Eladva 1/2. rész

Eladva 1/2. rész

(kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel)

Az lázadás és a szabadság utáni vágy még erősebbé vált bennem, amikor negyedszerre is kalapács alá kerültem. Eladtak, és új gazdámat még nem is láthattam, az intézője választott ki a rabszolgapiacon, ahol mezítelenül kellett az emelvényre állnom, hogy mindenfelől jól megnézhessenek.

Nem számítottam arra, hogy kelendő leszek, hiszen már túlhaladtam a harmincadik évemen, és a korombéli férfiak már nem vehetik fel a versenyt a huszonévesekkel. Azok inkább számíthattak arra, hogy jó gazdához kerülnek, ahol szexszolgálatra osztották be őket az úrnő, ritkábban az úr ágyába, és ritkábban kerültek ki azonnal az ültetvényekre.

Arra számítottam, hogy azonnal a munkások közé kerülök, de miután az intéző elszállított a rácsos autón új gazdám kastélyába, másképp alakult a sorsom. Először megfürösztöttek és alaposan lecsutakoltak, a hajamat is szálldosóra mosták. Ezután enni kaptam, és bár az átéltek izgalmától alig tudtam néhány falatot legyűrni, mégis ettem, mert ki tudja, mikor kapok újra. Az előző gazdáim gyakran büntettek koplalással, és honnét tudhattam volna előre, hogy az új gazdám is alkalmazza-e ezt a módszert?

Miután ettem, az intéző visszatért értem, hozott egy lenvászon zsákruhát, amelynek nyílásain a fejem és karjaim kibújhattak, majd újra rám tette a vezetőpórázt, és magával vitt. Mint kiderült, orvosi vizsgálat következett. Ehhez le kellett vetnem a fehér zsákruhát, és meztelenül kellett az orvos elé állnom.

Miután tüzetesen megvizsgált a hatvanas éveiben járó doktor, és feljegyezte, hogy nem javasol szaporításra, felszólított, hogy hajoljak előre, mert a farkam és heréim kellemetlenvizsgálatai után a fenéklyukam következik. Mivel korábbi gazdáim igyekeztek engedelmességre szoktatni, nem sokat tűnődtem azon, hogyan vizsgálják meg fenéknyílásomat, talán arra gondoltam, hogy szemrevételezéssel. Ám nem így történt. Miután mélyen lehajoltam, az orvos terpeszbe parancsolta lábaimat, és minden teketória nélkül felnyomott egy végbélkúpot.

Jól ismertem a feszítő érzést, a hideg kúpot, ami ujja határozott nyomására szűk záróizmaimon át mélyre hatolt, és világéletemben berzenkedtem ellene. Most is, amikor azt várták, hogy megköszönöm a kapott jutalomfalatot, ahogy a doktor nevezte, mialatt ujja hegyén elnyelette velem, rázni kezdtem a seggemet, és hangosan tiltakoztam ellene. A doktor kihúzta ujját, intett az intézőnek, aki leoldotta derekáról a pálcát, majd lenyugtatott néhány csípős ütéssel.

Mégsem váltam nyugodttá, inkább sérelmesnek ítéltem a büntetést, és miközben le-leguggoltam az ütésektől, és a negyediktől meg is ugrottam, közöltem, hogy véleményem szerint minden férfit kellemetlenül érintene, ha váratlanul kúpot kellene kapnia.

Ezen mindketten, az intéző és a doktor is elképedve néztek egymásra, majd miután még mindig a seggem dörzsölgettem két kézzel, a doktor azt javasolta, hogy az intéző húzasson deresre. Annál is inkább, mert esedékes az új férfi rabszolgák betörésére szolgáló huszonöt botütés számomra, már csak a miheztartás végett is.

Miután megegyeztek ebben, és én is elnémultam, mert a derest legalább ismertem, és viszonylag jó tapasztalataim voltak vele, vártam, hogy visszavehetem a zsákruhát, és az intéző a nyakamra csatolt vezetőpóráznál fogva a dereshez vezet.

Ám még nem indultunk. Az orvos elgondolkodva vakarta meg a fejét, majd felvetette, hogy egy rectális injekció meghozná a kedvemet a bothoz. Az intéző egyetértett vele, mint kiderült, neki is voltak kedvező tapasztalatai, mivel ő is kóstolt már botot a deresen a fenekével. Azóta, vagy másfél tucatnyi alkalommal, hozzászokott, hogy engedélyt kér urától, hogy mielőtt felhasalna a fekpadra, a doktor fenéklyukába fecskendezze a kedvét meghozó oldatot.

Még mindig meg voltam rökönyödve, mert eddigi tapasztalataimból kimaradt, hogy botozás előtt segglyukon szúrassam magam, ráadásul semmiféle előzménye nem volt életemben, hogyan kell viselkedni, miközben injekciót kapok.

A doktor kisegített zavaromból, mert kitett egy széket a szoba közepére, utasított, hogy térdeljek fel rá, és hajoljak át a támláján, majd lenn fogjam meg a szék lábait. Az intéző a pórázomnál fogva gyorsította a folyamatot, és hamarosan felvettem a pózt, melyben lentről figyelhettem, mi történik velem.

Felsandítva láttam, hogy az orvos beilleszti a fecskendőbe a tűt, majd miközben egy ampullából felszívta a sárgás folyadékot, felmutatta nekem. Közölte, hogy ez nem lesz fájdalmas, csak nyomást és feszítést fogok érezni, és lehet, hogy benn csípni fog a folyadék, de ezt pompásan elmulasztja majd a bot.

Mégis feszengtem, ahogy bárki feszengene első rectális injekciója előtt. A fecskendő mérete is ijesztő volt számomra, és igaz, hogy ebben a pózban nem tudtam összeszorítani a fenéklyukamat, mégis bíznom kellett a doktor gyakorlatában, hogy nem először szúr segglyukat.

Éreztem, hogy egyik kezének ujjaival szétfeszíti fenékvágatomat, és utasít, hogy vegyek mély lélegzetet. Engedelmeskedtem, és a következő pillanatban felhördültem, ahogy keményen belém döfte a tűt. Csitított, hogy nyugalom, de csak szűköltem, és azt éreztem, hogy teleszaladt a lyukam a tűvel, a fecskendő tartálya a záróizmaimnak feszül. A doktor csitított, hogy lehetőleg ne mozogjak, míg megitat, segítsek neki azzal, hogy nem rázom a seggemet.

Az intéző ajkbiggyesztve tette hozzá, hogy meglett férfi létemre jobban is bírhatnám a farszurit, és mutathatnék egy kis hálát, hogy ezzel könnyítik meg a botozás elviselését. A doktor elkezdte befecskendezni a folyadékot, amely hűvös volt, és szinte azonnal csípni kezdett. Nyögdécseltem tőle, és igen, a fenéklyukamat is kitártam és összeszorítottam, mintha ezzel megszüntethetném a kellemetlen feszítést. A doktor azonban kis szünetekkel megitatta velem a csípős folyadékot, majd megpaskolta a seggemet, és kihúzta a tűt. Éreztem, ahogy végigsiklik záróizmom szegélyén, és mélyet sóhajtottam.

Ezután az intéző fanyarul megjegyezte, hogy számára is esedékes már három napja a botozás, és ha a doktor őt is megszúrná, akkor miután engem megcsapatott, ő is meghasalná a derest. A doktor ennek nem látta akadályát. Így miután lemásztam a székről, darabos mozdulatokkal visszabújtam a zsákruhába, és a sarokba térdelve két kézzel összeszorítottam a fenekemet, mert a doktor figyelmeztetett, hogy máskülönben kifolyhat a folyadék, és még a kúp is kicsúszhat. Az intéző kipányvázott a pórázomnál fogva, és kissé szabadkozva, hogy ilyen váratlanul jutott eszébe, hogy neki is esedékes a botbüntetés, elkezdte letolni a nadrágját.

Folyt. köv.