Erika és Ádám - 18. rész

Égett a feneke a fájdalomtól.

Egyszer, amikor épp nem volt lekötözve, odakapta a kezét. Érezte a hurkákat, amik az este során egyre sűrűbben sorakoztak a bőrén.

- Jó sokáig fog tartani, amíg elmúlik - futott át a fején.

Halvány mosolyra húzta a száját. Szerette Ádám nyomait magán. Szerette Ádám nyomait őrizni magán, hogy amikor épp nincsenek együtt, akkor is gondoljon rá. Hogy mit csináltak. Hogy miket fognak csinálni még… Szerette, hogy átadhatta neki magát, az egyébként féltve őrzött testét. Szerette, hogy Ádám megbecsülte ezt és soha nem önkényesen kegyetlenkedett, hanem a közösen vágyott célért. Egy szépen véghezvitt fenekelésért.

Amiből ma is jutott bőven. Ha majd leül a munkahelyén, ami a kinti világban van, vigyáznia kell. Mert Ádám nem kímélte, minden egyes új eszközzel jól megküldte az ütéseket, egészen addig, amíg a végére nem értek. Egészen addig, amíg már egybefüggő volt a fájdalom, amit a fenekén érzett. És az eltorzult arcát, alig hallható hangját Ádám sem élvezte. Tudta, hogy megadta neki, ami jár, már ami a fenekelést illeti. És elhangzott az ominózus kérdés, amit Erika mindig nagyon várt, hogy folytassák-e a fenekelést vagy hajlandó Ádámot kielégíteni. Ez persze csak játék, hiszen hogy is ne lenne hajlandó, de ezzel jelezhette, ha saját részéről úgy érezte, kaphatna még a fenekére. És volt is, amikor élt vele. De nem most, amikor már vagy félórája egy merő égő fájdalom volt a feneke.

Ádám eloldozta őt és az ölébe vette. Megsimogatta, átölelte és a fülébe súgta, hogy mennyire meg volt elégedve.

- Jól teljesítettél. Ha nem is találtad el elsőre a színeket, tetszett, ahogy fogadtad az ütéseket. Nem ellenkeztél… egy jó darabig. Meg vagyok veled elégedve. Most pedig tedd a dolgod és elégíts ki szépen.

Erika lecsúszott Ádám öléből és a lábai közé térdelt. Mennyire szerette ezt… Birtokba venni őt és kényeztetni az ajkával, a nyelvével… meglepni egy-egy különösen mélyre menő mozdulattal…

De most Ádám nem hagyott sok választást neki. Nem engedte kísérletezgetni. Átvette az irányítást, hiszen erősen feszítette a vágy a hosszú távollét után. Kézbe vette a mellbimbóit, hogy az okosan adagolt fájdalommal irányítsa a lányt és nem bízta a véletlenre se a mélységet, se a tempót: megragadta a fején a haját, egy csomóba fogta és míg egyik kezél egyre erősebben húzta és nyomta, irányította, a másikkala mellbimbóját is jó erősen, majd még jobban és jobban, a fájdalom elviselhetőségéig szorította.

Tetszett neki, ahogy szenvedett a lány, miközben őt szopta. Tetszett neki, hogy nemhogy nem hagyta abba, de egyre odaadóbban dolgozott rajta. Ahogy a torkát kitöltötte, ahogy a mellbimbóját csavarta… Élvezte, hogy olyan fájdalmat és olyan kellemetlenséget okozott neki, hogy a lány egyre jobban akarta, hogy legyen már vége és szépen meg is dolgozott ezért, miközben folyt a szájából a nyál és folytak a könnyei….

Ádám nem törődött a lány érzéseivel, ez most az ő élvezete volt. Erikáé majd később jön. Ha egyáltalán…

Most érezni és élvezni akarta és egyre erősebben, mélyebben, fájdalmasabban, már-már gépiesen dugta a torkát. Jólesett használni, így is használni a lányt…

- Mindjárt nyelheted - mondta zihálva a férfi, mire Erika ránézett és maga se tudta miért, de alig észrevehetően megrázta a fejét.

Már csattant is a pofon. Nem volt felkészülve rá és nem is értette a helyzetet. Azt próbálta voltna elmondani Ádámnak, ha hagyott volna neki lehetőséget a beszédre, hogy…

De Ádám nem értette, vagy félreértette, vagy egyszerűen csak ezen a ponton már nem törődött vele. Nem is kellett, de a pofon megváltoztatott mindent. Ádámnak megtetszett Erika meglepett, megszeppent tekintete. Adott hát neki még egyet. És még egyet. Egyre nagyobbakat… Ez egy új játék volt köztük, legalábbis ezen a szinten. És Ádám élvezte. Élvezte, hogy totálisan irányíthatja a helyzetet. Élt is vele. Élvezett minden egyes pofont, minden egyes csattanást, amit adott. Élvezte Erika fájdalmát és a félelmét, amivel elhúzódott volna. De ő nem engedte, egyik kezével szorosan fogta a tarkóján a haját, míg végig, szigorú tekintettel a szemébe nézett. Birtokolta őt, szinte megigézte. Nem engedte a lányt szabadulni, se a kezéből, se a tekintetétől, miközben újra és újra megkínálta őt egy pofonnal. Már az elsőtől piros lett az arca. Most pedig… alaposan meglátszott a keze nyoma a könnyek áztatta bőrén. Gondolatban ezt is kipipálhatta, a pofonok útján is birtokolta őt ma.

Nem volt hátra más, mint a befejezés, már igencsak feszítette a farka.

Megfordította a lányt, neki háttal, négykézláb és tövig hatolt belé. Hallotta, ahogy a meglepettségtől és a gyönyörtől felkiált. Tövig nyomta belé, teljesen kitöltötte, de csak egy döfés erejéig élvezte a punciját. Hogy a lány lucskos pinája jól benedvesítse a faszát, és aztán…

Végre ideje volt az élvezeteknek, úgyhogy erősen megragadta és hirtelen mozdulattal szélesre feszítette a lány alaposan kicsíkozott, minden érintésre fájdalommal reagáló farpofáit és megcélozta a szűk kis lukat a kitágult puncija fölött.

- Ne mozog! - parancsolt rá.

- Ne mozogj, egyáltalán.

Élvezte, ahogy a lány szűköl. Élvezte, ahogy beljebb erőltette magát, centiről centire. Minden egyes centijét újra és újra kiélvezte. Majd amikor már úgy érezte, elég mélyen van benne és teljesen a birtokába vette titkos kis barlangját, hátranyúlt és kitapogatta az otthagyott eszközök közül, ami elsőként a keze ügyébe került.

Teljesen magára húzta a lányt. De meg is unta, hogy hallgassa a nyöszörgését, a sírását. Most már élvezni akart. Élvezni akarta a dolgot.

Kezébe vette az erős, nagy bőr paskolót.

- Maradj nyugodtan. Ne mozogj. És egy hangot se hallljak most. Mindjárt vége, bírd ki - sziszegte és megpróbálta magát is rábírni, hogy ne döfjön többet, hogy ő se mozogjon, hanem csak attól élvezzen majd el, ahogy a lány teste megvonaglik a lecsapó ütések nyomán az égő fenekére kapott újabb, újabb és újabb, gyötrő fájdalomtól.

(folyt. köv.)