Pénz, pénz, pénz! (X)

Unottan bámultam ki a szürke, novemberi égre, irodám ablakán.

Bent is hasonlóan sivárnak, lehangolónak érzékeltem a kopott, inkább praktikus mint kényelmes, vagy szép berendezést.

Elődöm hagyatéka...

Napok óta nem érkezett semmi munka.

Volt már sokszor ilyen. Ám most valahogy nehezebben viseltem. Nehezebben teltek a percek, órák. Az olvasás sem kötött le.

Persze hamarabb fogok haza menni mint azt a munkaidő megkívánná. De ez sem vígasztalt.

Rámeredtem a fém keretes, szögletes órára.

"Te jó ég! Még 2 órát biztosan itt kell dekkolnom!"

Ebben a percben halk, ismeretlen ritmusú kopogtatás tolakodott gondolataimba.

Ingerülten kiáltottam:

- Szabad!

Az ajtónyílásban először egy kíváncsi női fej jelent meg. Valódinak tűnő gesztenye szín, lágyan hullámzó, vállig érő hajjal, nagy, kerek szürke szemekkel, hosszú pillákkal. A szemhély kissé megereszkedett S finom szarkalábak jelezték, hogy nem bakfis a kíváncsiskodó.

Szemöldöke is magasan ívelt, sötét, de nem fekete. Viszont kissé ódivatúan vékonyra szedve.

Az egyenes, közepesen széles és josszú orr alatt, ahhoz kissé közel, széles és telt, de lágy vonalú, májva színre festett a száj. Mindezek alatt kerek, de erőtlenségre utaló, beesett az áll.

A tojásdad arc szimmetriája igen kellemes benyomást tett rám, jóllehet pufóknak tartanák a legtöbben.

Így kedvesen elmosolyodva folytattam:

- Jöjjön csak beljebb! Ön az új asszisztens? Éva, ha jól emlékszem...

Pár másodpercnyi tétovázás után beljebb jött a TEST is!

"Teremtőm! Micsoda termet! Egy igazi Valkűr!" Kiáltottam fel majdnem hangosan. S mielőt hellyel kínáltam volna, én is felálltam. 

"Szerencsére pont egyforma magasak vagyunk!" Nyugtáztam, mert ki nem állhatom, ha valaki fölém tornyosodik.

Hogy itt-ott "termetesebb" nálam, az még kedvemre is van.

Éva pedig, - ahogy a hirtelen orromra biggyesztett szemüvegemen át mustrálom- igencsak termetesebb!

Nem is tudom hirtelen megsaccolni, hogy hányas lehet a melltartója! 100 feletti az már biztos és legalább C- és a kosár!

Nagyot nyelek izgalmamban s remélem nem pirultam el.

- Kér frissítőt!? Nagyon meleg van itt! Nem? Kicsit kinyitom az ablakot talán...

- Ó hagyja csak! Majd én!

Duruzsol búgó, méj hangon, de alig hallhatóan s már is elöttem terem az ablaknál. Ahogy elhalad mellettem körbelengi parfűmje édes, melankólikus illata. "Rózsa, vagy jázmin?" És ahogy felnyújtózik, hogy eligazgassa a függönyt, különben térd alá érő, eléggé passzent szoknyája feljebb húzódik, kivillantva húsossága ellenére még mindíg feszes, hosszúnak ígérkező combjait.

Tekintetem feljebb siklik és kéjesen állapodik meg a széles, ugyancsak tekintélyes faron.

Teljesen elfeledkezve a valóságról, már azt látom ahogy rezeg, midőn jól megcsapom a vesszővel.

Folyt.köv