Naptárba írva 1/2. rész

Naptárba írva 1/2. rész

(kitalált történet fiktív szereplőkkel és eseményekkel)

Aznap elég nyűgösen ébredtem. A naptáramat nézegettem elalvás előtt, és bizony, nem igazán volt ínyemre, amit erre a napra beírva láttam. Az egyetlen jó az volt az egészben, hogy miután mindkét dolog megtörtént velem, a délutánom már szabad volt, hiszen a hasonló napokra mindig szabadságot vettem ki.

Az vesse rám az első követ, aki egy alapos botozás után nem érzi szükségét, hogy pihenjen a másnapi munkanap előtt. Nálam legalábbis így volt. Havonta egyszer kellett deresre hasalnom, hogy egy könnyű botozás felszabadítsa bennem a munkahelyi feszültségeket, és megnyugodva nézzek a következő néhány hét elé.

Idestova negyedik éve csapattam a faromat, és míg eleinte három-négyhavonta hasaltam meg a derest, voltak időszakok, amikor havonta kínáltattam seggemet egy kis bottal. Ez a módszer kiválóan alkalmas volt arra, hogy a köztes időszakokban felgyülemlett feszültségtől megszabaduljak, és férfiúi önbizalmamat is helyrebillentette, hogy bár még mindig nem bírom úgy a botot, mint illene az én koromban, de változó a viselkedésem, sőt már elértem azt is, hogy a pribék megdicsért, amikor kioldozott, és felkeltem a deresről.

Voltaképpen harmincas éveim elején jöttem rá arra, hogy magamfajta férfiembernek nem árt, sőt javára szolgál, ha időnként meghasalja a derest. Kemény férfinak tartottam magam, és ezért is csodálkoztam el magamon, amikor az első huszonöttől úgy nyivákoltam, mint egy kenetlen ajtó.

Hiába, mindenkiből más és más reakciót vált ki, ha alávágnak a bottal, nálam először, sőt másodszor és harmadszor is férfiatlan, nyivákolós hangokat csaltak ki az ütések, és a pribék, aki kimérte rám, kénytelen volt megrepetáztatni előbb öt, majd tíz ütéssel, hogy megtanítsa, hogyan viselkedik egy férfi, miközben a seggén táncol a bot.

Tehát az elmúlt években változó intenzitással kapott botot a seggem, de a doktor, aki ajánlotta ezt a módszert a munkahelyi stressz levezetésére, nem javallotta, hogy havonta többször is botot kapjak. Ebben mélységesen egyetértettem vele. Praxisából felidézte, hogy az optimális, ha egy magamfajta férfi két-háromhavonta látogatja a derest, de évente négy alkalommal ildomos hasalni annak is, aki kevésbé bírja a botozást.

Ezen a napon felidéztem, hol is láttam először, hogy valakire igen jó hatással van a kapott ütleg. Egy középkori film lehetett az első, ahol a lázadók közül húztak valakit deresre. A férfi negyvenes éveiben járhatott, nagyot nyelt, amikor meghallotta az ispán parancsát, és önkéntelenül a fenekéhez kapott, elárulva ezzel, hogy nem első ízben fogják bemutatni a botnak. De aztán visszanyerte nyugalmát, és mire néhány perc múlva a dereshez lépett, már szinte közönyösen bontogatta gatyamadzagját, majd komótosan hasra feküdt a büntetéshez.

Arcáról feszült várakozást olvastam le, ez elárulta, hogy tart a bottól, és tiszteli is. A pribék lehúzta fenekéről a nadrágot, és játékosan rácsapott, mire a hasaló férfi szégyenkezve kitolta a fenekét, hogy a lószőrrel tömött párnát az öle alá csúsztassák. Míg a pribék deresre húzta, szégyenkezve szabadkozott, hogy már jó fél éve nem kóstolt botot a feneke, és emiatt feledhette el a helyes viselkedést deresre húzáskor.

Amikor már le volt szíjazva, dacosan markolta két kezével a deres lábait, és csupasz, kitolt fenékkel várta sorsát, még megjegyezte, hogy nem számított arra, hogy ma még botot kap, és tegnap babot vacsorázott. A pribék gúnyosan nevette, hogy emlékszik, legutóbb is megfingatta, és akkor kis híja volt, hogy össze nem csinálta magát a deresen.

A férfi pironkodva szabadkozott, hogy tisztában van azzal, hogy rászolgált a botra, és igyekszik majd vigyázni a záróizmaira, még akkor is, ha kitolt feneke alaposan megnehezíti a dolgát. Még dünnyögött valami olyat, hogy esedékes volt már a botozása, majd amikor a pribék egy könnyed ütéssel jelezte, hogy elkezdődött a büntetés, szinte elégedetten sóhajtott.

Látszott, hogy jól összeszokott párost látok, és a pribék már többször kiporolta a felkínált feneket. Közepes és erősebb ütéseket mért a kidomborított farra, és mindig megvárta a férfi jóleső sóhaját, mielőtt a következőt kimérte volna. A fenék meg-megfeszült, majd elernyedt, időnként recsegve fingott, amitől a gazdája újra elnézést kért. Nem lehetett nem észrevenni, hogy alaposan megfingatta a bot, ezt meg is jegyezte, amikor a kiadós huszonöt után nyögve lekászálódott a deresről, majd azzal nyugtázta a kapott verést, hogy „ez is megvan”.

A pribék figyelte, ahogy megtapogatja a nyomokat, mielőtt felrántja nadrágját, és óvatos léptekkel elhagyja megpróbáltatásai színhelyét.

A következő botozást egy regényben kapta egy majdnem ötvenéves katona, aki a fáraó parancsát nem jól teljesítette. Hadvezér volt, és a kirótt büntetés hallatán meghajtotta magát, és a fáraó testőrei nyomban félrekísérték, hogy egy alkalmatos helyen megkapja fenekére a negyven botütést. A kemény katona lehasalt a testőrök által parancsolt helyre, és egy jajszót sem hallatott, halkan fütyörészett, miközben hol jobbról, hol balról csaptak le fenekére. Amikor az utolsót is kimérték, feltérdelt, majd fenekét dörzsölgetve elismerően jelentette ki, hogy ilyen jó botot nem kapott a legutóbbi felderítő útja óta, de annak már öt hónapja. A testőrök emlékeztek rá, hogy akkor is ők verték el, de akkor nem sikerült olyan jól a verés, mint most.

Aztán az a film, amikor egy börtönbe vetett rab sorsát követve kiderült, hogy nemesi családból származik, így a heti huszonöt botütést, amivel megtoldották elzárását, csökkentették havi huszonötre, és efeletti örömében olyan peckesen járt, mintha nem is az ő feneke várt volna arra, hogy minden hónap negyedikén megcsapják. Míg a gyakori botot elég rosszul viselte, hogy havonta csak egyszer csapták meg, sokat javult viselkedése a deresen. Kevesebbet lamentált, és bár panaszosan nyögött, miközben járandóságát kapta, ez már sokkal illőbb viselkedés volt, ráadásul egy nemesembernek.

A doktor vetette fel, hogy számomra is hatásos volna a botozás, és nyomban megkérdezte, hogy volt-e részem benne. Nevetve ráztam a fejem, noha aggodalmak szorították össze szívemet, hiszen gazdag családból származtam, sohasem volt példa arra, hogy megütöttek volna. A doktor fejét ingatta, és ezután még határozottabban igyekezett rávenni arra, hogy most jött el az ideje.

Négy éve is megvan vannak, amikor először léptem a deresszobába, és nem vagyok büszke a pökhendi viselkedésemre. Legelőször ezt a rátartiságot kellett kiverni belőlem. Elég volt néhány alkalom, és már meghunyászkodtam, ezzel együtt egyre jobban tiszteltem a botot.

Ma ismét a doktornál kellett jelentkeznem kerek tíz órakor, mert esedékessé vált az injekció, amit a fenéklyukamba kaptam néhány hetente. Ez ellen is meglehetősen berzenkedtem, de a doktor erősködött, hogy a leghatékonyabb, ha a végbélbe juttatja a csodaszert, onnan szívódik fel leghamarabb. Számtalan jó hatása mellett az egyetlen kellemetlen tünet, hogy meglehetősen csíp, és emiatt fokozott önfegyelemre lesz szükségem, amikor befecskendezi féltett farnyílásomba. De mivel magam is tapasztaltam a beharangozott jó hatásokat, így nem volt más hátra, mint hogy leküzdjem ösztönös ellenérzésemet.

Soha nem kedveltem meg a rectális injekciót, noha már a harmadik, tizenöt alkalmas kúrámat kaptam, még mindig meglehetősen berzenkedtem ellene. Ez meglátszott azon is, hogy nehezen vettem rá magam, hogy mozdulatlanul hasaljak a vizsgálóasztalon, és a doktornak többször is figyelmeztetnie kellett minden egyes alkalommal, hogy ne szorítsam a záróizmaimat, hiszen csak akkor tud megszúrni, ha ellazítom, és szét tudja feszíteni.

Duzzogva hasaltam ezen a napon is a fehér viaszosvászon tetején, és figyeltem a doktor mozdulatait, ahogy előkészíti a fecskendőt. Felszívja bele a letört ampulla tartalmát, és felfelé tartva egy kicsit kispriccel belőle. Ezután fenekem fölé hajolt, és a lámpa fényét is odairányította, éreztem melegét fenékvágatomban, ahogy szétfeszítette ujjaival.

A vizsgálóágy szélébe kapaszkodva vártam, hogy megszúrjon, és közben dohogtam, hogy miért nincs más módszer, hogy magamhoz vegyem ezt a szert. Közben elhallgattam, és felfigyeltem arra, hogy megtapogatja és megszemléli a fenekemet, megjegyezve, hogy igen jó bőröm van, mert a legutóbbi botozás nyomai már szinte alig látszanak, teljesen elhalványultak.

Meglehetősen büszke voltam a fenekemre, és a pribék is megerősített abban, hogy bár kissé nagyobb és húsosabb a kelleténél, mégis az egyik legjobban botozható far, ráadásul napok alatt regenerálódik. Ezt el is mondtam a doktornak, aki egyetértett, hozzátéve, hogy a pribék tudja, mit beszél, hiszen számos férfi fenekét botozta már.

Ahogy ott hasaltam, és vártam, hogy megszúrjon, lassan sikerült ellazítanom záróizmaimat. Nagy levegőt vettem, és ekkor megéreztem a fecskendőt, ahogy beleszaladt a lyukamba. Felhorkantam, és lihegve kapaszkodtam a vizsgálóágy végébe, de már nyugodtabb voltam, hiszen már csak telepumpálja a végbélt, csak azt kell kibírnom. Meg is éreztem, hogy a hűvös, csípős folyadék elkezd bennem pezsegni, és ettől legszívesebben megráztam volna a fenekemet. De mivel a doktor többször is figyelmeztetett, hogy ne mozduljak, így duzzogva kopogtattam ujjaimmal az ágy végén, egyre türelmetlenebbül, hogy kiürüljön végre a tartálya a fecskendőnek, és felkelhessek.

A doktor lassan, gyakran nyugalomra intve ügyesen injekciózott, látszott rutinján a sokéves gyakorlat. Halkan lihegve igyekeztem önuralmamat megőrizni, ami még mindig, ennyi alkalom után is nehezen ment. Végre, kínzóan hosszú idő után, ami lehet, hogy fél perc volt, lehet, hogy kettő, éreztem, hogy a fecskendővel búcsúzóul nyom egyet rajtam, majd kihúzza belőlem. Megéreztem a csiklandást, ahogy a tű végigsiklott záróizmaim szélén, és megkönnyebbülten felsóhajtottam. A doktor megpaskolta fenekemet, és megdicsért, hogy végre úgy tartottam a seggem, ahogy elvárná minden férfitól, akit rectális injekcióban részesít. Fanyarul feleltem, hogy ezt az érzést sohasem fogom megszokni, aztán néhány szóval megköszöntem, és kitöltöttem a csekket.

Amikor megkérdezte, hogy mikor csapatom meg magam, az igazat feleltem, hogy most oda várnak, és amikor arról firtatódzott, hogy mennyit fogok kapni, arra se titkoltam el, hogy huszonöt az adagom. Tűnődve nézte fenekemet, amire már felhúztam bokszeralsómat és nadrágomat, majd váratlanul azt indítványozta, hogy mivel már nem vagyok kezdő, ideje lenne emelni az adagomat. A fenekem eléggé húsos, mondhatni hájas ahhoz, hogy meg se kottyanjon, ha előbb negyvenre, majd ötvenre emelnék az adagomat.

Folyt. köv.