Titkos vágy

Nézz rám” – mondod halkan, mégis parancs,

és benned már nincs több tiltakozás.

Csuklód fölött a szorítás beszél,

nem kérdés már, csak az, hogy mit remélsz.

Térded koppan a hideg kövön,

a csend is súlyos, ahogy rád nehezedöm,

minden mozdulat lassú, kimért,

mikor a tested már rég hozzám beszél.

„Számolj” – szakad rád az újabb szó,

és minden hangod egy vallomásból,

nem fájdalom, hanem éles határ,

hol a vágyad saját magára talál.

Szemed rebben, de nem nézel el,

mert tudod, itt minden mozdulat felel,

engedély és tiltás egy kézben él,

és te már rég nem menekülnél.

A levegő is feszül köztünk,

mint kimondatlan ígéret bennünk,

nem kell több szó, csak egy jel,

és a tested újra felel.

„Elég?” – kérdezem, de mély a hang,

és tudod, ez is csak része annak,

játéknak, hol a határ te vagy,

és minden döntésed visszhang marad.

Mert itt a kontroll nem elveszik,

csak átadod, hogy visszakapd megint,

és a sötétben, ahol nincs más már,

csak vágy és bizalom — ott vár.