Egy hirdetés és utóélete: a reváns (3)

A mester megdicsért és közölte, hogy itt ért véget a szeánsz. Én meg álltam ott, a fa mellett, a vízszintes faág alatt, az egyik kezemmel fogva azt. A mester még gúnyosan megkérdezte ekkor, hogy most akarom-e akkor őt dominálni?

1. Igen, persze, a világért nem hagynám ki! - mondtam elszántan, de nem voltam biztos abban, hogy meg is tehetem, de csodák csodája, megtehettem, mert a mesterem már is szolgai állásba állt (kis terpesz, karok a fej mögött összekulcsolva, test kihúzva) és arra is volt gondja, hogy ledobja az eddig viselt piros köpenyét.
2. Várom, Uram! Tehetsz velem, amit csak gondolsz és akarsz! - szólított fel cselekvésre.

Ott állt előttem „vigyázzban”, kihúzva magát, de rajta volt az a bőr szíjakból készült mellényke, ami összefogta a mellkasát, lenyúlt egészen a gátjáig is, azon át hátra, és egy kis háromszögletű bőrdarab volt még elől, ami takarta a már lassan merevedő farkát és tökeit.

Nem sokáig, mert oda léptem, lehúztam a cipzárt és már előre is bukott abból a farka. Igaz a tökeit már én húztam ki abból. Így most már szabadon meredezett előttem és lógott az „ékszere és tartozékai”.

Jól meggusztáltam azokat, le is fitymáltam, megjegyezve:

1. Ez is valami? Ez mind, amid van? - kezdtem mondani, majd folytattam: - És valamire használható is, vagy csak egy bőr darab? - cukkoltam tovább, de már közelebb is léptem hozzá, markomba szorítottam a merev farkát és a tökeit is együtt, majd csavargatni, húzkodni, ütögetni kezdtem azokat, ahogyan ő is tette az előbb velem.

Ő is tekergett, próbálta el-, kihúzni a markomból az ékszereit, no meg sziszegett is közben, de nem járt sikerrel. Sőt! Még jobban szorítottam azokat, míg nem megszólalt:

1. Uram! Ha nagyon meggyötröd azokat, akkor aligha lesz sikeres majd a ténykedésed a végén, mert nem fogok tudni ejakulálni. - figyelmeztetett a mester.
2. Semmi gond, arra is lesz még módod s időd, lesz közben némi szünet még az előtt, hogy regenerálódjanak! - nevettem.

Ekkor vettem csak észre, hogy a mester már nem rám néz, hanem mögém, így hát én is hátranéztem megnézni mit néz.

Nem mit, hanem kit néz!

Ugyanis, a faház mellett, annak sarkánál, állt egy fiatal srác, sportos öltözetben (világosék színű sportnadrágban, és színátmenetes pólóban, amin felül világoskák szín dominált, majd átment középkékbe és végül legalul már sötétkék színű volt. A srác döbbenten állt, mozdulni sem mert, de jól látszott mennyire le van döbbenve az elé került látványtól.

S ahogyan ott állt, lassan reagált is az elé terülő látványra, mert a sportnadrágja eleje kezdett kidudorodni s egyre előrébb állt már a testétől.

Én csak néztem a srácot, de nem szólaltam meg, míg a mester igen:

1. Fordulj, hátra arc! - vezényelte, mire a srác zavartan ugyan, de elfordult, azonnal.
2. Ki Ő? - kérdeztem meg a mestertől halkan, az meg visszasúgta, hogy az egyik subja, aki most jött szeánszra hozzá, de ezt sajna elfelejtette.
3. Semmi gond. Tartunk neki egy élvezetes és főleg változatos szeánszt. - feleltem és halkan még megkérdeztem: - Mit szeret, vagy mik a tabui és főleg mi a neve?
4. Tihamér a valódi neve, de subként csak Tihi. - válaszolta súgva a mester és közben már hallottuk a srác hangját is, mert megfordulni nem mert:
5. Uram! Jól van? Minden rendben? Nem kellene segítség? - kérdezte a srác, de nem a mester, hanem én válaszoltam neki:
6. Tihi! Túl sok a kérdés, egyelőre! És itt nem Te, hanem csak én kérdezhetek! Capisó? - mondtam parancsoló hangsúlyozással.

Tihamér megszeppent, várt, de már kapta is a parancsot tőlem:

1. Gondolom a mestered sem szereti, ha ruhában vagy előtte, és én sem! - nyomatékosítottam. - Azonnal kapj csak le mindent magadról, max a cipők, zoknik maradhatnak most! - szólt a parancsom.

Tihamér egy ideig nem mozdult, mire újra rákiáltottam:

1. Gyerünk, gyerünk, vagy máris jön a büntetésed a parancs megtagadásáért! - hallhatta tőlem.

Így már nem mert késlekedni, hanem – igaz nekem, nekünk továbbra is háttal – kapta le magáról a rajta lévőket, majd mikor már csupasz volt, akkor, már parancsot sem várva, fordult lassan meg, felénk. Ahogyan ott állt a ház sarkánál, lenézett a földre, nem mert felénk nézni, pillantani sem.

Ekkor tudtam alaposabban megnézni őt: szép, magas srác volt, szerintem mindkettőnknél magasabb, túl a 190 cm-en. Dús, göndör haja is volt, s ez visszaköszönt a mellkasán, hasán és fanszőrzetén is, mert azok is göndörek, dúsak és gesztenye szőke színűek voltak, mint a haja. De volt szőr a fenekén is, no meg a karjain és a lábain.

Továbbra is ott állt a ház sarkánál, lenézett a földre, nem mert felénk nézni, pillantani.

Lassan odamentem hozzá, elé.

Mikor elé értem, megfogtam az állát, annál fogva emeltem fel a fejét, hogy rám nézzen és ezt mondtam:

1. Most én leszek a mester, a dom. Én foglak dominálni és azt teszed, amire parancsot kapsz tőlem, még akkor is, ha a parancs arról is fog szólni, hogy valamit tegyél meg a mestereddel! Megértve Tihi?
2. Igenis, Uram, értettem! - válaszolta, de láttam, hogy kérdezne még valamit, így rászóltam:
3. Mondd!
4. Uram! Mi történik itt? A mesterem miért van meztelenül, nem szokott így várni engem? És Ön hogyan került ide? Ééééssss Ön dominálja a mesteremet is, mint egy szolgát? - értetlenkedett Tihi.
5. Én is szolgaként, szolgálni jöttem a mesteredhez ma, de a játék során, megállapodtunk, hogy a végén Ő is szeretné, ha szolgálhatna engem. Cseréltünk, mert én nem csak szolga, de gyakorlott mester is vagyok. Ehhez kezdtünk neki, mikor megérkeztél. Van még kérdésed?
6. Nem, nincs, Uram. - válaszolta Tihamér és várta a parancsaimat, továbbra is csak rám nézve.
7. Rendben. Akkor most látod, ott van a füvön egy bőr korbács, odamész, felveszed és rácsapsz azzal a mesteredre! - parancsoltam, de hozzátettem: - Nem kicsit, hanem nagyot és erőset, mert ha nem, akkor Te kapsz helyette... - ígértem meg neki.

Tihi ugyan elindult a korbács felé, lassan lehajolva fel is vette azt a földről, de még bizonytalankodott, a továbbiakkal. Csak fogta a kezében a bőr korbácsot és a másik markát csapkodta azzal, míg nem a mestere ráordított a földről:

1. Mire vársz? Tapsa? Vagy, add ide és én majd ütök azzal Reád! - hallatszott tőle.

Tihi megingott, majd döntésre jutott, felemelte a bőr korbácsot és azzal lesújtott a mesterére, annak földön fekvő testére. Elég szerencsétlenül érte a korbács a mester testét, mert a korbács vége, a bajsza pont a merev farkát, ölét, no meg a tökeit találta el, miközben egy része az oldalán húzott csíkot.

1. Aaaúúúúú! - üvöltött fel a csapástól a mestere, de azonnal el is hallgatott, csak sziszegett magában, én meg ránéztem Tihire kérdőn, majd meg is szólaltam:
2. Csak ekkorát tudsz? A mestered is csak simogatni szokott, mikor az ő kezében van a korbács? - cukkoltam Tihit.
3. Nem, dehogy is, tud az nagyot is ütni azzal, rám. - hallatszott Tihitől és már suhogott is a kezében tartott bőr korbács és a vége újra rácsapódott a mesterére.
4. Aaaúúúú! - hallatszott újra a mestertől és folytatódott már halkabban a sziszegése.
5. No, ez már valami! - dicsértem meg Tihit. - Tudsz mást is? - firtattam, de nem hagytam, hogy maga gondolja ki mit tegyen, hanem arra utasítottam, hogy markolja meg a mertere ékszerét, vegye a markába és szorongassa csak meg keményen.

Meg is tette Tihi és parancsolni sem kellett, magától folytatta, markolta erősen, csavargatta, húzkodta, gyömöszölte is keményen, sőt egy idő után, már oda is hajolt és bekapta, de nem szopogatta azt, hanem harapdálta inkább. A mester pedig sziszegett, erősen.

1. Igy, így! - helyeselte és dicsértem meg Tihit a cselekvéséért. Majd azt parancsoltam neki, hogy a magáét is keményítse csak meg, miközben fordítsa hasra a mesterét és miután megujjazta, hatoljon is belé.
2. Igenis, Uram! - hallottam Tihitől, de már lelkesen és tette is, amit parancsoltam, miközben a mestere rászólt:
3. Meg ne merd tenni! - hallottuk.

(folytatás következik)