Ott térdeltem a lábai előtt. Rám nézett és mintha parancsolta volna, hogy vegyem le róla a zokniját és a nadrágját. Szépen elkezdtem levenni róla a zoknijait. Majd kigomboltam a nadrágját és lehúztam róla. Egy igazán szexi piros csipkés tangát viselt. A lábait elkezdtem csókolgatni, szépen haladtam felfelé. Látszott rajta hogy nagyon élvezi azt amit csinálok, mert ahogy haladtam felfelé, a tangáján megpillantottam foltokat. Természetesen számomra is izgató volt a helyzet és csak úgy folyt belőlem az előnedv, ami a padlóra csöpögött. Ezt ő is észrevette és mosolygott.
Ma este csak használni akarlak - mondta. Majd elindult a hálószoba felé. Intett hogy induljak utána és én négykézláb elindultam a szobába. Amíg odaétem addig ő a fiókból elővett egy nyakörvet, amit a nyakamra rakott és végül egy pórázt is kaptam. Ő leült az ágy szélére, majd a pórázzal az ágyhoz húzott egyenes a puncijához. Éreztem a nedvességet és a melegséget, ami áradt belőle. A farkam csak úgy lüktetett a kicsi erényövben. Felállt az ágyról, a bugyiját letolta, majd a kezeimet hátrabilincselte. Egyértelművé vált számomra, hogy innentől kezdve csak a számmal kényeztethetem őt és így kell eljuttatni a csúcsig. Visszaült az ágyra, közelebb húzott én pedig belenyaltam. Kellemes és finom volt. Feltehetően élvezte ahogy nyaltam őt, mert közben megállíthatanul jött belőle a nedvesség, ami már az arcomon, államon csorgott le és közben hangos nyögésekkel adta tudtomra, hogy jó ahogy csinálom. Közben én alul már majdnem szét robbantam, de az erényöv szorítása nem engedett. Mindketten nagyon élveztük már a helyzetet. Egyszer csak hatalmas nyögések és rándulások közepette elélvezett. De ez még közel sem volt neki elég. Levette a felsőjét én pedig láttam gyönyörű melleit. Elképzeltem, ahogy a számba veszem őket. Nem is kellett sokat várnom rá, felfeküdt az ágyra majd felhúzott engem is a póráznál fogva. Meg akartam csókolni, de ő megfogott a hajamnál fogva és lentebb tolt a melleihez. Bekaptam a bimbóját és szívni kezdtem. amikor már kellően kemény állt neki, akkor a másikat is ugyan így kezelésbe vettem. Nagyon élvezte és ennek lágy sóhajokkal adott hangot. Majd ismét megfogta a hajamat és kezével lentebb tolt, közben én végig nyalhattam finom és puha testét. A hajamnál fogva az arcomat ismét a nedves puncijába nyomta és nyaltam őt ismét szorgosan. Amikor elélvezett ismét, akkor adott némi pihenő időt, de már én teljesen le voltam izzadva és lihegtem. Ezt egész este csináltuk, ameddig el nem fáradtunk mindketten és végül a lábai között aludtam el.
Reggel gyengéden ébresztett, levette rólam a bilincseket. Mivel nagyon ügyes fiú voltál este, ezért megérdemled, hogy lekerüljön rólad az erényöv is - mondta mosolyogva majd levette rólam. Hatalmas megkönnyebbülés volt nekem, mert hajnalban azért okozott pár nehéz percet. Aztán egy hatalmas csókot adott nekem, amitől elkezdtem merevedni. Ő is észrevette ezt és tetszett neki a látvány, de annyit mondott, hogy nem most fogod használni és egy kaján vigyor hagyta el az arcát. Majd kézen fogott, elindultunk a fürdőszobába és egy közös tusolás következett.
Tusolás közben a habos testét végig simítva masszírozni kezdtem a melleit, amitől csúcsosodni is kezdtek a bimbói. Majd szépen lassan a nyakát csókolva a kezeim a testén lefelé haladva elérték a kis punciját. Bedugtam az ujjaimat és éreztem a forróságot, ami áradt belőlük. Közelebb húztam magamhoz, akkor már a kő kemény farkam ért hozzá. Eltolt magától, de nem hagytam annyiban a dolgot. A kezeit összefogtam őt pedig a zuhanyzó falához nyomtam. Majd halkan ezt suttogtam a fülébe - Tudom hogy erre vágysz kis ribanc. Innen tudta, hogy most fordul a kocka.
Folyt köv.
Hozzászólások (0)