Testi, lelki zsoltár:Szent fegyelem!

Térdem a padlón, a testem csak tárgy,

Éget a hűség, s a vad, néma vágy.

A póráz feszül, a karomon a szíj,

Testem lekötve szabadulásáért vív.

Suhannak a pálcák, a bőrömön kék folt,

Korbács a magasban vígan táncolt.

Csattan a szíj, és a hálám csak árad,

Istenként imádom mit karod ráad.

Forró a viasz, mint cseppfolyós kín,

Megfagy a bőrömön, a bűneim romjain.

A csodás kis tűk, apró, jeges ékek, mint méhek,

Átszúrják,bőröm, húsom, vágya kreatív elmédnek.

A testem feszül, a kötél így erős, már vág,

Gúzsba kötötten kerülj minden testi vitát.

Anális játékod mélyen belém hatol,

Mit csodás kezeid derekadon körbecsatol.

Köszönöm a fegyelmet, Úrnőm, a szent fegyelmet,

Hogy porba tiporsz, és nem adsz kegyelmet.

Mert nincs nagyobb gyönyör, s nincs nagyobb hála,

Mint boldognak látni, lenni a vágyad élő, hű bábja.

Lassú erotikus táncot jár a remegő gyertya lángja,

Forró könnye hullik, a bőrt dermedten meghágja.

Minden cseppje pecsét, mi szívembe,elmémbe ég,

Hirdetve kegyes uralmadat te vagy a mindenség.

Lendül a korbács, nehéz, sötét szigorú csapás,

Hűségében nincs kegyelem, semmi elcsalás.

Éleset füttyent a gyorsan suhanó pálca,

Azonnal látszik bőrön dagadó átka.

Elvész a múlt, s a jövő is ködbe vész,

Itt csak a pillanat, mi lelkembe néz.

Nem tudom már, hol a kín és hol a kéj,

Ellenállásod lejön mint puha narancshéj.

Feloldódik énem a szigorú rendben,

A Te fényed ragyog az áradó csendben.

Testem csak hangszer, mit kezed penget,

Szent fegyelem az, mi örökre elrendeltet.

Úrnő és úr szemeiből csillogó kéj ered,

Boldog a szolgád, ha bünteted s vered.

Tekinteteitekben látva a gyönyört,

Kereszten testtel kérlelve gyötörd.

A tisztításra lent is csillogó tekintetek vágynak,

Merevségét nagy szigorral alakítják lágynak.

Nincs már határ, csak a vágy és a csend,

Bennetek az erő, bennem a fegyelem és rend.