeztem, míg a pribék deresre húzott, amiben a hasaló férfi kevesellte a kapott botot, a pribék így nem oldozta ki szíjait, hanem egyeztették álláspontjukat, melynek eredményeképpen egyetértésre jutottak, és a pribék megrepetáztatta még egy tucatnyi gondosan kimért ütéssel a férfit, aki utána már elég nehézkesen kászálódott fel a deresről, ahogy a pribék meg is jegyezte, ez elárulta, hogy más alkalommal egy könnyű huszonöt után fürgén felkelt.

Eddig én is huszonötöt kaptam, és sohasem keltem fel fürgén utána, mindig keservesen tapogattam a seggemet, és lassan másztam le a deresről, noha a pribék arcáról leolvashattam, hogy viselkedésem elárulja a nyápic, elkényelmesedett férfit.

Most azonban magam is szintet kellett lépjek, és a szokásos huszonöt helyett negyven botütést vágnak alám. Már túl voltam a nyivákolós korszakomon, és már hullámzó viselkedésemről híresültem el a deresen. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy nem mindig sikerült önuralmat tanúsítanom, de néhány alkalommal már voltak biztató jelek. Vagy csak én reméltem ezt?

Ez alkalommal nem hoztam a legjobb formámat, nyűglődtem, panaszoltam, hogy ma nem igazán vagyok partner abban, hogy elverjenek, de a pribék biztatott, hogy majd másképp beszélek, ha kiméri a negyvenet.

Újra és újra megkínált a bottal, és ahogy nyögdeltetett, észrevettem, hogy kezdenek megváltozni érzéseim. A feszültség észrevétlenül eltűnt, jobban tudtam koncentrálni nyögéseimre, és mire a huszonöthöz érkeztünk, már a csípés is megszűnt a lyukam mélyén. Ettől felbuzdulva megkérdeztem a pribéket, hogy milyen most a seggem, mire azt felelte, hogy egyre szebben kirajzolódnak a nyomok, mire bevallottam, hogy kényes vagyok a faromra. Elértette, mert valami olyat felelt, hogy más is büszke lenne egy ilyen alaposan megcsapott fenékre.

Ezután kérte, hogy toljam ki a fenekemet, mert folytatná a doktor által javasolt tizenöttel, amit még ki kell mérnie. Egyetértettem vele, és nagy szusszanással felkínáltam a botnak féltett hátsómat, és a pribék nem is teketóriázott sokat, olyat vágott alám, hogy a botozásom alatt most aúztam fel először.

Figyelmeztetett, hogy lazítsam el a seggemet, ami egyre nehezebben ment, mert egyre jobban sajgott. Újabb és újabb botütésekkel nyögdeltetett a pribék, és csak most vettem észre, hogy a deresszoba falánál lévő székeken egyre több kíváncsiskodó férfi figyeli a botozásomat.

Egyesek elhúzták szájukat, ha túlzásnak vélték kiadós nyögéseimet, ezeknek azt kívántam, hogy cseréljünk helyet, kíváncsi lettem volna, ők milyen blazírtan viselik a botot. Végre a pribék kimérte az utolsót is, és büszkeség töltött el, hogy kibírtam, és saját értékítéletem szerint nem is rosszul.

Mire felkeltem, felvettem ruháimat, megtöröltem arcomat és ittam egy pohár vizet, már a falnál lévő székek egyikéről idősebb, ötven-hatvan év körülinek látszó, borotvált arcú férfi kezdett vetkőzni, majd a meztelenül a pribék által letörölt dereshez lépett, végignézett a tucatnyi várakozó arcon, majd feltérdelt, és gyakorlottan felvette a pózt. Zömök, széles vállú férfi volt, őszes kefehaja, puhány teste és látszott, hogy az enyémnél hájasabb fenékkel bír. Bizony, az ülőmunka és a jólét ezt hozza nála és nálam is.

A hasaló férfi szinte foghegyről vetette oda az őt deresre húzó pribéknek, jól hallhatóan, hogy „huszonötöt a jobbikból!” Látszott, hogy parancsoláshoz szokott, és tudja, hogy teljesítik utasításait.

A pribék gondosan választott botot a hájas fenékhez. Többet is kipróbált, mire az egyiknél a hasaló férfi türelmetlenül felelte, hogy ez megfelel. Türelmetlenül kitolta és ellazította terebélyes fenekét, és a pribék nem is várakoztatta sokáig, megkínálta egy kiadós ütéssel.

A férfi elégedetten sóhajtott, felemelte, majd lehajtotta fejét, ismét kitolta fenekét, jelezve, hogy várja a következőt. A pribék ügyesen alávágott, újabb vörös csík jelent meg a hájas faron. A férfi viselkedésén látszott, hogy ízlik neki a bot, ááááhhhh hangon sóhajtott az ütések után, és a negyedik vagy az ötödik után zavartan megjegyezte, hogy meglehetősen kívánja a botot.

A pribék nem kímélte, keményen lecsapott a felkínált fenékre újra és újra, időnként megkérdezte, hogy elégedett-e a választott bottal. A hasaló férfi tűnődve felelte, hogy érzése szerint nem először látják el a baját ezzel az eszközzel, és biztatta a pribéket, hogy ne kímélje, minőségi botozást kíván kapni.

Kettősük emlékeztetett a hajdani filmélmény a megcsapott lázadóról, ő is ugyanígy ráhangolódott a botozásra, és segített abban, hogy ellássák a baját.

A koros férfi is hasonlóképpen viselkedett. Mélyeket, elégedetteket sóhajtott, miközben újra és újra kitolta és ellazította fenekét, ámultan hallottam, ahogy ááááááohhh sóhajokkal nyugtázza a kemény botütést. Ekkor fogadtam meg, hogy célom eddig eljutni, hogy én is így viselkedjek, amikor botot kell kapnom.

A pribék mindig megvárta, míg a megvonagló fenék ismét ellazul, és addig kinézte, hová mérje a következő ütést. Olyan huszonötöt vágott a férfi seggére, hogy az a végén nem győzött hálálkodni, noha elég nehézkesen kászálódott le a deresről. Mielőtt a ruhái után nyúlt, kezet rázott a pribékkel, és kijelentette, hogy ennek a botnak bármikor aláhasal.

Már a következő férfi bontogatta zavartan a ruháját, és mire a megcsapott férfi felhúzta ruháit, már szinte vidoran hasalt fel a deresre, hasaltában két kézzel simogatta fenekét, miközben megjegyezte, hogy legutóbb is milyen jó hatással volt rá egy megfelelő időben kapott botozás.

Szét-széthúzta fenekét, paskolgatta egészen addig, míg a pribék nem utasította, hogy engedje leszíjazni. Ekkor megadóan megmarkolta a deres lábait, és kissé pironkodva kérte, hogy a legutóbbról esedékes botot is most kívánja megkapni, így a maival együtt összesen ötvenet kell a fenekére méretnie.

A pribék megtekintette a feneket, melyet a fiatal, harmincadik évén alig túlhaladt férfi szolgálatkészen kitolt, és találomra kiválasztott egy botot, amivel kimérte a kóstolót. A türelmetlen férfi azonnal elfogadta, hogy ezzel verjék el, és bár szeméből már eltűnt a vidámság, szája sarka még mindig felfelé kunkorodott.

Ismertem látásból, levitézlett úrifiú volt, akinek felmenői elkártyázták vagyonukat, és így egy irodában kellett megkeresnie a kenyérre valót. Amikor belefásult az unalmas papírtologatásban, akkor érezte szükségét a botozásnak. Átlag háromhavonta megjelent, és utána megint délcegen járt egy darabig, és kisimult az arca. Aztán, ahogy a gondok redői feltűntek homlokán, egy napon ismét megcsapatta a fenekét.

Ő már nem bírta olyan higgadtan, mint elődje, pedig nem is verték el olyan keményen. Érzésem szerint túl soká rázta a farát egy-egy ütés után, és a pribék nehezen várta ki, míg újra kitolja, jelezve, hogy felkészült a következőre. Nyűglődve nyögte a botot, meg-megfeszítette fenekét, és látszott megfeszülő vállán is, hogy megbánta, hogy a legutóbbi adósságát is most hajtsák be rajta.

Bár még elég fiatal volt velem együtt, hiányzott belőle a botozásra való ráhangolódás hajlandósága, nyögdécselésén hallani lehetett, hogy nehezen vette rá magát az ötvenre. Mégis igyekezett kitartani, büszkesége dolgozott benne. A pribék kihasználta ezt, és még biztatta is, hogy milyen remekül állja az ütéseket, felemlékezte, hogy legutóbb csúfosan megfutamodott, de most kiköszörülheti a csorbát.

A biztatás valamennyire bevált, mert megemberelte magát, és mire a második huszonöthöz érkeztek, már meglehetősen férfiasan, kimérten nyögött, ha megérezte a botütést. Nem csinált semmi felesleges hisztit, ahogy jómagam is, kezdő koromban, tudatában volt annak, hogy nem kerülheti el sorsát.

Magam vittem neki egy pohár vizet, és megveregettem a vállát, amikor reszkető tagokkal felkelt a deresről. Felhajtotta, és biccentett, majd büszkén körülnézett.

Nem volt már miért maradnom. A délutáni lustálkodás várt rám, hazafelé menet megjutalmaztam magam egy pizzával, amit otthonom magányában fogyasztottam el.

Vége