Eladva 2/2. rész

Eladva 2/2. rész

(kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel)

A doktor őt nem a székre küldte fel, ahogy engem, hanem hasmánt a vizsgálóágyra kellett dőlnie, és miután elhelyezkedett bokáig csúszott nadrággal, nagy lélegzetet vett, és hátranyúlva két kézzel szétfeszítette a fenekét, úgy várta az injekcióját.

Nem tagadom, leselkedtem, és sikerült úgy helyezkednem, hogy mindent lássak. Sem az intéző, sem a doktor nem szólt rám érte. Az intéző már jól ismerhette az érzést, mégis kimeredtek a szemei, és nagyot nyikkant a szúrás pillanatában. Mélyeket lélegzett, és eleresztette a fenekét, mert már nem kellett szétfeszítenie. Visszafogottan nyögdelt néhányat, ahogy kortyról kortyra befecskendezte a doktor a szert. Mégis, hozzám képest sokkal férfiasabban bírta, ezt el kellett ismernem. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor érezte, hogy az orvos kihúzza belőle a tűt, és megdicséri, hogy milyen jól viselte.

Míg az intéző a lábát rázta, és a nadrágjával vesződött, addig az orvos hozzátette, hogy el is várja, hogy ne csináljon ügyet egy kis farszuriból, mire az intéző savanyú képpel hozzátette, hogy látott ő már olyat, hogy meglett férfiak is szinte összecsinálták magukat, amikor meglátták a fecskendőt, és tudatosult bennük, hogy mi vár rájuk. Majd megköszönte az injekciót, és még mindig rázogatva tőle a lábát, leoldozott engem, és a pórázomnál fogva kivezetett a rendelőből, és én lesunyt fejjel követtem.

Nem mentünk messzire. A deres az udvaron állt, vén diófa terített föléje árnyékot, hogy a nyári melegben a tűző nap se legyen akadálya, ha valakit meg kell csapni. Kényszeredetten engedelmeskedtem, amikor az intéző feltessékelt, és miután ledobtam a textilt, a szokásos módon hasmánt elhelyezkedtem rajta. Ezután rövid megbeszélés következett, melynek lényege annyiban állt, hogy az intéző utasította az odaérkező pribéket, hogy vágjon rám kemény huszonötöt, majd lesz szíves az ő fenekét is megbotozni.

Egyetlen szóval sem tiltakoztam a botozás ellen, egyrészt mert már dolgozott bennem a kapott, csípős szer, és emiatt minden ellenvetésem ellenére kívánni kezdtem a botot, másrészt felemlékeztem, hogy idestova négy hónapja nem hasaltam deresen, és igencsak esedékes, hogy újra ellássák a bajomat. Az üdvözlő huszonötöt, mely a betörésemet segítette elő új gazdámnál, magam is esedékesnek és teljesen rendben lévőnek találtam.

Miután futó csókot leheltem az elém tartott, férfi hüvelykujj vastagságú botra, felsóhajtottam, és ellazítottam a fenekemet, kissé ki is toltam, hogy lássák, felkészültem a verésre. Magamfajta erős, egészséges férfinak egyébként is, meg se kottyan egy jókor kapott huszonöt, legalábbis ezt gyakran hallottam eddigi gazdáim intézőitől és pribékjeitől.

Nem sokat teketóriáztak velem. Éppen csak megérintette kezével, majd a bottal a seggemet, máris megkínált egy kiadós ütéssel, majd kis szüneteket tartva, lendületes ütéseket mért arra a testrészemre, amelyet az vallási iratok is a büntetés helyének neveznek. Ezen többször is eltűnődtem, mint mindig, amikor a bot alá kellett hasalnom. A fenék valóban a legjobb választás, mert ott vastagabb a hús, és jobban felfogja az ütéseket. Legalábbis az én seggem ilyen, ha kissé megfeszítem, szinte lepattan róla a bot. Nyögdécselve csapattam magam, és magamban elismertem, meglehetősen jólesik a kapott ütleg, noha a pribék valóban nem kímélt. Gyakran alig volt időm ismét kitolni, és már újra le is csapott, hol lejjebb, hol feljebb mérte ki az ütéseket, amivel szintén elégedett voltam, mert azért kényes voltam a seggemre. Lihegve nyögdécseltem, de azért igyekeztem férfiasan bírni. Alig néhány perc alatt meg voltam botozva. Hálásan sóhajtozva keltem fel a deresről, és a pribék kérdésére, hogy aztán jólesett-e, pironkodva bevallottam, hogy meglehetősen ízlett a seggemnek.

Ezután megköszöntem, és az intéző kikötözött a pórázomnál fogva a fához, hogy ő is sorra kerüljön. Ehhez ismét csak letolta a nadrágját, és a helyemre hasalt, majd odavetette a pribéknek, hogy huszonötöt a jobbikból! Ez már nem először fordulhatott elő, mert a férfi azt felelte, miközben deresre húzta, hogy alaposan meg fogja kapni a magáét.

Az intézővel nem csókoltatta meg a botot, hanem megkérdezte, hogy felkészült-e, és miután az intéző kitolta ellazított fenekét, ügyesen bemutatta a botnak. Az intéző visszafogottan, férfiasan nyögött, ahogy újra és újra megkapta az ütést kitolt fenekére. Időnként elismerően hörrent fel, hogy „ez az!”, máskor meg kérte, hogy lejjebb is kapjon néhányat. Halk, szinte hálás nyögésekkel felelgetett a botnak, néhány ütés azonban jobban meggyötörhette, mert olyankor kínosan nyögdécselt, és nehezen vette rá magát, hogy újra kitolja a fenekét. A pribék valóban nem kímélte, még én is elismertem, hogy az intéző kemény botozást kapott.

Amikor a pribék kioldozta, és megkérdezte, hogy ízlett-e, akkor hátranyúlt, megtapogatta lángoló fenekét, és valami olyasmit mondott, hogy kapott már jobbat is, de ez sem volt rossz. Megkérdezte, hogy milyen látványt nyújt frissen megcsapott fara, mire a pribék is elismerte, hogy szépen látszanak rajta a vörös hurkák, és büszke lehet a seggére, hogy ilyen jól botozható.

Az intéző már lekászálódott, és a nadrágját igazgatta, és erre valami olyasmit felelt, hogy valóban szerencsés, hiszen idestova bő három évtizede csapatja a fenekét, és ötvenes éveire sem mondhatja el, hogy két botozás egyforma lett volna. Felidézte, hogy amikor először kínálták seggbe a bottal, akkor még gyanútlan, huszonéves legényként azt hitte, egy kis bot nem fogja megnyögdeltetni, de kínosan leszerepelt, hiszen hangosan jajgatott. Azóta már megtanulta, hogyan nyögje a botot, és ezt a pribék is elhitte, noha fiatalabb volt, és akkoriban még valamelyik elődje húzta deresre a koros intézőt.

Ezután eloldozta a pórázomat, és a nap további részében pihenhettem.

Az intéző nem adta jelét annak, hogy fájna a feneke, még csak nem is sántított, noha még többször láttam, egyszer felkeresett az istállóban, és hogy el ne aludjak, ahogy a szalmán fekszem, felállított, előre kellett hajolnom, felhúznom a zsákruhát, és gondosan fenékbe rúgott. Mivel minden alkalommal széthúzatta velem a seggemet, nem volt titok előttem, hogy a fenéklyukamat fogja megrúgni.

Így is lett. Csizmájával olyan erővel rúgta szét seggemet, hogy minden alkalommal a szalmába zuhantam, és nehezen tudtam újra felvenni a pózt. Ez előfordult két-három alkalommal, és mindig öt-hat rúgásig meg sem állt. Amikor magamra maradtam, két kézzel szorítottam össze fenekemet, és még nyögdécseltem egy darabig.

Estére azonban összeszedtem magam, és mire a többi rabszolga megjött a mezőről és vacsorához hívtak engem is, már nem okozott gondot ráülni a fenekemre.

A pribék sötétedésig dolgozott, három társával botozták azokat a rabszolgákat, akik nem teljesítettek túl jól aznap, és így rászolgáltak a verésre. Már egészen besötétedett, mire minden rabszolga megkapta a járandóságát, és aludni térhettünk a közös hálóteremben lehintett szalmán.

Elgondolkodva tapogattam seggemet, és arra gondoltam, hogy az intéző nem pihent délután sem, és mégsem látszott rajta, hogy déltájt botot kapott. Ezért én sem hagyhatom el magam. Aztán arra gondoltam, hogy holnap talán a mezőre hajtanak engem is, és én mindig belső szolga voltam, hogyan fogom bírni a kinti munkát?

Éjfél után ébresztett fel egy férfi, ezúttal nem az intéző. A póráz már nem volt a nyakamon, anélkül kellett követnem. Hazaért az új gazdám, és nem várt reggelig, meg akarta tekinteni az új szerzeményt, engem.

Már túl volt a vacsorán, és a könyvtárszobában a kandalló előtt terpeszkedett egy karosszékben. Röviden kikérdezett, a koromra és nevemre volt kíváncsi, majd afelől tudakozódott, hogy betörtek-e. Azt feleltem, hogy igen, volt szíves az intéző úr megcsapatni. Ezt helyeselte, majd a rövid bevezető után a tárgyra tért. Ismét meztelenre kellett vetkőznöm, és elégedett mordulásokkal tekintette meg testemet.

Nem sokat teketóriázott, kioldotta nadrágját, és ölére rántotta fejem. Ez sem volt ismeretlen számomra, noha váratlanul ért a dolog. Daliás hímtagja láttán beleadtam legjobb tudásom a szopásba.

Mióta elmúltam harminc, már nem használtak szexre, ráadásul egyetlen gazdám igényelte testemet, akinél alig két hónapig voltam. Nem volt elégedett velem, noha próbáltam igyekezni, hogy kielégítsem. Végül eladott, és azóta sem volt senki, aki ilyesféle szolgálatot várt tőlem.

Nem kellett sok idő, hogy felszopjam, miközben arra gondoltam, ha most nyársra húz, akkor emiatt rúgta szét a seggemet az intéző délután, hogy felkészítsen erre is. Gazdám egyetlen szó nélkül intett, hogy hajoljak le, a kandalló fényénél megtekintette fenéklyukamat, és elégedetten konstatálta, hogy elszíneződött, talán kékes-zöldes lehet az intéző csizmájától. Ráköpött, majd eldörzsölte ujjával. Aztán mögém lépett szorosan, és kíméletlenül, lassan, de magabiztosan nyársába ültetett.

Mélyeket lélegeztem, két kézzel kapaszkodtam bokáimba, és igyekeztem halk nyögésekkel befogadni őt. Remek, vaskos hímtagja úgy feszített, hogy bármennyire is nem voltam szűz, mégis annyira szűk volt fenéknyílásom, hogy tágításra kényszerült. Végre nyöszörögve befogadtam, és elkezdett döfölni. Először lassan, majd hogy egyre könnyebben siklott ki-be, határozottabban kefélt.

Voltaképpen örülhettem, hogy szexrabszolgának szán, és nem kell a földekre mennem, ezért igyekeztem segíteni neki, és úgy mozogtam, hogy mindig ellenkezés nélkül újra felcsúsztam kemény hímtagjára. Igyekeztem elhitetni magammal, hogy nekem is jó, amit csinál, és ebben nem is volt sok túlzás. Mindenesetre elhatároztam, hogy ha kell is néhány alkalom, igyekszem egyre jobban ráhangolódni arra, hogy használjon.

Egy ponton megállt, remegett, telepumpálta fenekemet, majd nyomott még néhányat, és kicsusszant belőlem ernyedő farka. Aztán visszarogyott a fotelba, és babrálgatta még, miközben elégedetten, kimerülten szuszogott.

Felemelkedtem, és hálásan megköszöntem a megtiszteltetést. Öntöttem neki egy pohár bort a kancsóból, mert kérte, majd miután nem volt szüksége további szolgálataimra, elhagytam a könyvtárszobát, és visszatértem a többi rabszolga közé, hogy elfoglaljam hálóhelyemet a szalmán. Azonban már más hevert ott, és én kiszorultam a szélére az alvóknak.

Mégsem bántam. Bár fenéklyukam sajgott az erőteljes döföléstől, mégsem voltam elégedetlen. Eljött az én időm, és míg mindenki aludt, ujjaim rásimultak hímtagomra. Visszagondoltam a kúpra, az injekcióra, az intéző és saját botozásomra, és végül új gazdámra, aki vehemensen használatba vett, és olyat élveztem, mint már rég nem.

Immár biztos voltam abban, hogy ez lesz az eddigi legjobb helyem.

Vége