Erika és Ádám - 17. rész

Végre letelt a várakozás ideje és találkoztak.

Erika gondosan kipakolta a díványra az újonnan beszerzett eszközeit.

Egy gyönyörű bőr paskolót. Meg egyet fából is. Egy kis, sokágú korbácsot. Csipeszeket láncokkal és nélkülük. És egyéb testékszereket is.

Válogatott. Mit mutasson meg ma, mit hagyjon későbbi alkalmakra.

Elmosolyodott. Ádámmal leveleztek, amíg úton volt és néhány dolgot már megmutatott. Tudta, hogy ami igazi, szép, díszes és míves, neki is tetszeni fog. De legfőképp azért, mert működik.

A bőr paskoló illata, súlya… a csattanás hangja, még ha csak a tenyerén próbálta is. A jóval szélesebb, kemény, de nem túl vastag és ezért rugalmasságát megőrző fa… vagyis bambusz. Ezek mind jók. De a legjobb a közösen megalkotott, kialakított és folyamatosan táplált fantáziájuk.

És a bizalom tere, ami megteremti a lehetőséget. A fantáziákra és azok megélésére.

Erikának most egy beszélgetés járt a fejében. Egy beszélgetés, egy levelezés, amit nem Ádámmal folytatott, hanem valaki mással, az ő távollétében. Valami ebből megragadta a fantáziáját és elhatározta, hogy ma este kipróbálják.

Felvett egy testhez álló, szorosan a testére simuló bőrnadrágot, hozzá egy tüsarkú csizmát. És egy arannyal szegett, átlátszó csipke tunikát.

Kikészítette a kiválasztott eszközöket, a szokásosnál kicsit erősebben sminkelt. Elővette a borospoharakat és kis tálkákban néhány sós snacket.

Befújta magát a kedvenc parfümjével. Egy örök illat, ami a 80-as éveket idézte vissza.

Széles, csillogó, aranyszínű övet húzott a kelleténél szorosabbra a derekára. Megnézte magát hátulról a tükörben. A feszülő nadrágban kívánatosan domborodott a feneke. Ezt Ádám is észreveszi majd, remélte.

Otthagyta az ágyon az eszközöket. Hátrament a kínzókamrába. Ritkán használták. Ünnepi alkalmakkor vagy ha vendéget is fogadtak. És persze büntetésnél, ha a szükség úgy hozta. Ádám visszatérése kitűnő okot szolgáltatott, hogy felavassák újra. Erika lehúzta a leplet a kínzópadról és gondosan összehajtogatta. Leporolta a hosszú hónapok óta használaton kívüli állványokat. Felfrissítette a levegőt, friss virágot hozott be és meggyújtott egy füstölőt. Készen állt minden Ádám fogadására, ha este, vagy akár egy kicsit korábban, még délután visszatérne.

Erika leheveredett a sarokban álló kerevetre. Fáradt volt, így amikor fantáziái magukkal ragadták ismeretlen területekre, el is szenderedett.

Hangokra ébredt. Pittyenés, kulcscsörgés, neszezés. Ádám megérkezett.

Erika gondolt egyet és nem ment ki elé, hogy üdvözölje, hanem kibontotta elöl a fűzőjét. Csak annyira lazította meg, hogy hozzáférjen a melleihez, majd a kínpadra térdelve lassan lejjebb ereszkedett, lefeküdt és gondosan beleillesztette magát a pontosan e célra kialakított két kis satuba. Ujjai közé csippentette egyik, majd másik mellbimbóját is, hogy megkeményedjen, betolta a satu kis karmai közé és addig húzta a kart, amíg olyan szorosra zárult a két kis gyürű a mellbimbója körül, hogy tudta, bárhogy vergődik is, nem fogja elengedni.

Ez persze fájt, nagyon, sziszegett is, de tudta, nem kell soká várnia, Ádám hamarosan megtalálja és kezelésbe veszi.

Megpróbált minél simábban elhelyezkedni a padon, lábait bedugta a lábtartó szíjaiba, hogy Ádámnak majd csak szorosra kelljen húznia a két bőrszíjat, ami a bokáit tartja. A kezét is elhelyezte a kapaszkodókon, itt rá is tudta kattintani a bilincset a csuklóira segítség nélkül.

Belehelyezte arcát a padba vágott mélyedésbe, így nem látott semmit, csak hallotta a lépteit, az ajtó csikordulását és érezte Ádám jelenlétét, amint belépett.

- Szóval itt rejtőzködtél - mondta mély hangján Ádám. A szája szögletében mosoly bújkált.

- És nadrágban? Mi ez a módi? - kérdezte, de valójában a szűk, testhez simuló nadrág Erikán nagyon tetszett neki.

- Nnnna, ha így, akkor így - momdta egyre szélesebb mosollyal és szorosra húzta a rögzítést Erika derekán és bokáin.

- Arra ne is számíts, hogy kézzel fenekellek ebben a páncélöltözékben. Vagy enyhébb eszközökkel. Kihagyjuk a bemelegítést.

Rögtön egy pálcát vett a kezébe és nem is a legenyhébbet.

- Kezdjük akkor így az üdvözlést. Számolj, tizenkettőig.

Azzal nekikezdett és jó közepes ütéseket mért Erika fenekére. Aztán egy kicsit beleerősített.

Nagyokat csattant a pálca a bőrnadrágon, Erika domború fenekén és ő is érezte, bizony, elcsuklott a hangja, alig tudott számolni. Új volt ez az élmény. A ruha tompított valamennyit, de nem sokat. És arra még sosem volt példa, hogy a pálcát rögtön, bemelegítés nélkül kapja. De azért tartotta magát, még éppen bírta.

Egészen addig, amíg Ádám, végzve az első tucattal, hirtelen odalépett hozzá és lerántotta a nadrágot.

- Így, ni.

Szépen látszottak a nyomok.

- A többit már a meztelen fenekedre kapod.

Erika pontosan erre számított. Nem viselt semmit a bőrnadràg alatt, még egy tangát se vett föl. Csak az előkészítés volt az első tizenkettő. Mostantól a többi már a megdolgozott, mezítelen fenekére jön.

Ádám pedig nem könnyített és nem is kímélte. Ugyanolyan erővel adta az ütéseket, mint a bőrnadrágon keresztül, sőt, ha lehet, még bele is erősített. Erika már alig bírta, de nem menekülhetett, tartották a testét a szíjak és a bilincsek. Ádám pedig élvezte a helyzetet. Erika ficánkolását, amennyire engedte a szorítás. Az elhaló, elvékonyuló, sírásba forduló hangját. Az ennek ellenére, vagy talán éppen ezért érezhető izgalmát. Az odaadását, az eltökéltségét, hogy minél tovább tartsa magát.

Végül kellemesen megtelt pálcanyomokkal a feneke és Ádám is úgy érezte, hogy a látványt, a hangokat bőséggel kiélvezte. Jöhet valami más.

- Nézzük akkor az új eszközöket.

Behozta őket. Három bőr paskoló, ami egyforma méretűnek tűnt, csak a színük volt eltérő. Még egy, krokodilbőr-utánzat, ami súlyosabb, nagyobb. Egy lapos, szélesebb bambuszból. És két korbács, egy kisebb, csípősebb és egy ütősebb, nagyobb.

Erika, akinek arcát körbeölelte a pad, nem láthatta őket.

- Az lesz a feladat, hogy kitaláld, melyik melyik. Ha nem találtad el, akkor jön vele egy újabb sorozat. Egészen addig, amíg csak egy marad.

- A csak színükben eltérőeket is? - próbálkozotg Erika.

- Hát persze. Ez benne az élvezet. És a játék…

Erika áldotta az eszét, hogy kipróbálta magán az összes eszközt, amikor érkezett, de hogy rájuk is ismer-e majd? Nem bízott túlságosan benne. Teljesen máshogy álltak és teljesen máshogy működtek Ádám kezében, természetesen… És persze, ha a fa vagy a nagyobb paskolót meg is ismeri, a három kisebb, a fekete, a padlizsánlila és a tűzpiros csak színében különbözött. Ezeknél csak matematikai esélye volt… Örül majd, ha meg tudja különböztetni egymástól egyáltalán a két korbácsot. Meg a kemény bambuszt…

Megpróbált felkészülni a felkészülhetetlenre. Már eleve nagyon sajgott és fájt az előbb alaposan elpálcázott feneke. Mivel a keze is ki volt kötve, meg se dörzsölhette. A mellbimbói pedig… napokig érezni fogja a ma este nyomait. Ádám hazatéréséét…

- Kezdhetjük? - kérdezte Ádám, aki viszont élvezte a helyzetet, amire oly régóta várt. Még csak most kezdett belemelegedni. És úgy döntött, hogy a lány fenekén levő nyomok nem zavarják és semmiben nem hátráltatják. Sőt… nézzük meg, mennyire élvezi a folytatást, ha már a konok kis fejébe vette kezdetnek ezt a kis bőrnadrágos trükköt. Akkor most viselje is el a következményeit. Nem fogja magát ettől a kis kitalálós játéktól és a lány szenvedésének élvezetétől megfosztani. Ha nyöszörögni vagy sírni hallja, ennyi kihagyás után még jobban fogja élvezni. Ez a ma este jár neki, jár nekik. Ki is maxolja, a végletekig feszítí majd a húrt, amíg csak jó érzéssel megteheti. Nem is nézett oda, hadd legyen meglepetés neki is, amikor az első eszközért nyúlt. Nehogy Erika megpróbálja kitalálni, melyikkel kezdené vagy éppen fejezné be, melyik szín vagy anyag tetszene a legjobban neki. Trükkös a kis nőszemély, ne adjunk esélyt erre neki. Úgyhogy Ádám egyszerűen csak maga mellé helyezte az eszközöket és úgy nyúlt értük, oda se nézve, hogy semmi se befolyásolja a sorrendet.

(folyt. köv.)