Bugyik, bajok, barackmagok 9. – Kullancslogika

Követtem az autóját hazafelé. Rutinosabb vezető vagyok, de nem akartam megelőzni.

A lakásba lépve megállt egy pillanatra, rám nézett.

– Ha nem haragszol, először lezuhanyoznék. Rémes szagom lehet már – mondta, és választ sem várva eltűnt a fürdőszobában.

Kinyitottam a hűtőt, kivettem egy doboz Fantát, és leültem a kanapéra.

Rövidesen visszatért. Fehér fürdőköpenybe burkolózva lépett ki, nedves haját törölközőbe csavarta. A kezében egy száraz törölközőt hozott, és felém nyújtotta.

– Gondolom, te is beugranál a zuhany alá – mondta.

A zuhany jól esett. Hagytam, hogy a meleg víz ellazítsa az izmaimat. Miután megtörölköztem, visszavettem a ruháimat. Így mentem ki hozzá. Lilácska még mindig a fürdőköpenybe tekerve ült a kanapén. Amikor meglátott, felnézett, és halkan megszólalt:

– Át kellene néznünk egymást, nem ment-e belénk kullancs.

Aztán felállt. Hagyta, hogy a köntös lecsússzon róla, és hangtalanul a szőnyegre hulljon. A karjait felemelte, mintha csak egy orvosi vizsgálatra készülne.

Közelebb léptem. Gondosan átnéztem a hátát, a nyakát a haja alatt, a hónaljait, a hasát, a melleit. A bőre tiszta volt.

– Lentebb is lehetnek – mondta. – Elég sokat voltam kitakarva.

Odament az asztalhoz, fellépett rá, és széles terpeszbe állt. A csípője pont az arcom magasságában volt. Előrehajolt, és két kezével széthúzta a fenekét.

– Nézd meg jól. Nem szeretném az orvosnak mutogatni.

Alaposan szemügyre vettem a látványt, és biztosítottam róla, hogy kullancsnak nyoma sincs. A bőre tiszta volt, a csíkok még frissek, de semmi nem bújt meg a redők között. Ezután előröl is átvizsgáltam, ugyanolyan alapossággal. Lilácska nyugodtan állt, a teste nyitott volt, a mozdulatai magabiztosak. Amikor az ágyékhoz értem, ő maga húzta szét az ajkait.

– Nem szeretném, ha pont ott bújna el egy – mondta, mintha csak egy praktikus megjegyzés lenne.

Megnéztem, figyelmesen, türelmesen. Aztán felnéztem rá.

– Egy darab sincs – mondtam.

– Köszönöm – mondta, és lelépett az asztalról. A mozdulata könnyed volt, mintha semmi különös nem történt volna. Aztán rám nézett:

– Most pedig téged nézlek át.

Levettem a pólómat, felemeltem a karjaimat. Lilácska közelebb lépett, és nemcsak a tekintetével, hanem az ujjaival is végigellenőrzött minden négyzetcentimétert. A hátam, a nyakam, a hónaljam, a mellkasom – alapos volt, figyelmes.

– Itt nincs semmi – mondta végül. – De ezek a dögök képesek bemászni a nadrág alá is.

Kicsatoltam az övemet, levettem a nadrágomat. Ő csak állt ott, féloldalas mosollyal, aztán megszólalt:

– Ugyan már, ne legyél szégyenlős! Le a gatyával, és ugorj fel az asztalra! Te sem akarod magad az orvosnak mutogatni.

Belementem a játékba. Levetettem az alsómat, és felálltam vele szemben az asztalra, terpeszben. Most az én csípőm került az ő arca magasságába. Minden higgadtságom ellenére a testem engedett az ösztönöknek, és látványosan reagált az elmúlt percekre.

Lilácska egy pillanatig sem hezitált. Közelebb lépett, és rögtön az ágyékomnál kezdte a vizsgálatot. Az ujjai finoman, de határozottan mozogtak, a tekintete koncentrált volt, mintha tényleg csak kullancsot keresne.

– Tudtad, hogy az ember nyelve érzékenyebb, mint az ujjai? – kérdezte, mintha csak egy tudományos tényt osztana meg.

– Észrevesz olyan apróságokat is, amiket kézzel nem lehet kitapintani – tette hozzá, miközben közelebb hajolt.

Aztán szorgosan nekilátott apróságokat keresni...

(folyt.köv.)

A „Bugyik, bajok, barackmagok” sorozatban rövidesen megjelenik:

10.) A napló

11.) Bugyilopás

12.) Látványos bűnbánat