Karácsonyfa

Gyertya lángja azt suttogja,

Úrnőd farkad megmarkolta.

Ünnep van ma, de nem neked,

Gazdád kegyét s vágyát lesed!

Karácsonykor az a kegy,

Ha pálca csattan tizenegy.

Korbács szíja azt csattogja,

Haszontalan vagy rabszolga!

De ez most más lesz, mint a többi,

Tested durva kín fogja gyötörni!

Állj ide most én elém,

Suhint szíjjal énfelém!

Ott állok én nagy terpeszben,

Kezem tarkón, tű mellemben!

A tűre kicsi dísz is kerül,

Tűröm mindezt én tétlenül.

A tű után egy csipesz marja meg a testemet,

Pofont kapok negyvenet!

Mert megmozdultam, mikor tilos,

Arcom így lett sötétpiros.

A csipeszre egy szalag került,

Fenekemben egy plug feszült!

A díszek sorban rám kerültek,

A fájdalmak nem szelídültek.

Most jön még a fényfűzér,

Mely a bokától tarkómig ér!

Van rajtam dísz, több, mint hetven,

Rabszolgaként karácsonyfa lettem!

Így állok én a sarokban,

De szolgatársam se járt jobban!

Gyertyatartó lett belőle,

Égő gyertyát tart kezébe!

A forró viasz pont rám csöpög,

Gondolatban menekülök!

De megmozdulni se nem merek,

Még nem gyógyultak be a hegek!

Mit az engedetlenségért kaptam,

Korbácsütést ájulásig nagyon-nagyon lassan!

Úrnőm mindent megtehet,

Moslékkal is megetethet!

Seggbe is megbaszhat,

Levizelve hátrahagyhat!

Fáztam már így épp eleget,

Mikor láncon néztem éji eget!

Kétóránként agyonverve,

Úrnőm felé azt rebegve:

NAGYON NAGYON SZERETEM!