Tükör-csapda

Negyedik alkalommal találkoztunk, már csók is volt. Éreztem, hogy ma történnie kell valaminek, ezért még inkább akartam tetszeni neki: testre simuló body, feszes fekete bőrnadrág elől ezüst gombokkal, tekintetet vonzó széles díszöv a csípőn. Felülre még egy rövid bőrdzsekit is húztam, hogy ne lásson elsőre mindent.

Autóval mentem, már ott várt. Erős, kedves arcú fiú volt kitűnő modorral, odafigyelt rám, nagyon jó volt vele tölteni az időt. Azonnal átöleltem a nyakát, és szájon csókoltam. Nem hiszem, hogy ez tolakodó volt, hiszen legutóbb is így váltunk el.

„Hű de csinos valaki” forgatott körbe alaposan megszemlélve, ami nagyon tetszett.

„Mi lenne, ha ma hozzám mennék, van számodra meglepetésem” folytatta, és persze, hogy elfogadtam az invitálást.

Egy kellemes házban lakott, az autót valamiért 200 méterre a kaputól parkoltatta le. Beléptünk, és régi, rögződött szokásomhoz híven figyeltem, hogyan zárja be az ajtót. Biztonsági zár alul, kulcs kétszer körbe fordul. Levettem a dzsekimet, láttam a tekintetén, hogy a látvány bejön neki. A nappali érdekes volt: egy vaságy a falhoz tolva, mellette a falban egy vaskarika és egyéb bútorok. Egy tömör faasztalhoz lépett, és a fiókból kivett egy bilincset, az asztal mellől felemelt egy nádpálcát.

„Vetkőzni, megkezdem a nevelésedet” arcán mosoly, de a hangja nyájas.

„Tessék?” nem tudtam mire vélni a helyzetet.

„Mit nem értesz? Diplomád van és egy utasítást nem értesz meg!”

„Mit akarsz azzal a bilinccsel?” kérdeztem, és a rémület már kopogtatott.

„Eszköz a tréninghez. A délutánt a falhoz bilincselve töltöd térden állva, és minden egyes rossz mozdulatodat 10 ütéssel büntetek. Ha fejlődsz, akkor az éjszakát az ágy alatt töltheted” mutatott a vaságyra. Nem akartam hinni a fülemnek.

„Neked elment az eszed!” a rémület berontott, és elöntötte az agyamat, szívverésem felgyorsult.

„Látom, nem lesz könnyű dolgom, de imádom a kihívásokat” mondta cinikus mosollyal az arcán.

„Ebből elég, elmegyek!” próbáltam határozott lenni. Indultam volna, de elállta az utamat. Nem bírtam kikerülni, mert mindig úgy helyezkedett, hogy köztem és a menekülési útvonal között állt.

„Imádni fogom a betörésedet! Az ilyen beképzelt kis szukákat a legnagyobb élvezet engedelmességre nevelni!” a vigyor továbbra is az arcán volt. Egyértelműen veszélyt éreztem.

Esélyem nem volt ellene, úgyhogy fegyver kellett. Körbe néztem, mit kaphatnék fel, de semmi nem volt, amivel hatékonyan tudnám felvenni a harcot. Aztán az egyik sarokban megláttam egy billiárd dákot. Odaléptem, felkaptam és felé suhintottam. Időben kapta el az arcát, néhány centivel zúgott el a dákó az orrától.

„Óóó, milyen harcias!” a gúnyos nevetése irritáló volt. „Az első körben húszat már biztosan kapsz a formás seggedre! Éjszakára pedig az ágy alá bilincsellek!”

Kezemben a billiárd dákóval sem voltam előbbre, itt csak a furfang segíthetett. „Gondolkozz, Mimi!” szólalt meg bennem a higgadt énem. Leengedtem a dákót.

„Én azt gondoltam, hogy egy hullámhosszon vagyunk, de te nem azt akarod, amit én!” kezdtem nyugodt stílusban, miközben a pulzusom az egekben volt.

„Dehogynem. Neked idomítás kell, egy kemény férfi, aki betör, és engedelmesen szolgálod. Te erre vágysz, és én teljesítem ezt a vágyadat!"

„De nem így, ahogy te előadod. Miért jó nekem, ha olyat csinálsz velem, amit én nem akarok?” tudatában voltam, hogy nem lehet észérvekkel hatni az ilyenre, de most időt kellett nyernem.

„Bízz bennem, ez neked is nagyon jó, és te is akarod, csak még nem tudod!” az az irritáló vigyor csak nem akart eltűnni.

„Én teljesen másképpen mondtam ezt neked, miért terrorizálsz?”

„Ez nem terrorizálás, ezt a te érdekedben teszem!” először emelte fel a hangját. „Egy akaratos, beképzelt picsa vagy, az ilyet csak kemény tréninggel lehet betörni!”

„Nem, ez nem kemény tréning” most kell megfognom! „A kemény tréning nálam nem így működik.”

„Hát hogyan? Adok lehetőséget, hogy felvázold, de ha kiderül, hogy át akarsz verni, nagyon súlyos büntetésre számíthatsz.”

„Először is, a bilincs nem jó, kötél kell. Csak a kötéllel tudsz úgy megkötözni, hogy mozogni is alig tudjak. Van köteled?”

„Igen a garázsban” ez jó, tehát ki kell majd mennie.

„Rendben. Az asztalt odatoljuk a vaskarika alá, erre fogok hasalni, a kezeimet a vaskarikához kötöd, a lábaimat az asztal lábához. A nádpálca nem jó, valami keményebb és nagyobb kell. Falapátod van?” bólintott. „Akkor azt kell használni! Erőseket üss, ne sajnálj, és ne tízet! Egy megengedő szót kell kiszedned belőlem, addig verd a seggem, amíg meg nem kapod a szót! Amikor ez megvan, szépen lehúzod a hátsomról ezt a feszülős bőrnadrágot, amit csak miattad vettem fel” kicsit illegettem neki a csípőmet. „Aztán kicsatolod a body-mat, és letéped a tangámat, ami akkorra már teljesen át lesz ázva. És a lelkemet kikeféled belőlem!” Egész közel hajoltam hozzá, és suttogva, lassan ismételtem, „szétbaszod a forró pinámat!”

Hagytam időt, hogy megeméssze. Tovább kell ütni, gyerünk Mimi.

„Mindezek után gúzsba kötsz, és belöksz az ágy alá éjszakára. Ha éjjel felébredsz, és megint áll a farkad, kirángatsz, és leszoplak. Az utolsó csepp anyagot is kiszívom belőled, hogy a homlokod horpadni fog. Aztán vissza löksz az ágy alá! Na így kell velem bánni!” vártam a hatást.

„Na és miért jutalmazzalak azzal, hogy megduglak?”

„Az nem az én jutalmam, hanem a tied. Kiszedted belőlem az engedélyt, hogy azt tehess vele, amit akarsz! Megtörtél, ez az első lépés!” figyeltem, hogyan reagál, most dől el! „Uramisten, már attól benedvesedtem, ahogy ezt előadtam!” mondtam remegő hangon egy tettetett sóhajjal.

Át kell váltanom valami egyszerű hétköznapi problémára – gondoltam.

„Van fáslid?”

„Van, miért?”

„Ne dörzsölje fel a kötél a csuklómat.” keresgélni kezdett, a harmadik fiókban talált. Leültem a kanapéra és elkezdtem kibontani a csomagolásból.

„Hozd a köteleket!” dobtam oda lázán, miközben a szívem a torkomban dobogott, annyira féltem.

Elindult a hátsó ajtó felé. Ültem a kanapén, és tekertem a fáslit a csuklómra miközben a szemem sarkából figyeltem, mert biztos voltam benne, hogy visszajön ellenőrizni. Fél perc sem telt el, és a feje megjelent az ajtóban.

„Megvan?” nagyon uralkodnom kellett magamon, hogy ne pattanjak fel, és kezdjek menekülni, de az eszem türelemre intett.

„Csak gondoltam, megnézlek, nehogy valami huncutságot csinálj!” ült vissza az a borzalmas lekezelő mosoly az arcára. Elindult másodjára is. Most már nem fordul vissza!

Villámgyorsan ledobtam a fáslit, a bejárati ajtóhoz siettem. Felkaptam a dzsekimet, kinyitottam az ajtót, kiléptem és nagyon csendesen becsuktam magam mögött. Aztán rohanás. A kerítést nekifutásból másztam át, majd sprinteltem az autóhoz. Nem is néztem hátra, csak rohantam. Beugrottam, és szinte azonnal indultam is. Nem kellett elmennem a háza előtt, mert rögtön balra kanyarodtam. Néhány sarokkal később leálltam és bekapcsoltam a biztonsági övet, kikapcsoltam a telefont, és 10 perccel később egy bevásárló központ parkolójában voltam. Csak ültem rémülten és magammal beszélgettem.

„Ez nagyon nagyon csúnyán is végződhetett volna!” végig futtattam magamban, vajon adtam-e meg bármilyen adatot, amivel a nyomomra bukkanhat? A címemet nem árultam el, de tudja a mobilszámomat, megjegyezhette az autó rendszámát is. Ezek alapján nem találhat rám, biztosan nem. De azt elárultam, merre szoktam futni, azonban ott mindig sokan vannak. „Nem hiszem, hogy megkeres” nyugtattam magam.

„Hogy tudott így rászedni? Hogy tudott így elaltatni? Hol hibáztam? Mi lett volna, ha nem tudok elmenekülni? Erre ne is gondolj, Mimi! Okos vagy, az eszedet használtad, ez nem szerencse volt!” zártam le a belső monológomat.

Néztem az embereket, ahogy sétálva jönnek-mennek, beszélgetnek egymással, nevetnek, tologatják a bevásárló kocsijukat. Ki tudja, kinek milyen titka van! Általánosítani nem szabad, ez egy volt a rengeteg közül, és ezt a legnehezebb kiszúrni a tömegből, de az esély is erre a legkisebb, hogy ilyennel futok össze. És különben is, aki például leül mellém a vonaton, az sem sejt semmit rólam, nem kis meglepetést tudok ezzel is okozni.

Legyen ez a következő történet témája!