Otthon 1

Hallom a csippanást, ahogy lent beüti a kódot. Az ajtóhoz sietek, közben ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e itthon. Sok időbe került, de remélem, hogy az Úrnőm elégedett lesz vele.

Letérdelek az előszobában, ahogy elvárja. Póló van rajtam, amolyan Donald-kacsásan... szereti látni, hogy a farokketrecem rajtam van. Még csak néhány napja, hogy megengedte, hogy hosszabb időt is itt legyek nála, és most a hűségemért azzal jutalmazott, hogy rendbe rakhattam mindent, amíg elvolt. Hallom a lépteinek kopogását, hallom, ahogy a kulcsot a zárba illeszti.. végigfut a hideg a hátamon. Sosem tudom, mit tervez, mikor, milyen hangulatban érkezik.

Becsukom a szemem, ahogy megköveteli. Hallom, ahogy belép. Kis szünet.. talán éppen rajtam néz végig? Becsukja, bezárja az ajtót. Szerintem felém fordult. Próbálom a hangokból kitalálni, mit csinál. Elégedett hümmögés. Elmosolyodok.

-Látom, jó kedved van - mondja kis közönnyel a hangjában. - Kinyithatod a szemed. A hosszú kabátját már levette, alakját feszülős nadrág és blúz takarja. Imádom ezt az édes virágillatot.

-Ne csak bámulj! Segíts levenni - tartja oda a lábát.

-Igen, Úrnőm! Megfogom és lesegítem a csizmáit. - Igazán kényelmes. Jó ajándék volt, köszönöm - mondja mosolyogva. - Láthatod, hogy megbecsülöm - teszi hozzá. Tisztítsd meg őket!

Közelebb hajolok, kidugom a nyelvem, noha nem tűnnek túl koszosnak, azért mégis csak az utcán volt.

-Nem a nyelveddel, te bolond! Ott a szivacs. A nyelvedet másra akarom használni.

Kicsit megkönnyebbülten nyúlok a szivacsért, és szaporán letisztogatom a csizmákat.

-Mit hibáztál? - Kérdezi szigorúan. Elkapja az államat, és maga felé fordítja. Lesütöm a szemem.

-Igen, Úrnőm! Felelem.

-Ne most mondd, hanem amikor parancsot kapsz. Elvárom, hogy figyelj és értelmezz! Elengedi az állam, és pofon vág, a tenyere nagyot csattan az arcomon. - Remélem, ez segít emlékezni.

-Igen, Úrnőm - felelem lelkesen.

-Na, siess, fejezd be hamar - mondja még. - Látom, nem unatkoztál, szép rend van.

-Köszönöm, Úrnőm - felelem.

-Nem dicsértelek, csak tényt állapítottam meg! Fordítsd ide az arcod! Odafordulok, leengedem a csizmát. Leszorítom a nyelvemet... a fekete csipkébe bújtatott lábfejeit nézem, várom az újabb csattanást. De nem jön. Óvatosan felnézek... az Úrnő ajkain huncut mosoly. Megsimogatja az arcom.

-Látom ám, hogy igyekszel. Ez tetszik. Gyere, jutalomból nézhetsz. Kinyitja a wc ajtót, körbenéz, mielőtt belép. Látom, ahogy bólint... alapos voltam itt is. Nem szól semmit, csak belép, letolja a nadrágját, a fekete bugyiját... le sem tudom venni a szemem az ápolt kis szőrcsíkról a sima szirmai felett.

Leül, közben rám mosolyog.

-Nézheted. És én nézem, ahogy az aranyló pisije aláspriccel. Érzem az illatát... hallom, ahogy sóhajtva megkönnyebbül. Elbűvölten nézem, ahogy a sárga cseppek egymással versengve hullanak le a hamvas-sima domborulatokról, ahogy sárgára színezik a toalett kékkel kevert vizét, ahogy a kis buborékok kerülgetik egymást a felszínen.

Ahogy vége, felemelem a tekintetem. Az Úrnő szemeiben játékos mosoly, ahogy feláll, és térdeit rogyasztva előbbre tolja a csípőjét.

-Nyald tisztára! Hangzik a halk, de határozott parancs.

És én közel hajolok.. és a nyelvem odaillesztem. Erős a szaga, de az én Úrnőm csodálatos kelyhe, hát nyalogatom lelkesen, és elnyelem a keserű-sós ízű lét. Kicsit mozgatja magát. Ahogy azt hiszem, vége, finoman közelebb húzza a fejem, nem engedi, hogy elvegyem. Nem ellenkezek... nyalogatom tovább az egyre sósabb ízű szirmokat. Óvatos mozdulatokkal, ahogy tanította...

folyt.köv.