Tamagochi

Tamagochi

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

A BDSM szolgáltatóházban csak Tamagochi néven emlegették a titokzatos, hosszú hajú, japán férfit, akinek nem tudták nevét másodikra, sőt harmadikra sem megjegyezni. Csendes volt, visszafogott, nem sokat néztek ki belőle, de aztán lassan megértették, hogy ő komolyan veszi ezt a munkát, és nem menekül el, mint előtte oly sokan.

Ezen a napon könnyű munkái voltak, csak két szobát kellett látogatnia. Az elsőben tartózkodott éppen, főnökei a házi rendszer kamerafelvételeit nézték, és meg-megálltak nála, figyelve a monitort.

Éppen mélyeket lélegzett, míg a könyörtelen ujj felnyomta a kúpot fenéklyukába, és kis megvetéssel gondolt néhány évvel ezelőtti önmagára, amikor először szembesült a végbélkúp valóságával. Mert könnyű volt beleegyezni ebbe a kis semmiségbe, de amikor először érezte meg, hogy a szolgáltatóház egyik orvosa lyukába tolja, akkor bizony nyöszörgött, felkapta fejét, és bizony figyelmeztetni kellett, hogy ne rázza a seggét. Emlékszik a többi, jelenlévő orvos nevetésére, hogy egy kis kúptól így viselkedik, és a szégyen pírja ismét elöntötte az arcát. Pedig azóta legyőzte teste ellenkezését, és maga is úgy beszélt a kúpolásról az újaknak, akik még berzenkedtek tőle, hogy ő már meg sem érzi.

Pedig nagyon nem így volt. Csak nyugalmat parancsolt testére, és egyetlen, jóleső nyögéssel fogadta testébe a hideg kúpot, és a feszítő ujjat, mely kíméletlenül testébe juttatta. Néhány orvossal, akik nem némán végezték feladatukat, még beszélgetni is tudott közben, válaszolt kérdéseikre, melyekkel firtatták, hogy jól csinálják-e, mire ő még az ügyetlenebbeket is dicsérte, hiszen ezt várták tőle.

Igyekezett nem gondolni a nézőközönségre, akik figyelték, hogyan viseli a megalázó kúpot, mezítelenül feltérdelve, könyökét az asztalra támasztva, alkarjára hajtva fejét, hogy hosszú haja eltakarja arcát. Akik fizettek érte, látniuk kellett, hogyan történik ez a folyamat, milyen reakciót vált ki belőle, és igyekeztek lemásolni. Hiszen legtöbben orvosi kezelés részeként fogják kapni, és fel akartak készülni belőle. Ezért fizettek a néhány perces látványért, és ő megadta nekik az élményt, együttműködve az arcmaszkos doktorral.

Még egy nyomás, még egy, csak hogy a kis kúp bennmaradjon, és az ujj lassan elhagyta fenéklyukát. Már csak meg kellett várnia, hogy a doktor engedélyt adjon, hogy elhagyja az asztalt. Hiszen most csak egy kúpról volt szó, nem többről, és nem kísérte egyéb vizsgálat, vagy tortúra, például amikor ugyanebben a pózban irányult a lámpa fenekére, hurkot kötöttek hármas tagoltságú ivarszervére, és a doktor meg-megrángatta a zsinórnál fogva, miközben jobbról balról fenekére suhintott egy kis, kézre álló korbáccsal.

Nem ütött nagyokat, és inkább csak csíptek az ütések, a combjai közül, teste alól hátrafelé rángatott, túszul ejtett farkát és heréit inkább féltette. Amikor a kávézó kellemes félhomályában erről beszélgetett a doktorokkal és sorstársaival, időnként szóba jött ez a fajta kínzás, melyet igen kedveltek a detektívüvegen át leső nézők, meg is jegyezte, hogy szívesebben csapatja meg fenekét, hiszen azt a testrészt már évszázadok óta csapatják férfiak, míg jobban félti annál, mint hogy élvezze a rángatást.

Meg volt elégedve magával. Remekül állta a kúpot, és biztosra vette, hogy halk, elégedett nyögése is a megfelelő pillanatban hangzott el, és ahogy tanulta, nem zárta el lyukát az ujj elől sem, kitárta, és szinte beleült a nyomásba. A lámpa megvilágította, és melegítette a fenekét, míg teste többi része félhomályban maradt.

Nem volt testén olyan anyajegy, ami elárulhatta volna egy másik alkalommal, hogy ilyen szolgáltatást végez, például partnereinek, akik nem sejthették, hogy miből él olyan jól.

Amikor felcserélte a Felkelő Nap Országát a nyugati civilizációval, a másság űzte el. Folyton kilógott a sorból, hiszen jó tucatnyi centivel haladta meg a japán férfiak 170 cm-es átlagmagasságát. Hazájában a másság kirekesztést jelentett, a tanulás és munka sem volt számára egyszerű. Végül úgy döntött, a tengerentúlon próbál szerencsét. Huszonhét éves volt akkor, és kezdetben angol nyelvtudását kellett csiszolnia, míg alkalmi munkákból élt. Másfél éve, hogy rátalált erre a munkára.

Elfintorította arcát, ha eszébe jutott, hogy mennyi mindent kell elviselnie, de aztán arra gondolt, hogy ennek köszönheti, hogy hamarosan letelik a jelzáloghitel a házáról, hogy egy jobb autót is megengedhet magának, és ha még néhány évig kibírja, akkor már lesz annyi megtakarítása, hogy fél évet dolgozzon, fél évig pedig utazással, pihenéssel töltse idejét. És ismerkedéssel. Mert az ő korában honfitársai már mind családot alapítottak.

Neki nehezebb volt a helyzete, hiszen férfi létére csak férfiak jöhettek szóba. Gyorsan utánaszámolt, hogy mikor volt utoljára szerelmes. Hát nem tegnap. Szeretők jöttek, mentek, de egy sem hozta azt az élményt, hogy megérte volna hosszabb távon tervezni vele.

Miután elhagyta a félhomályos helyiséget, csak egy puha, kék fürdőköpenyt vett magára, hiszen még volt munkája, csak később. Tett egy kísérletet a wc-n, de a kúp már feloldódott, nem hagyta el testét. Ez máskor is így történt, nem sokat törődött vele, az ellenőrzésre is csak azért volt szükség, hogy az injekció közben ne jelenjen meg a legrosszabbkor félig felolvadva, ahogy hallott már erről mendemondákat, mióta itt dolgozott.

Azután a pihenőhelynek kialakított, kiöblösödő folyosóvégen, a pálmák és egyéb dézsás növények között telepedett le, és lehunyt szemmel igyekezett felkészülni a következő munkájára, amelyet még ezen a délelőttön vállalt.

Jó pénzt fizetnek érte, jobbat, mint a kúpért, ezért is vállalta. Magas, nyúlánk testét sohasem szégyellte, Japánban gyakran mutatkoztak egymás előtt közös zuhanyzóban férfitársaival, és ez előnyt jelentett ebben a jól fizetett, ám igen megalázó munkában.

Visszaemlékezett, mikor kapott először fenéklyukába injekciót. Bizony, még otthon, egy terápia keretében, alig húszévesen. A doktor biztosította, hogy meg sem fogja érezni, csak lazítsa el, és húzza szét saját magának a fenekét hason fekve, a többit bízza rá. Emlékezett a hirtelen meglepődésre, ahogy felkapta a fejét, eleresztette fenekét, és szája is tátva maradt meglepetésében, ahogy a doktor gyakorlott kézzel megszúrta lyukát. Csak némán kapkodta a levegőt, és próbálta hasonlítani a nyomó, feszítő érzést valamihez, de nem talált azóta sem semmi hasonlót ehhez. Aprókat lihegve, de hang nélkül viselte akkor, pedig legszívesebben leugrott volna a tűről. Mégsem merte, mert a doktor már a döfés előtt figyelmeztette arra, hogy maradjon nyugton, bármit érez, mert ha hirtelen mozdul, beletörhet.

Ez a szó azóta is kísértette, és ettől való félelmében került a neve mellé az adatlapján, hogy fenéklyuka kiválóan injekciózható. Ez egy kis büszkeséggel töltötte el, hiszen más tekintetben, például vesszőzésnél igen rosszul teljesített. Senki sem rázta annyira a fenekét sorstársai közül, mint amikor megérezte a vessző csípését. Hiába szabadkozott a kávézóban, amikor a társaság ezt hozta szóba, és összevetették tapasztalataikat mindkét oldalról, önuralomra intették.

Miért gondolják, hogy attól, mert japán, már nem is érzékeny a feneke? Talán azért, mert más eszközökkel, a könnyű korbáccsal például pompásan lehetett verni, és nem berzenkedett annyira a bot ellen sem, noha a deres ritkán került terítékre, és utána napokig megérezte, hogy botot kóstolt.

 A halkan, egykedvűen ketyegő faliórára pillantott, amely a perceket számolta a falon. Lassan el kell indulnia, hogy három, kiadós injekcióval gazdagabban hagyja el a következő szobát. Vajon kik és hányan fogják nézni őt közben az átlátszatlan detektívtükör mögül, melyben ő csak saját magát és doktorát láthatja, ám a túloldalról számosan kíváncsiak lesznek viselkedésére?

Megkönnyebbült kissé, amikor a maszk mögött felismerte a fehérköpenyes férfiban azt a doktort, aki meglehetősen jól tudott lyukat szúrni, és ezt a tudását el is ismerték gyakori bónusszal. Ilyenkor mindenkit meghívott egy körre a kávézóban, büszkélkedve azzal, hogy kiérdemelte.

Még a félhomályban levette puha fürdőköpenyét, és csupaszon lépett a fénykörrel megvilágított asztalhoz, mely most másmilyen volt, mint amilyen abban a szobában volt, ahol a kúpot kapta. Ez az asztal egy magasított deresnek felelt meg, amelyen a feneke és széttárt lábai kerültek a fénykörbe. Nemrég tudta meg, hogy a külső, helyi szlengben leskelődőszobában még nagy LCD képernyőkön is követhették a szobában zajló eseményeket.

Fenekét simogatva lépett az asztalhoz, és ügyesen elhelyezkedett rajta, hogy szokott, lábait térdben behajlítva kissé szétnyitotta, és kétoldalt a talpát betámasztotta az erre kiképzett tartóba. Utoljára simított végig fenekén, melyet máris melegített a lámpa fénye, majd előre kinyújtva megkapaszkodott az asztal végében.

A doktor nem sokáig várakoztatta. A kísérőszöveget úgysem neki kellett elmondania, hanem a leskelődőszoba narrátora, akinek itt benn nem hallották a hangját. Megborzongott, amikor a doktor megpaskolta fenekét, és két kézzel széjjelhúzta. Ezt már ismerte, nem is tiltakozott ellene, hiszen látnia kell, hogy pontosan meg tudja szúrni.

Az első injekció nem is esett rosszul. A doktor hirtelen, pontos mozdulattal döfte lyukába, és megvárta, míg ő sóhajtva jelzi, hogy rendben van, akkor kezdte befecskendezni a hűvös folyadékot. Nem fájt, csak kellemetlenül nyomott és feszített, ahogy az injekciók szokása.

A másodikat már bosszús szusszanással fogadta be, és türelmetlenül dobolt ujjaival, míg a doktor lassan megitatta vele.

Még egy, és kész, lejöhet innen, összeszorított fenékkel visszaveheti köntösét, és mehet a zuhanyzóba, aztán haza, haza… Figyelte a doktor mozdulatait, ahogy egy kevesett kispriccelt a fecskendőből, majd intett neki, hogy lazítson. Felismerte a folyadék színén, hogy ez csípni fogja, és ezért kissé kelletlenül lazította el fenéklyukát. Felhördült, amikor a doktor időt sem hagyva neki, gyors mozdulattal megszúrta a felkínált rést. Remekül dolgozott, mint máskor is, a fintorgó férfi mégsem fogadta olyan egykedvű várakozással farszuriját, mint az előzőeket.

Szorította az ágy műbőrrel borított szélét, és hasát ki-behúzva koncentrált, hogy kitartson, miközben a hűvös folyadék lassan kitöltötte érzékeny bensejét, és csípett, ahogy máskor. Legszívesebben megrázta volna fenekét, de az a szó, beletörhet, még mindig fegyelmezte testét. Tátott szájjal lélegzett a maszk alatt, és magában számolt anyanyelvén: ich, nííí, san, shíííí, általában hétnél már érezte, hogy a doktor lassan elkészül, és mindjárt kihúzza belőle a kényelmetlen érzést okozó fecskendőt. Dicséretül ismét megpaskolja fenekét, mint egy jó lónak is a farát veregetik, ha nyer a turfon, és hamarosan lemászhat.

Így is lett. Szerencsére nem látták arcán, hogy kesernyésen mosolyogva fog kezet a doktorral, összehúzott szemei sem árulták el, mekkora önuralmat tanúsított az elmúlt percekben.

Felvette köntösét, majd elindult a privát folyosóra vezető ajtó felé. Alig várta, hogy hazaérkezzen. De a folyosón szembejött vele az egyik kisfőnök, aki feldúltan közölte, hogy csak ő segíthet. Az a munkatárs, akinek ma fél tizenegykor meg kellett volna csapatnia a fenekét, váratlanul beteget jelentett, és nincs, aki beugorjon helyette.

A japán férfi nagyot nyelt, és közölte, hogy ha elvállalja, akkor a fizetség is őt illeti, igaz? A kisfőnök megkönnyebbülten bólogatott, majd megveregette vállát, és a deresszoba felé irányította, könnyű huszonöt botütésre.

Elindult hát arra, és miközben a csípés váltakozó erősséggel gyötörte, eszébe ötlött, hogy egy alkalommal közvetlenül utána botot kellett kapnia, és a deresen elmúlt az injekció okozta csípő érzés, míg más alkalmakkor egészen estig rázta a fenekét tőle.

Faggatta testét, és magában bevallotta, hogy nem is esne rosszul most egy kis bot, hiszen megvan annak négy hónapja is, hogy utoljára deresre küldték. Férfias büntetésnek tartotta, és szüksége is volt arra, hogy férfiasabb legyen, hiszen kapcsolataiban gyakran túl nőiesnek érezte magát. Szerette női ruhában fogadni partnereit, és szex közben is csak akkor tudott elélvezni, ha őt dugták. Márpedig a hétköznapi életben ráfért, hogy férfiasabb hatást keltsen, különben nem veszik komolyan sem a telefonszolgáltatónál, sem a mosodában, sem az étteremben, ahol különösen jól készítették a tradicionális japán ételeket. Szerette volna, ha komolyabban veszik, férfias kisugárzása megerősödik.

Erre gondolva nyitott be a deresszobába, ahol már várták. Két, fekete ruhás, fekete maszkos férfi vette kezelésbe. Itt sem tudhatták, hányan nézik a számukra átlátszatlan tükörüvegen keresztül. Gyorsan lekapták a húsz körméről, alig volt ideje ledobni a köntöst. Öle alá csúsztatták a fenékdomborító párnát, és míg lábait leszíjazták megigazította féltett szerveit. Utána karjait és derekát is leszíjazták.

Nem először kapott botot, de hazájában sohasem, csak itt, ebben a szolgáltatóházban szoktatták hozzá lassan. Emlékezett, hogy már vagy három hónapja itt dolgozott, mire először hasalt deresre. Utána évente néhány alkalommal ismét fel kellett feküdnie, és változó kedvvel fogadta a botot. Megesett, hogy kívánta is, és ilyenkor azzal az érzéssel hasalta meg a fekpadot, hogy jól fog esni egy kis bot. De az is előfordult, hogy kelletlenül feküdt fel, és kínosan nyögdécselte végig az egészet, noha a gyakorlott pálcamesterek igyekeztek úgy elverni, ahogy a helyi szabálykönyv előírja.

Ezúttal meglehetősen kívánta, hogy megkínálják a fenekét, és azzal biztatta magát, hogy egy jókor kapott huszonöt bot meg se kottyan egy ilyen erős, egészséges férfinak, mint ő. Hálás volt azért, mert nem kellett kitolnia a fenekét, a párna szépen kidomborította, csak vigyáznia kellett, hogy csípője önkéntelen mozgásával ne rázza ki az öle alól. Szorította a deres lábait, és szinte hálásan felelgetett nyögéseivel a botnak, amely annyira meggyötörte kitolt fenekét. Mégis, újra és újra hálás volt, amiért alávágtak, és ezzel segítik férfias énjét megerősíteni.

A két férfi kétoldalról, felváltva csapott le, és összeszokott párost alkottak. Nem siették el, időnként megvárták, míg a nyomok vörösen elődomborodjanak a sápadt bőrből, és megbeszélték egymás közt, hogy alá vagy fölé mérjék a következőt, időnként kikérték az ő véleményét is. Ő felkönyökölt, és valami olyat felelt, hogy a feneke alsó részét kellene jobban megbotozni, mert érzése szerint oda még keveset kapott, és megérdemelné, hogy ne tudjon ülni pár napig. Ebben egyetértettek, és a combja tövétől felfelé haladva egészen a lyuka magasságáig alaposan megdolgozták a nyögdécselő férfi fenekét.

Amikor kioldozták, megdicsérték mindketten a fenekét, hogy remekül látszanak a nyomok rajta. Ő is egyetértett ezzel, noha nem látta, csak érezte, hogy ezúttal is alaposan megkapta a magáét. Hálásan megköszönte a két férfi munkáját, majd igyekezett kihúzni magát, és büszke léptekkel elhagyni a deresszobát.

Voltaképpen büszke is volt. A szokásosnál jobban ellátták a baját, de meglehetősen jól bírta, úgy viselkedett közben, mint egy igazi férfi, nem keltett szánalmat, nem könyörgött, hanem igyekezett úgy nyögni a botot, ahogy mindig elképzelte, de először sikerült.

Aznap éjjel egy escort férfit rendelt, méghozzá olyat, aki legutóbb is megdugta már a botozás napján. Frissen botozott fenekével még a szex is más érzés volt, teljesebb, izgalmasabb, és ő büszke volt arra is, hogy a szabályos, vöröslő hurkákat partnere látja, miközben keményen meghágja. Régen élvezett ekkorát.

Elégedetten aludt el.

Vége