Erdei fantázia

Alpherimé alig múlt 20 éves. Kecses sugár termete, halványzöld bőre, aranyló fürtjei kiemelték elf kortásai közül. Kiváló zenész és táncos is volt. Népének büszkesége. Szerelme Nerdéllel méltó volt hozzá. Papkirálytanonc volt, nem a legtehetségesebb, de nagyon jóképű. Elfek szőke haja helyett tejfehér fürtjei ragyogtak, amikor a lányért jött lován. Gyakran megesett, hogy elvitte ide-oda, s közben kellemesen csacsogtak. Nerdél imádott szórakoztató történeteket mesélni Alpherimének. A napi pletykák mellett mesélt a törpök mulatságos szokásairól, vagy az illuziómesterének aranyköpéseit. Mert Nerdél egyedül az illúzióban mutatott kiemelkedő képességeket. Még a mestere is, aki leginkább idióta izompacsirtának nézte legtöbb tanítványát, Nerdélt a szűkebb tanítványai közé fogadta. A szoksásos útjuk a tündér forráshoz vezetett, ahol Nerdél lantján gyakorolt, Alpherimé pedig mezitláb táncolt a puha fűben. Miután elfáradtak, a lány a fiú ölébe hajtotta aranyfürtjeit, és a fiú finoman simogatta, amíg el nem szenderült. Rövid ideig aludt, de mindig édesen ébredt.

Közeledett a tavaszi ünnep, ahol Alpherimének fel kellett lépnie az elfek nagytanácsa előtt. Az utazás és az ünnepély két hétig kettőjük közé állt. Utolsó közös napjuk alkalmával Nerdél a szokásosnál is vidámabb volt. Több sikamós történetet mesélt, és a lány - bár az elfeknél a szüzesség szent volt - nagyon vágyott, hogy ez a fiú végre férfi legyen. De tudta, hogy nem lehet, ezért élvezte azt, ami számára is megadatott. Ezúttal és táncolt, és elaludt. De álma egészen más volt, mint eddig.

-Phiri, Phiri! - szólongatta egy hang. Lassan nyitotta ki szemét, de érzett valami furcsát a karjával. Hátra volt kötve, és csuklójánál fel volt emelve. Nem nagyon, fájni nem fájt, de már előredöntötte a felsőtestét. Lenézett, és csupasz lába felett is megkötözték a bokáját.

Phiri, Phiri! - szólt ismét a hang, de most már felismerte: Nerdél volt. 

-Mit csinálsz kedvesem? - kérdezte Alpherimé. Bár elsőre megijedt a szokatlan helyzettől, de valahol izgatta, hogy mi jön most. - Kedvesem, tudom, hogy a sok szokás és törvény köt minket. De egy hete már nagyon keményen dolgoztam a mesterem mellett, aki az illúziók egy új fajtáját mutatta meg. Ezt főleg kínzásra használjuk, úgy, hogy közben nem hagy nyomot az áldozaton. Viszont arra gondoltam, hogy kicsit továbbfejlesztem a technikát, és kíváncsi vagyok, hogy milyen benyomást tesz rád. Sokat beszélgettünk, és láttam rajtad, hogy te is vágysz arra, hogy közelebbi legyen a mi szerelmünk. De semmit sem fogok kényszeríteni. Mondd, szeretnéd, hogy folytassam?

-Hát, nem is tudom...

-Akkor most rögtön felébrendünk - szólt Nerdél.

-Ne, akkor várj egy kicsit. Még sosem voltam ilyen helyzetben. Érdekel, hogy mi történik - ismerte be pirulva a lány. - Mondd Eri, biztosan nem fog semmi sem látszódni?

-Biztos, kedvesem. Sőt, még itt sem fogok messzire menni. Szeretném, hogy az első közös éjszakánk valódi legyen. Viszont így is lesz bőven lehetőségem arra, hogy megismerjem, mi tesz boldoggá.

-Hát, ha már így áll a helyzet... - hunyta be a szemét Alpherimé.

A férfi egyetlen suhintással levette róla maradék ruháit. Lassan odalépett a lányhoz, és megcsókolta. Karjaival először az arcát simogatta csók közben, majd csókjaival elárasztotta kedvese fejét. A haját, szemöldökét, arcát, orrát, fülét - cimpájában finoman beleharapott - majd folytatta a nyakán. Közben kezével az arcról a vállra, majd a testére csúszott, a derekánál állapodott meg. Finoman közelebb húzta magához, egy kicsit jobban feszült a lány válla a kötéltől, a kis fájdalomat rögtön kárpótolta a kedvesének kezének érintése a csípőjén. Csókolt és simogatott, és nem volt olyan porcikája, amely mentes maradt volna kettőjük búja bújocskájától.A lány finom mozdulattal próbált kedvese keze alá kerülni, míg a fiú a kezével kereste azokat a pontokat, ahol a kedvese nagyobbat sóhajtott. A lány arca egyre pirosabb volt, hangjában egyre hevesebb lélegzetek keveredtek a rövid párszavas mondataiban.

-Ott még egy kicsit.

-Nerdél ott most ne 

-Igen, ez most nagyon jó

És a férfi finoman folytatta a felderítőútját. Végül is ideje volt. Ebben az illúzióban egy óra a valóságban egy perc. Pedig sem a melléhez, sem a szeméremtestéhez nem ért hozzá kézzel. Kigombolta ingét és mellkasával simogatta a lány mellett. A lány sóhajtott. Hirtelen rácsapott a lány fenekére.

-Au! - kiáltott Alpherimé. -Nerdél, ezt miért kaptam?

-Sssssss, élvezd a pillanatott, és újabb csapott a fenekére, most erősebben, de nyomban átkarolta és szenvedélyesen belecsókolt a nyakába.

Alpherimé kezdte elveszteni az időérzékét. A csapások, csókok, a vágyott mellkas érintése, mellének lágy simításai között lebegett. Nerdél csodálta kedvese új arcát. Izgalmat érzet, de uralkodott magán. Miután Nerdél kiélvezte a pillanatot, elégedetten nyomott csókot kedvese homlokára.

-Azt hiszem egyelőre ennyi elég.

-Máris?

-Máris. - és hirtelen eltűnt a mező, Nerdél. Egyedül maradt, és gondolatait is elnyomta a szép fekete álom.