Kis világom illat és ízvilága, 2. rész

Kókuszos. Viszek csokit is, meg golyót és rudat is. Neki ajándékba marcipános nasit, mert az a kedvence.

Üdvözlő hanyattfekvés, a koszos cipőtalpakat végigdörzsöli a nyelvemen. Most már bemehetünk a nappaliba. "Mit hoztál nekem?". Előkerülnek az édességek. Korábban megtanultam, hogy olyat nem hozok magamnak, amit szeret. Abból baj lehet, mert van egy csípős ízű lovagló pálcája.

"Együnk!". Előkerül a recés talpú bokacsizma, bélelt, tehát olyan, mint a téli gumi. Csokik a földre, tâncot jár rajtuk. Leül a székre, előveszi a telefonját, és kibontja a marcipánost. Előtte térdelek, a sarkamon ülök. Egyik lába a vállamon, a másikat az arcomba nyomja. Édes élet, turbó változat. Olyan 15-20 percig csönd van, nincs nálam spakli, foggal nyelvvel tisztítom a recéket, ő pedig a telefonján bíbelődik.

Miután elfogyott a marcipános, ellenőrizte a munkámat. Rendben talált mindent, aminek nem örült annyira, ezért a padlót is fel kellett nyalnom büntetésből. A nyakamra lép, segít, nehogy csokis maradjon a járólap.

"Voltam ma plâzázni!" mondatát ujjal mutatás kísérte, abban az irányban egy pár poros magassarkú volt csak. Elmentem értük négykézláb. "Nem volt a méretemben a kinézett cipő, mérges voltam, kellett a nikotin.", mondta. Jó, akkor ma hamuba sült kókusz lesz, mert egy teljes doboz cigi csikkeit taposta el velük. "Ezt is megveszed, ugye?". Bólogattam.

Három kókusz rúd, fél tucat kókuszgolyó. Ez volt az utasításban. "Élethűen rendezd el!". Három rúd párhuzamosan, 10 centi hézag. A rúd volt a rudi, a golyók meg a golyók. Egy perc alatt csinált belőlük palacsintát, olyan volt a padló, mint amikor kezdő szakács pizzát süt.

Kiment cigizni, félidő volt, szünet, addig vártam. Bejött, kikerülte a lábtörlőt. Odahúzta a széket, leült a maradványok elé, és a mellkasomba döfte a sarkait. "Csináld!". Csináltam, tiszta lett mindkét talp. "Takaríts!". Arccal a kókuszpalacsintára hajoltam, a hátamon éreztem a sarkait. Pittyeg a telefonja, fogy a kókusz a padlóról. Elkészült a nagy mű, nincs ott már semmi. "Jutalmoból lesz majd ráadás!". Öröm és boldogság honolt nálam.

"Reszelőt hoztad?". Igen. Finom smirgli szerű, babapiskóta formájú eszköz, bőrkeményedés eltávolítására való. "Arccal felfelé, ide alám, szád nyitva, angyalom!". Mentem feküdni. Szép komótosan belereszelte a számba a bőrkeményedéseket mindkét lábáról, hullott a hó és a reszelék darabok. Ő ezt hívta angyal kókusznak.

"Nyald tisztára a reszelőt, ez jó fajta, hazaviszem!". Úgy is lett.

Jutalom jön. Terpeszben ülök, rudi a földön, a lábán a megvásárlásra kínált cipők. Tiszta, nincs fertőzêsveszély. A negyedik rudi nem maradt lapos, de azért megpróbálta, hátha. A golyókat megkímélte, tudta, hogy az nekem még korai.

Cipők le, lábak egyenként a számban, bokáig, mert neki is jár a szórakozás. "Festőszalag?". Hoztam, de minek? A két cipőt a mellkasomra rögzítette, ráhúztam a pólót, a pulóvert és a télikabátot. Aznap a buszon nagyon fickósnak néztem ki, mint aki mellizom napot tartott a konditeremben.

Majdnem úgy volt, de mégsem.

vége