Karácsony Monte-Carlóban

Nem a lánc volt nehéz,

hanem a döntés,

hogy hagyom: lásd

hol vagyok törékeny.

A fények lent ünnepeltek,

aranyba csomagolt hazugságok,

miközben te nem kérdezted,

mit adhatok —

csak azt,

mit merek elengedni.

Alfa voltam,

de előtted nem cím volt,

hanem súly.

És te nem vetted le rólam,

csak megmutattad,

hogyan hordjam máshogy.

Az érintésed nem sietett,

mint aki tudja:

a kontroll nem kézben születik,

hanem két lélegzet között.

Karácsony volt.

Nem imádkoztunk.

Nem ígértünk.

Csak álltunk egymással szemben,

és a sötét végre

nem félt tőlünk.

Monte-Carlo alattunk lélegzett,

mi egymásban.

Nem uralkodtál rajtam.

Nem hajoltam meg előtted.

Egyszerűen

megtartottuk egymást

ott,

ahol mások elvesznének.