Egy filmélmény következményei

Egy filmélmény következményei

(kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel)

Aznap délután semmi dolgom sem volt. Nem is bántam, talán velem született lustaságom miatt is örültem annak, hogy lakásom meghitt magányában tölthetem ezt a vasárnapot. Miután a pizza elfogyott, unottan lapozgattam a filmes oldalak kínálatában laptopomon, több alkotásba is belekezdtem, de egy sem volt kedvemre való.

Negyedik, talán ötödik választásom egy történelmi filmre esett, mely teljesen úgy kezdődött, mint annyi más ilyen témájú, amit láttam az elmúlt évek alatt. A 17. században játszódó alkotásban egy nagy tudású tanár nyert alkalmazást néhány főúri csemete előtt, akik idejük jó részét vívással, vadászattal, vagy léha nőcskék utáni futkosással töltötték. Húszas éveik elején jártak mind, és a tanáruk, aki bő három évtizeddel idősebb lehetett, nehezen boldogult velük.

Az első meglepetésem akkor jött el, amikor a tanár a főúri kastély kápolnájában meggyónta, hogy milyen nehezen hallgatnak rá az elkényeztetett nemesifjak, pedig ő a legjobb szándékkal, és megbízatásának értelmében akarja bevezetni őket a latin, a csillagászat és a stratégiai tudományokba.

A gyóntató meghallgatta, majd mivel jó ismerte a szóban forgó nemesifjakat, azt tanácsolta az idősödő tanárembernek, hogy csapassa meg magát, hátha a deresen támad valami ötlete, ami segít az ifjakat megzabolázni.

A tanár nem is vette félvállról a dolgot. Mivel itteni helyén, az elmúlt másfél évben ura csak egy alkalommal küldte deresre, maga is rendben lévőnek találta a javasolt huszonöt botot, lévén, hogy eddigi élete során mindig átsegítette a nehézségeken egy jókor kapott verés. Így hát a gyónás után felkereste a kastély tömlöcsorát, ahol az ott lébecoló egyik poroszlónak előadta kívánságát.

Az udvar végében álló, vén diófa árnyékában kerítettek sort a dologra. Akkoriban elég hétköznapi dolognak számított, ha egy férfit megbotoztak, sem ő, sem a pribék nem csinált nagy ügyet belőle. Így a testes tanárember minden szégyenkezés nélkül csupaszította le hájas fenekét, és miközben hasmánt elhelyezkedett a fekpadon, csak foghegyről vetette oda az őt deresre húzó férfinak, hogy „huszonötöt a jobbikból”.

Ezután néhány perc alatt lezajlott a procedúra, a pribék gyakorlottan forgatta a botot, a fegyelmezetten nyögdelő tanár meg igyekezett összeszedni gondolatait, hogy a fenekére kapott serkentő hatására kitaláljon valami ötletet az ifjak megregulázására. Azért így is megállapította, hogy ráfért már egy kis bot, és voltaképpen jól döntött, amikor megfogadva a gyóntatója tanácsát, megcsapatta magát.

Kissé nehézkesen kelt fel a deresről, miután a pribék kioldozta, és erszényéből két ezüstöt fizetett a kapott ütlegért, miközben szabadkozott tohonyaságáért. A pribék elfogadta a pénzt, pedig amikor a tanár meghallotta a gúnyos feleletet, hogy nemcsak a kora, hanem az elhízott termete is okolható azért, hogy ilyen nehezen kászálódott fel a deresről, már vissza akarta venni az egyik ezüstöt, de a pribék már szemfényvesztő módjára eltüntette az ezüstöket.

A tanár kissé sántítva ment vissza a kastély bal szárnyának legvégén, a szolgaszállás közelében lévő szobájába, hogy ott levetve ruháit, egy nedves gyolccsal borogatva fenekét, ágyára hasaljon. Az esti injekciójáig még el is szunnyadt, csak arra ébredt, hogy fenekéről lecsúszott a borogatás, és a felcser gyertyájának a fénye a szemébe világít.

Morogva, zsörtölődve helyezkedett el, ami abból állt, hogy öle alá igazította egyik párnáját, majd mialatt a felcser a fickósító szerrel töltött fecskendővel mellé lépett, kissé kitolta húsos fenekét, közben megkapaszkodott az ágy fejrészének faragott szegélyében. Kezdettől idegenkedett az érzéstől, ahogy a vele majd’ egykorú felcser szinte unottan, két, begörbített ujjával szétfeszítette fenekét a lyuka mellett kétoldalt, majd a szűk nyílásba gyakorlottan bevágta a tűt. Ekkor eleresztette a feszítést, mert mindkét kezére szüksége volt, hogy telepumpálja a csípős szerrel a fenéklyuk mélyét.

Közben egyikük sem beszélt. A tanár berzenkedő sóhajokkal itta a kellemetlen folyadékot, a felcser meg lassan, az utolsó cseppig belepumpálta, míg kiürült a fecskendő tartálya. Akkor még egy-két alkalommal rányomott a fenéklyukra vele, hogy jelezze a záróizmokra gyakorolt nyomással, hogy hamarosan kihúzza belőle a tűt, és a tanár, régi szokása szerint, rengő feneke meg-megrázásával búcsúzott a kényelmetlen érzéstől. Aztán, anélkül, hogy felkelt volna, intett a felcsernek, hogy az asztalra készített egy ezüstöt a farszuriért, és miután a férfi eltávozott, még rázogatta egy ideig hason fekve a fenekét.

A botozás emléke elhalványult, már alig sajgott a helye, és már arra gondolt, hogy csenget, hogy ismét azt az inast küldjék be, akit néhány napja fedezett fel vízhordás közben, és azóta már háromszor az ágyába rendelte, hogy alvását segítse egy gyors szexszel.

Az inas meg is érkezett, majd’ egy fertályóra múlva, ahogy kérte, és ő már az ágy széle felé fordítva terebélyes fenekét, térd-könyék pózban várta. Mivel tanárember volt, így az órákon rengeteget kellett használnia a hangját. Az élet további részeiben igyekezett kímélni beszélőkéjét, emiatt beszélt a pribékkel és az inassal is csak keveset, utóbbival már szinte semmit. Csak azt várta tőle, hogy hágja meg, miközben ő maszturbál. Az injekciónak hála, szinte minden alkalommal merevedése is volt, sőt nem ritkán hamarabb elélvezett, mint az őt hágó inas, pedig amikor idekerült, már aggódott, hogy örökre impotens marad, hiszen akkor már jó harmadfél éve nem sikerült merevedést elérnie, pedig hajdan büszke volt daliás farkára.

Az inas néhány mozdulattal – és ki tudja, kire gondolva – elérte, hogy felkeményedjen, és a konyháról hozott tégelynyi zsiradékkal bekenve saját magát és a gőgös tanár fenéklyukát, előbb óvatos, majd egyre hevesebb döföléssel igyekezett megszolgálni azt az ezüstpénzt, amire akkor számíthatott, ha az uraság vendégeit, vagy más, nemesurak ágyában jól szolgált. Így a tanár hurkás csípőjébe kapaszkodva hevesen hágta az idősödő férfit, míg az eleinte horkantásokkal jelezte, hogy nehéz befogadnia a nyársat, de aztán a kezdeti feszítő fájdalom elmúlt, és csak az élvezet maradt.

Amikor az aktus után magára maradt, már kitalálta, hogyan inspirálhatná a nemesifjakat tanulásra, miközben kéjesen szuszogott az elégedettségtől, hiszen ismét sikerült elélveznie.

Itt megállítottam a filmet, és elgondolkodtam a mondanivalóján. Valóban így működött ez a középkorban? A vallás hatására születtek a legjobb gondolatok, miután a férfiak is szükségesnek találták az alkotáshoz, megújuláshoz szükséges inspirációt egy jókor kapott botozástólremélni? Vajon működhet-e ez napjainkban is?

Rákerestem a tanárt játszó, koros színészre, aki hatvanévesen játszotta el ezt a szerepet. A premieren és az utána készült interjúkon kendőzetlenül vallott a forgatás körülményeiről, és nem kerülte meg a kényesebb kérdéseket sem. Bevallotta, hogy már régen foglalkoztatta a dolog, hogy milyen lehet megbotoztatni a fenekét, és ezért ragaszkodott is hozzá, hogy semmiféle óvintézkedést ne tegyenek, hadd érezze a maga valóságában a büntetést. A jelenet előtt persze kapott néhányat ízelítőül, de mivel ezek sem riasztották vissza, a jelenet fényesen sikerült. Az injekciós jelenetnél elmondta, hogy kapóra jött számára, hogy éppen egy injekciókúrán vett részt, vitaminos keveréket kapott, és a saját orvosa játszotta a felcsert, akinek már szinte hozzászokott a kezéhez, és jó doktornak még szöveget sem kellett tanulnia. Hogy mikor zavarta legjobban a kamerák és a tucatnyi technikus, rendező jelenléte? A szexnél, mert bár előtte ujjazták rendesen a technikusok közül ketten is felváltva, mégis eleinte kelletlenül fogadta a fiatal férfi közeledését, de mivel a valóságos jeleneteknek a híve, itt sem kért dublőrt. Végül is nem olyan nagy dolog, ha aláveti magát egy igazi dugásnak, bár világéletében az aktív oldalt kedvelte jobban, mégsem volt ellenére a passzív szerep. Hogy igazán elélvezett-e? Nevetett, és azt felelte, hogy ezt a nézők fantáziájára bízza.

Ezt követően egyelőre nem folytattam a filmet, túl sok gondolkodni valót adott. Végül egy újságot halásztam elő a többi közül, a dohányzóasztalról, és fellapoztam a hirdetési oldalt. Az egyik hirdetésen már hetekkel ezelőtt megakadt a szemem, és erősen reméltem, hogy az ígért diszkréció nemcsak csali. Rövid tűnődés után feltárcsáztam a számot, nehogy meggondoljam magam.

A másik oldalon valóban a szolgáltatóház vezetőjével beszélhettem, éppen ő vette fel a telefont, ki tudja hány alkalmazottja közül. Első zavarunkat leküzdve hamarosan megállapodtunk az időpontban, és a felár sem zavart.

Így még ezen az unalmasnak induló vasárnap estén eljutottam a külvárosi házba, ahová a hozzám hasonló kíváncsi férfiak legalább egyszer ellátogatnak. Első alkalom lévén, magam is beértem huszonöt botütéssel. Legszívesebben magam is azt mondtam volna, miközben hasmánt elhelyezkedtem a deresen, amit a filmben hallottam: „huszonötöt a jobbikból!”, de még túl gyáva voltam, és nem tudtam, mire számíthatok. A filmben az a férfi sem rendelkezett sok tapasztalattal, épp csak a jelenet előtt kapott néhány jelképes ütést, hogy azért ne látsszon túlzottan a fenekén a botozás kezdetekor, de engem még sohasem ütöttek meg.

Zavarba is jöttem a szituációtól, pedig a deresen igazán kényelmes fekvés esett. Megmarkoltam a lábait, és kitoltam mezítelen fenekemet, hogy lássák, komolyan gondolom. Két, fekete ruhás, maszkos férfi csak velem foglalkozott. Életemben először húztak deresre, és miközben érezem, hogy hűvös légáramlat csiklandozza a fenéklyukam körüli sötét szőrszálakat. Leküzdöttem magamban az afeletti szégyenérzést, hogy botozás közben ki-kivillan a lyukam, mert tisztában voltam azzal, hogy aki már botozott férfit, az szinte biztosan láthatta már a lyukat is ilyenkor, és nem fog megjegyzést tenni rá. Hacsak azt nem, hogy nincs kiborotválva.

Fényesre lakkozott, sétapálcára emlékeztető bottal kaptam első verésemet. Bár elhatároztam, hogy magamnak fogom számolni, ahogy több történelmi regényben is olvastam, mégis gyorsan feladtam ezen szándékomat. Elég volt arra koncentrálni, hogy ne felejtsem el kitolni a seggem, mert ha nem tettem meg, hideg, érzéketlen hangon figyelmeztettek rá.

Az én farom kevésbé volt hájas, de puha és gömbölyű volt, amit az ülőmunkának, és annak köszönhettem, hogy a sportról megegyezett véleményem Winston Churchillével: No sport! De a két, álarcos férfi megnyugtatott, hogy teljesen rendben van a seggem, még meg is paskolta egyikük, mielőtt kiosztották volna a járandóságomat.

Még kaptam egy olyan tanácsot, hogy gondoljak valami olyanra, ami miatt mintha büntetésként kapnék botot, ezt remek ötletnek találtam. A lustaságomat hoztam fel magamban, ami miatt igazán rám fér a büntetés. Ennek köszönhetően egészen megjött a kedvem hozzá.

Az ütések nem voltak valami nagyok, bemelegítőnek azonban ez is teljesen rendben volt. Eleinte alig nyögtem, de miután tucatnyi ütésre szinte unottan toltam ki a fenekemet, kis szünetet tartottak, tanácskoztak, majd közölték, hogy ezentúl erősebb fokozatra váltanak. Ez már valóban kedvemre való volt. Szinte hálásan nyögtem egy-egy ütés után, és többször is megjegyeztem, hogy „ezt jól megkaptam!”, vagy „ez aztán a botütés!”

Elmondhatom, hogy bár a középkori olvasmányokból és filmekből szerzett tudásomhoz képest kissé későn, harmincnyolc évesen húzattam magam először deresre, elégedetten keltem fel utána. Amikor kérdezték, hogy milyen volt? Olyan, amilyennek elképzeltem? Valami olyat feleltem, hogy büszkeséggel tölt el, hogy kibírtam, és remélem, legközelebb is lesz szerencsém hozzá.

Azt felelték, hogy első alkalomhoz képest meglepően jól bírtam, és hogy megőrizze büntetés jellegét, talán már a következő alkalommal megpróbálkozhatnék ötvennel. Amellett, hogy titkon tetszett az ötlet, mégis hangosan úgy véltem, hogy korai még ekkora szintet lépni. Megkérdeztem, hogy milyen időközönként optimális egy újabb huszonöt, mire a fenekemre pillantva megtanácskozták egymás között, és azt felelték, hogy szerintük havonta visszajárhatok. Ebben meg is állapodtunk.

Aznap este tovább néztem a filmet, bár már nem tartalmazott hasonló izgalmakat, másféléket, csatákat annál inkább, miközben a saját botozásomra emlékezve masztiztam magányos ágyamban.

Vége