Tom Úr kisbabája 7.

Greta a mosdóba ment, igyekezett óvatosan lépni. Lábait nem zárta, hiszen a csipeszek gondoskodtak az engedetlenségének szem előtt tartásáról.
Kezet mosott, sőt arcát is megmosta. Szeme piroslott a sírástól. Ő maga sem értette, miért nem szedi le magáról a fájdalmasan szorító eszközöket, csak végignézett meggyötört testén. Csíkok, foltok, bíborlottak rajta.
Aztán észbe kapott, nem maradhat sokáig, mert még ezért is megbüntetik tán. Sietett vissza a konyhába.
A férfi nem nézett rá, de érezte a figyelmét. Újra alkotta a sonkástojást. Tányérra tette, majd visszafeküdt az asztalra engedelmesen.
Tom elégedetten sóhajtott.
Újra a hátára csúsztatta a még meleg ételt. Kenyeret tört, letörölte Greta hátáról a lecsorgó sonka levét. Jóízűen kezdett enni. A kés recés széle félelmet keltett Gretában, ahogy a bőréhez ért. Ám nem okozott fájdalmat. A villa is csak épp hogy megbökte néha.
A hideg narancsleves pohár finoman simított a forró testére, s ő meg megmoccant a kellemetlen érzés nem hagyta nyugodni. Tom csak elmosolyodott, az immáron alig alig ellenkezés láttán.
A reggeli a végéhez közeledett. Maradt a kávé, aminek majdnem forró csészéjét a hátára rakta Ura, minden korty után.
Két újság az arca alatti szék ülőkéjén hevert már átlapozva. A harmadik volt kézben. Remélte, ha azzal és a kávéval is végez a férfi, akkor végre felállhat.
Szokatlan és roppant kellemetlen volt az élmény. Mezítelen heverni egy asztalon. Az oldalán lefolyókázott olajos lé a hasa alatt gyűlt össze. Az illatok zavarták, bensője hangosan korogva követelt volna pár falatot. Ura azonban nem reagált a jelzésre.
- Érdekes ez a mai újság..- szólalt meg Tom halkan.
- Az egyik vezércikk hirtelen véget ér, egy elválasztó jellel és a következő oldalon már képes híradás van, a tegnapi balesetről. Az oldalszám meg kettőt ugrik. S lám az ív másik lapjának két oldala is hiányzik az újságom vége felé. Nem maradt kint egy lap véletlenül? – kérdezte szinte baráti hangon.
Greta hallgatott.
- Kérdeztem valamit! – élesedett meg a hang kissé.
- A..a …az összefogó..gyűrű…széthasadt.. – nyekkent Greta.
- Behoztam ami kint volt ..Uram! – próbálkozott egy féligazsággal.
- Értem! – állt fel a férfi és lerakta a hiányos napilapot a többi tetejére.
- Úgy maradsz! – parancsolta mellette elhaladva.
Greta már tudta ebből baj lesz.
Tom elegáns léptekkel az ajtóhoz ment. Kinyitotta s kisétált. Aztán visszajött.
- Én úgy látom, valami fehérlik a tujasor ágai közt. Ha megtennéd hogy behozod megköszönném.. - szólt szinte kedvesen.
Greta elszörnyedt, dermedten hevert majd egy percig. Megsemmisülten gondolt arra mi lesz ebből.
Aztán lekászálódott az asztalról. A négy csengőcske halkan csilingelve jelezte a mozgást. Bűnbánóan nézett a gazdára, de az nem másította meg a kérést. Nagyot sóhajtott s kifelé indult. Az ajtóban megtorpant.
- Siess, ma még dolgunk van! – szólt rá a férfi.
Kilépett s mögötte kattant az ajtó. Egyedül maradt a kerttel, a tujákra akadt újsággal és a félelmével, ami nem engedte oda. Az utcán autók jártak. Ha a kapu felé nézett, látta az elsuhanó színes elmosódásokat. Egy egy járókelő is elhaladt a rács előtt, de senki sem nézett be.
Mély levegőt vett és lelépdelt a kőlapokkal borított lépcsőn. Lábujjhegyen járt, mintha a telitalp zaja a figyelmet őrá irányíthatta volna.
Két kezével takargatta ölét. Így valamelyest csökkentette is a csipeszek okozta húzó fájdalmat. Sziszegett, de gyors léptekkel eljutott a tujáig, amin fennakadt a lap. Ám nem érte el. Az ember ilyenkor felugrik s letépi onnan ami fennakad, ám józan esze megéreztette vele, hogy ez most kínnal járna. Hát csak nyújtózkodott óvatosan. Már majdnem elérte mikor a szél áthajtotta ujjai elől a lap szélét. Kis híján sírva fakadt. Hátralépett, hogy körbenézzen valami alkalmas eszköz után.
A mozdulat megtört, mert valaki állt mögötte. Azt hitte az Ura jött ki s nesztelen mögé került. Fel sem nézve rebbenve dadogott.
- Bo..bocsánat..Uram!
Ám lesütött tekintete egy gumicsizmára esett, így mégis felnézett hirtelen. Ajkát sikoly hagyta el.
Egy magas jóképű férfi állt mögötte mosolyogva. Nem törődött Greta lehetetlen helyzetével. Felnyúlt és egyszerűen levette az újságlapot.
Szépen összehajtogatta. Greta boldogan nyúlt érte.
- Köszönöm…- ragyogott fel a tekintete, ám az olyannyira vágyott tárgy kilendült ujjai elől.
- Minden munkának ára van! – nevetett rá a férfi.
- Fred vagyok Tom úr kertésze és mindenese, s ha jól látom akkor te az új játékszer vagy! – nyúlt Gréta melle felé, s ő dühösen pofon akarta csapni merészségéért.
Fred elkapta a csuklóját, aztán egyetlen kemény mozdulattal ott helyben a fűbe térdeltette.
- Ha kell az újság akkor dolgozz meg érte kicsi lány! – szava kegyetlenül gúnyosan csengett.
- Szép a szájad hát használd! – simított szabaddá tett kezével az ölére, miután az újságot elegánsan a nadrágja derekába tűzte hátul. Másik keze még mindig, fájdalmasan megtörve tartotta Greta vékony csuklóját.
- De….- akart tiltakozni a rabnő, ám Fred kérdőn nézett rá.
- Elengedlek, mehetsz, de újság nélkül… - adta meg a lehetőséget.


folyt.