Ostrom 6. rész

Dacosan fordította el fejét. A férfi egyre nagyobb csodálattal nézte. Ennek a csodálatnak most semmi köze nem volt a nőiséghez. Figyelemre méltó lány. Ha az apjába ennyi erő és méltóság szorult volna... akkor most nem lehetne itt. Felállt, újfent átgyúrta a testét, karját, lábait. Kikötötte a lábát fogva tartó köteleket, de lazán összekötözte lábait, még nem bízott benne annyira, hogy teljesen szabadon engedje. Feljebb tolta az ágyon, ne legyen olyan magasan a karja.
Nézzük, mennyire árulja el őt a saját teste? –gondolta. Lenyúlt pihés ágyékához, ahogy várta, a lány azonnal összeszorította a lábát. Ujjával óvatosan, gyengéden elkezdte simogatni szemérmének rését, miközben ráhajolt mellére és elkezdte szopogatni mellbimbóját. Nem tartott sokáig, Agnes nyöszörögve tette széjjelebb lábát, utat engedve a testét kutató ujjaknak. A lány arca vad vihart tükrözött, látszott, őrlődik, utat engedjen a vágynak, vagy őrizze meg méltóságát. Elvette száját a mellétől, a lány ránézett, de már nem sokat látott. Közelebb hajolt, szájára adott egy halovány csókot. A mámorba feledkezve viszonozta. Ekkor elvette kezét, hátradőlt és halkan felnevetett.
- Tudod, csak, ha kéred! - simogatta combját tovább és várakozóan nézett rá. Mindketten tudták, hogy Agnest cserbenhagyta a teste, nem sok lehetőség van előtte.
A lány fáradt volt, de tudta, hogy még egyszer nem tudna elaludni, főleg nem úgy, hogy hallja a férfi lélegzetét, érzi az illatát. A puszta jelenléte izgalommal töltötte el. Ott lent. Tudta, hogy előbb-utóbb meg fog történni. Azt is tudta, hogy bármeddig dacoljon is, a férfi kivárja. Gondoskodni fog róla, de nem ereszti. Nem ereszti addig, míg át nem adja magát. Hiába kiváló kardforgató, hiába büntet fájdalommal, az erőszak nem a kenyere. Főleg nem egy nővel szemben.
Meglepő módon a lány élvezte a büntetést is. Fájt, mégis izgató volt. De amire ennél is jobban vágyott, hogy egész testével érezhesse a férfit, hogy végre magába fogadhassa. Korábban sokszor elgondolkozott a dadus szavain. Akkoriban úgy gondolta, akit ő szolgálni fog, annak ki kell érdemelnie ezt a szolgálatot. Ezért esett kétségbe akkor, amikor Roland grófot megpillantotta. Akkor és ott megérezte, hogy frigyük – Agnes részéről- nem lesz több, mint pusztán kényszerű, és keserves szolgálat. Pedig milyen gyengéden nézett rá Roland…
És most itt ez a férfi, aki megkötözve tartja fél nap óta. Aki egyetlen pillantásával felszítja a legrejtettebb érzékeit. Igen, ő az a férfi, akit szolgálni kell, mert érdemes arra. Benne öltött volna testet a kislányos fantázia?
-Uram! Kérem, rendelkezzék velem! –hát kimondta végre. És ettől hatalmas megkönnyebbülést érzett.
A lány megadta magát. De tartása még most is volt. Nem azt kérte, amit akart, a férfira bízta magát. A feszültség viszont eltűnt belőle. Nem esett össze, hanem látszott rajta, hogy elfogadja a helyzetet.
- Kisasszony, örülök, hogy jobb belátásra tért. Elfogadom szavát és megbízok önben. –
azzal kioldozta kötelékeit, hasra fordította és ismét átgyúrta a testét, most már szabad végtagokkal. Mint egy rongybabát, úgy kezelte. Majd miután sikerült nagyjából helyretenni izmait, a lány legnagyobb megdöbbenésére leakasztotta a fogason lógó köntöst és tartotta, hogy vegye fel. A lány megdöbbenten lépett közelebb és dugta karját a ruha ujjába. A férfi vigyorogott magában. Mit képzelhet ez a fruska.
- Gondolom megéhezett eme kimerítő nap után, kérem, engedje meg, hogy megkínáljam egy kis hideg sülttel.
Agnes csak most ébredt rá, hogy reggel evett utoljára, farkasétvággyal esett a sültnek. A férfi csak csipegetett, nem sültre volt éhes. Felöltözve, puhán omló barna hajával gyönyörű volt a lány. A vékony köntös csak kiemelte melle ívét. A férfinak egyre nagyobb erőfeszítésébe tellett, hogy uralkodjon magán. Érdekes, fél napot bámulta a meztelen mellét, most pedig sokkal izgatóbbnak találta, hogy csak részben láthatta. Lám-lám, mit is tud a női ruha.
Mikor látszott a lányon, hogy kezd jóllakni, kicsit tanácstalan arccal nézett fel a férfira.
- Uram, mit szándékszik velem tenni?
- Mikor gondolja, ma éjszaka, vagy a későbbi időszakra gondol? Elpirult.
- A... a későbbi időszakra. Hiszen foglya vagyok.
- Persze, hogyne. A holnapi nap még nagyon messze van, ne gondolkozzunk ennyire távlatokban. Érezzük jól magunkat. Szerintem önnek is ez a vágya. – Nyomta meg Ralph az utolsó szót.
Agnes megint elpirult, lesütötte szemét.
- Igen. - kihúzta magát, dacosan rám nézett. - Gróf úr, tudom, hogy a hatalmában vagyok, több szempontból is. Tudom, hogy elfoglalta a várat. Tudom, hogy ez nem feltétlen az ön bűne, hanem a király és a tanácsosai készítették elő. Lehetett volna rosszabb is - Kicsit belepirult ebbe a mondatba. - Elismerem, hogy ön, bár nem teljesen úriemberhez méltó módon járt el velem szemben, de sokkal méltányosabban, mint elvárható volt.
- Egyre jobban pirul, na, most jön a lényeg. –gondolta a gróf.
- Ön olyat mutatott meg nekem, saját magamról, amit én soha nem hittem volna. Azzal kerített hatalmába, hogy megismertetett egy ismeretlen énemmel, de nem nyitotta ki teljesen a kaput. Most kérném önt, hogy fejezze be, amit elkezdett!
- Na, ez gyönyörű volt. Ezért a monológért bele lehet szeretni ebbe a nőbe.
- Szolgálom önt, csak vigyázzon rám, kérem!
- Kisasszony, köszönöm ezt az őszinte vallomást, ígérem, nem fogok csalódást okozni.
Felállt, megfogta a kezét és magához húzta.

És még mindig folytatódik....