Mint kagylóban a gyöngy

Öreg Boszorkány tombol, azelőtt artista, idomár, Zirkus Princessin Elvira Steingruber, hangjában ostorpattogás, boszorkányként inkább korbács volt a liebling:
- Fél éve megszöktél tőlem, átkozott rabszolga, tizenöt év után megszöktél tőlem, de megállj, elfoglak és keresztfán végzed!
Wok-ban szarvaspörkölt pöffen, kint szakad a hó, másnap hajnalban kalandos téli út kecsegtet. Akár hóban is gyalog, csak Istennőmmel lehessek!
Rabszolgája ( naná, én) süt-főz, múlt heti fúr-faragásnak delikát kínzókerék lett a végterméke, Istennőm ráfeszített ravaszul szerkesztett láncokkal, majd mellkasomra állva varázsos harang-csípőjét mozgatva keleti táncot lejtett, nyelvemmel nyaldosott talpai bordáim kínozták, hátamban a kerék tüskéinek nyomát egy hétig viseltem, mert nem száradt meg rajtuk a vért imitáló festék.
Öreg Boszorkány leigázni vágyó hangja kihangosított telefonból árad.
Kritikus pillanathoz értünk a szarvas meg én: késhegynyi garam massala, mokkáskanálnyi curry, egy kupica whiskey elegyedik a vadhoz, világra jött jó illatokat korty rozéval ünnepelek, szomjas mesterség jó rabszolga-szakácsnak lenni.
Ó, a szomjúság: másfél órás kínvallatás közben nyújtópadra feszítve cserepes ajakkal könyörögni egyetlen kortyért Istennőm szájából, nyálától édes korty vízért:
- Szolgácskám, ez jutalom lenne, szenvedned kell érte még!

Egyszer meg ezt írta imádott Istennőm:
"Kedves rabszolgám.
Mindig örülök, ha valami finom étellel lepsz meg, bár igazság szerint az én ízlésemnek kissé zsírosan főzöl."
Jaj, drága Úrnőm, ez a szarvascomb (színhús!) olíva olajon pörkölődött, hogy nyelved és ínyed könnyed gyönyörét szolgálja cserépedényben tálalva, mit ovális tálcán, térden állva tartok eléd, friss fehér cipóval a sarki péktől.

- Fél éve várom, hogy megint leborulsz elém, alázkodsz és szenvedsz, mert a markomban tartalak! Halló!! Itt vagy még?!
- Fél éve fényképeidet A/4 méretben rabtartóm lábai alá tettem, volt, amit csizmája sarkával szaggatott szét, négyet -előbb keresztre feszítve engem- a mellkasomra tűzött , kecses cigaretta izzó parazsával égette át bőrömmel együtt, így végzett ki téged, öreg boszorkány, az én gyönyörű rabtartóm (azóta Istennőm), kinek nagyanyja lehetnél bő korodnál fogva. Büntetve engem is, mert benned a Sátánt szolgáltam 15 éven át.
- Megtalálom a módját, hogy hetvenhetedik születésnapomra visszaadd tested-lelked nekem és bűnvallásra kényszerítselek!- mire válaszolnék, lemerült a telefon, csak az eminens pörkölt szelíd fortyogása hallik.

Hajnalra hóba fulladt a világ, lezárt 710-es helyett végtelen kerülő rettenetes utakon, hóvakságtól könnyezem, tehetetlen dühtől sírok, a sztráda is csak egy nyomon járható, NEM KÉSHETEK EL! Naná, ha nyálas csizmanyaló mazó faszi lennék, direkt késnék a büntetés miatt; én Istennőm iránti tiszteletből és szeretetből és rajongó szerelemből akarok percre pontosan lábai elé csúszni.

Előtte álmatlan éjszakán, gyertyavilág és vérvörös, kemény szívű bor mellett verseléssel próbálkozom, mert ezt írta Kínzókirálynő múzsám:
"Szolgácskám, nagyon örülök az újabb versednek."
Most csak két sorra futja az ihlet:
Lomtalanítani szánom a lelkem,
Elboronálni a múlt rögeit.

Nincs több hexameterre való siralom már: Öreg Boszorkámat megkínoztad, máglyán veszejtetted várad udvarán, hiába zaklat néhanapján, már nem létezik; mikor a villanykapcsolót szereltem nálad, megnézted közelről az égett kábeleket, mögéd szorosan állva átkaroltalak s mert kegyes Istennőként olykor magadhoz engedsz, megmerítkezhettem hajad illatában, nyakad, hátad kolduscsókkal becézhettem, öleléskor hátam -mint a kihízott zakó- szétrepedt korbácsolástól, kínzókeréktől, eleven nyúzástól...öleléskor magamba zártalak: mint kagylóban a gyöngy, a világ kincse vagy nekem.