Erika és Ádám - 24. rész

- Három a magyar igazság.

Erika alig volt magánál az elszenvedett fenekelés után. A mellbimbói még sajogtak, a pofozás is fájt… de a fenekelés a vastag, dragon senior pálcával volt az igazán kemény menetelés. Nem tudja, hogy bírta ki. Nem tudja, hogyan és mikorra fog majd begyógyulni. Haragudott Ádámra. És haragudott magára is. Mimdenre és mindenkire, de legfőképp arra, hogy ebbe egyáltalán belekezdtek

De még nem volt vége. Hiszen…

- Három a magyar igazság - mondta Ádám, megfogta, egy székre ültette és hátrakulcsolt kezeinél fogva a háttámlához kötözte a lányt.

- Bevésés, tudod. Ne bízzuk a véletlenre. A harmadik sorozatot is megkapod.

Erikának fogalma se volt, mi jöhet most. Pofozás és mellgyötrés. Igen kemény, pálcával történő fenekelés. Mi lehet még?

Mindene sajgott, a párna nélküli fa széken ülni kínszenvedés volt.

Ádám hamarosan megjelent. És egy csípős, damilvékony gumiszalagokból álló, kis korbácsot hozott.

- Tudod, hogy ezt a büntetést miért kapod?

- Igen, Uram - felelte a lány és elsorolta a vétkeit.

- Jól van - válaszolta Ádám. Mindegyikért kapsz öt csapást. Számold!

A lány melleire célzott. Egyenesen rájuk, közelről, jó nagyot. Erika ki volt kötözve, menekülni sehogyan se tudott. És ez az egész nagyon új volt. Fájdalmas. Veszélyes. Soha még nem csináltak ilyet. Korábban soha, senkivel nem csinált még ilyet. Félt tőle. Nagyon…

Elpityeredett, azonnal összetört, pedig nem indokolta maga a fájdalom.

- Ne bőgj! - instruálta őt Ádám. Majd megszokod!

De ő sem volt elégedett az eredménnyel. Nem erre a picsogásra vágyott.

- Akkor változtatunk - mormolta, és a székről eloldozta a lányt, de a kezeit összekötözve hagyta. Felfektette hanyatt az asztalra. A lábait egy terpeszrúdhoz rögzítette, a lehető legszélesebb terpeszben, és felhúzta derékszögig a mennyezeten levő csiga segítségével.

- Így, ni. Mostantól duplázunk - mondta, és ötöt a lány lábai közé, egyenesen a puncijára csapott, majd ötöt a melleire célzott. Erikából kitört az üvöltés, de most már a fizikai fájdalomtól. Bárhogy is vonaglott, nem szabadulhatott. Mindig a célkeresztben volt. Sírva számolta és köszönte meg az ötösével osztott csapásokat, először a mellén, aztán a punciján. Szerette ezt a hangot Ádám.

- Ez még csak a próba volt. Most indulunk. Mondd, miért kapod az első sorozatot?

Erikának hirtelen nem jutott eszébe a dolog. Egy végtelennek tűnő pillanatig habozott. Ádám azonnal lecsapott, és körkörös mozdulatokkal mért csapásokat a lába közé, élvezve a fájdalmat, amit okozott.

- Csak hogy ne unatkozz, amíg gondolkozol.

- Áúúúú… mert felébresztettelek.

- Tessék??? - a férfi egy pillanatra se hagyta abba az ütést.

- Mert felébresztettelek, Uram!

- Jól van. Akkor most büntetésből tíz ütés ide, tíz oda. Számold. És tíz-tíz lesz a többiért is.

Erika nem látott a könnyein át. Nem tudta, hogy fogja ezt kibírni. Hogy kibírja-e egyáltalán. Azt tudta, hogy nem hibázhat többé. És azt is, hogy bármennyire tetszett ez a gondolat korábban neki, soha, de soha többet nem fogja ő kérni Ádámtól a büntetését. Ezt biztosan sikerült ma megtanulni. Sikerült Ádámnak belevernie, a konkrét tiltások mellé. Nem fogja elfelejteni a bőre, se a melle, se a feneke. Nem fogja elfelejteni a pofonokat, a pálcát, a korbácsütéseket sem. A gyötrelmeket. Tudta, hogy még sokáig átérzi a kínt, amit ma átélt. Haragudott magára érte. Egy kicsit Ádámra is. De valahol, mélyen hálát is érzett, egy icipicit és csodálatot, a férfi felé. Meg valamit, amit akkor még nem azonosított, csak később. Másnap, vagy harmadnap talán. Ez az odaadás gyönyöre volt. Még nem a teljes odaadásé, de már jó úton.

-folyt.köv-