Erika és Ádám - 25. rész: Civakodás

"I stumble and fall

But I give you it all"

Két ballábbal keltek. Erika hisztizett. Ádámnak új volt ez a picsogás.

- Ilyet még soha nem csinált…

- Á, megvan. Nem kapta meg tegnap a rukkolaadagját. Se a fenekelésadagját. Se a szexadagját. Kezdjük akkor a fenekeléssel. A többit majd azután.

Ezzel a rukkola- és mellé a (még vaníliák közt is legálisnak tekintett) mangófétisével simán átzavarhatta volna Erikát a város túloldalára, a Fasorba. De esze ágában sem volt. Az egész kerek seggét magának akarta. Az egész lényét, a bujaságát, a vágyait. És magának akarta majd később, az ütések nyomán érkező megszeppentségét is. Ha lesznek, a könnyeit is. És az édes vigasztalás csókjait is. Mint mindig...

Nosza, elkapta a lányt. Hasra fordította és átvetette a nagypárnán. Még két másik párnát is berakott alá, hogy feldúcolja a kis seggét. Hátrafeszítette a karját és egy kézzel lenyomta a felsőtestét, a fejét. Testével rá is hajolt, szinte rá is feküdt kicsit. Így jobban érzi az izgalmát, az izgalmas ficánkolását. A tawse-ért nyúlt, ami az éjjeliszekrény felső fiókjában lapult. Így mindig kéznél volt.

Nem sajnálta az ütéseket Erika szinte már vanilla, csak halványuló, márványos nyomokat viselő seggén. "Note to myself" - gondolta. "Igen, ott az egyetem, ott a cég, ott van Luca, de nem szabad elhanyagolni a kötelességeim. Az otthoni, házi kötelességeim". Úgy nőtt föl, hogy apja minden este felmondatta vele a szabályokat. Csak egy pillanatra nézett félre, két napig nem figyelt és már beütött a krach.

Erika nem a klánban nőtt fel, nem szabályok szerint, mégis ugyanolyan éhes volt a verésre, mint bármelyik klánbeli nő, ha viszketett puncija. A vérében volt, nem szabályokhoz idomult. Nem klánfeleség, hanem sokak szemében jöttment. Még jobban kordában kell tartania. Erőteljesen náspángolta tehát, úgy, hogy érezze. Érezze és élvezze.

Erikának nem a tawse volt a kedvenc eszköze. Éppen ezért gondolta Ádám, hogy nem baj, ha néha kap vele. Éppen ezért tetszett neki is most, hogy épp ez akadt a férfi kezébe. Élvezte a férfi nyomását, ahogy ráhajolt, a bőre illatát, egy idő után az izzadságát… szerette, hogy ilyen erős és fáradhatatlan volt. Egy korábbi spankerére gondolt, aki három ütés után már nyafogott. Hallotta, ahogy a férfi zihál, de azt is hallotta rajta, mennyire élvezi és várja már, amikor majd jajgat, amikor igazán fáj…

Megőrült ezért az emberért. Benne volt minden gondolatában, minden nedves éjszakájában. Minden egyes nedves, nedvessé tett vagy nedvessé vált éjszakájában. Amelyekben így vagy úgy, de mindig szerepelt a fenekelés… eszközzel vagy csak kézzel… aztán persze eszközzel is azért… Az asztalra hasalva, a térdére fektetve, széken áthajolva vagy ágyra térdepeltetve. Ruhát épp csak felhajtva, valami csini neglizsében, egy konzervatív szabású köpenyben vagy teljesen levetkőztetve. A többi csak körítés, a lényeg a férfi vágya, szándéka, cselekedete és az ő meztelen feneke. És nem csak elbábozták, a fenekelés mindig valódi volt, maga az éles, csattanós igazság. De közben mégis egyszerre lehetett eljátszani a gyufaárus kislányt, Hamupipőkét és Csipkerózsikát… miközben valójában a Beauty and the Beast hatványozott történetét élték.

Persze az is lehet, hogy csak a hormonok tették. Hormonok játéka volt az egész. Hormonoké, ahogy épp esnek szét. De Erikát ez annyira nem érdekelte… ami volt, ami jött és jöhetett még, azt ezzel a férfival, csak ezzel a férfival élvezte. Úgyhogy az agya hátsó zugában zúgolódó, figyelmeztető hangokat is lekeverte. Gondolataiban visszatért a jelenbe.

- Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy könnyen feladjam - gondolta és határozta el, hogy tartja magát, amíg csak bírja.

Egészen addig tartott a huncut kis ötlete, amíg Ádám ott nem hagyta egy fél percre és oda nem hozta az aktatáskáját... amiből elővett egy vadiúj, még a csomagolását is őrző lovaglópálcát.

- Ezt most kipróbáljuk - mondta Ádám és gyors egymásutánban kettőt suhintott.

Erika élesen felkiáltott. Meglepett, fájdalmas és kissé talán szemrehányó jajkiáltás volt. Azt hitte, csak játszanak, húzzák egymást. Nem erre készült. De ugye ezt soha nem lehetett tudni a férfinàl. És ez volt az, ami mindennél jobban átforrósította a punciját.

- Na ezt már szeretem, ezt a hangot... erre akarok kelni reggel, nem arra, hogy nyafogsz. Akkor ezt a pálcát most szépen felavatjuk.

Záporoztak az ütések Erika fenekére, aki vergődött, kínlódott. Kiabált is, amikor hiába kérte szépen Ádámot. De ő tudta, ha a dupla, sőt tripla adagját nem kapja most meg Erika, akkor belekezdeni is kár volt.

Közben elmélázott: rukkola, szex, fenekelés… mindenre nincs most idő, legyen akkor az evés. Erika fenekére csapott még egy hatalmas nagyot, aztán még hatot és elégedetten nyugtázta a sikítást. Jól van, helyben vagyunk, ez az a hang, amire várt.

Egy szó nélkül otthagyta az ágyon a szipogó lányt, mellédobta a pálcát. Kiment a konyhába, felütött pár tojást. Könnyű omlettet készített, amit csipetnyi fekete szezámmaggal és friss rukkolával is meghintett. Erikáéra dupla adagot tett. Bevitte a két tányért, leült mellé és megsimogatta a fejét. Arcon csókolta, letörölte a könnyeit.

- Gyere enni, drágám, ez itt a tiéd. Aztán készülődjünk a nagy napra. Különleges esemény lesz ma. A Licit, amely Lucát nagylányból nővé avatja.

-folyt. köv.-