Dina (3)

- Gyere csak ide, te! - intette magához a lányt. Hogy hívnak?

- Dina vagyok.

- Mina? Hát ez meg milyen név? Honnan szalasztottak, hogy még egy rendes nevet se adtak?

- Messze földön születtem innen. A vörös sátorban. És a legszebb nevet adták nekem anyáim…

- Anyáim - mormolta a katona. Ez a lány tényleg kattant. Vagy itt az udvarban mind ilyen kótyagosak? Mondjuk, nem kár érte. A lovamat itatni se kéne. De fenekelni, most egyszer, mielőtt továbbmegyünk, jó lesz. Aztán soha nem látom többet. Szerencsére.

- És mondd csak, te Dinka - röhögött fel saját szójátékán - hát szeretőd van-e? Itt, a kastélyban.

Nem véletlenül kérdezte. Nem szeretett volna bonyodalmakat.

- Nincs nekem senkim az ég adta világon, csak egy testvéröcsém. Topaz. De ő most vadászni ment a farkasölőkkel. Nem érnek vissza holdtölte előtt.

- Jó lesz - gondolta Aaron. Nincs itt senkije, aki megtorolhatná. Akár el is rabolhatnánk. Hogy milyen naiv ez a lány… hogy elárulta magát. Más nő titkolózna, hazudna, védené magát. De ez tényleg dinka egy példány.

Dina tökéletesen egészséges volt és épeszű, de a férfiakkal semmi gyakorlata nem volt. Honnan is lett volna… Honnan is tudhatta volna, mikor mit mondjom, hogyan bánjon velük.

- Na, gyere csak ide, közelebb.

- Most nem lehet. Meg kell fejnem a kecskéket. Ellátják a bajom, ha elkések.

A férfi mérgesen morrant fel. Nem volt hozzászokva, hogy ellentmondjanak neki. Kilesett a pajta résein. Még alig pirkadt. Egy negyedórácska belefér még. Kivárja az idejét. Ne most visítson a lány és csődítsen ide mindenkit. A reggeli készülődés zajai elnyomják majd a hangját. Elég, ha később sikít.

Dina hamar megfejte a hat kecskét és a tejet kis csuprokba öntötte. Ebben kellett kiszállítania egy részét az úri házakhoz, a nagyját pedig vissza a sajtárban az uradalmi konyhára. Hóna alá fogott két-két csuprot, meg a kezébe is egyet és elindult a kijárat felé. Hirtelen, a hátuk mögül, az istálló felől lovak nyerítését hallották. Mintha valami megijesztette volna az állatokat. Vagy valamitől megvadultak.

- Megyek, megnézem - mormogta a férfi, aki féltette drága kancáját az idegen helyen. Ki tudja, mi történhet. Megharapja egy másik ló, vagy ijedtében kitör és világgá rohan az istállóból…

- Ne tűnj el a szemem elől. Gyere velem!

A lány szót fogadott. Illedelmesen követte.

Az istállóban nyugtalanság fogadta őket. Elszabadult az egyik csődör. Egy barátsagtalan állat. Nem szerette a jövevényeket. Épp Aaron kancáját szemelte ki magának. Ennek a fele se tréfa!

Gyorsan lekapott egy karikás ostort a falról, a két állat közé állt és hatalmasat cserdített vele. A csődör megtorpant. A férfi a szeme sarkából látta, ahogy a lány a hangtól összerezzent. Ez adott neki egy ötletet.

- Aztán férfival volt-e már dolgod?

- Nem, még sosem - sütötte le szemét a lány.

- Hát álmodozni szoktál-e róla? Valamelyik korodbeli konyhafiúról?

- Nem-nem, én nem… - hebegte Dina.

- Te nem, persze, te nem… te semmit sem… - fogta meg keményen és emelte fel a lány állát, hogy az a szemébe nézzen. Te soha semmit nem szerettél volna, igaz?

- Igaz - válaszolta Dina. Hogy is árulhatta volna el egy idegennek, hogy mire vágyott egész életében. Nem az ifjak szép szavaira, nem arra, hogy körülötte sündörögjenek és nem áhítatos csókokra. Hanem hogy egy férfi, egy igazi, erős férfi kezelésbe vegye. És jó alaposan elfenekelje… Az erről szóló fantáziákkal töltött minden szabad percet.

Keményen megszorította az állát a férfi. Valamit meglátott a szemében. Nem hagyja annyiban, kiszedi belőle. Végül is utána is elfenekelheti. Szórakoztatta, hogy megtudja a piszkos kis titkait.

- Mondd, mire vágysz? Hátha teljesülhet. Van a csapatomban mindenféle perverziókkal megáldott legényke. Miért nincs még senkid? Miért nem vagy férjnél? Mi az, amit egy átlagos uradalmi alattvaló nem tudna neked megadni?

Tovább szorította a lány állát. Már nem bírta. Hogy árulhatná el egy idegennek… de mi mást tehetne? Itt volt egyedül, sarokba szorítva. Nem vehette fel a férfi acélizmaival a versenyt.

- Na mondd már, nyögd már ki! Mi a hibád? Miért nem kellettél? Miért nem adtak melléd senkit?

- Nem szántak nekem férjet itt. És azért nincs szeretőm, mert…

A férfi még jobban szorított az állán. Félő volt, hogy eltöri a csontjait.

- Mert… mert én mást szeretnék. Mást akarok a férfiaktól. Fenekelést - hadarta az orra alatt.

A férfi hirtelen elengedte. Majdnem hátraesett. Nem szólt semmit, továbbra is szigorúan nézte. Így telt el egy perc.

- Na, csak hogy kibökted végre. Nincs ebben semmi különleges. Sokan szeretik a fenekelést. Például én is. Adni… - nyerített fel a férfi.

A lány ráemelte csodálkozó tekintetét. Vágy csillant fel benne. De nem mert szólni semmit.

- Na, gyere csak ide.

A férfi az istálló sarkában álló lócára ült és maga elé mutatott. A lány is oda indult. Amikor odaért, a férfi se szó, se beszéd a dereka felé nyúlt, elkapta és a térdére dobta. Egyik kezét a szájára tapasztotta.

- Egy szót se szólj! Egy hangot se halljak!

Másik kezével felhajtotta a lány vékonyka pendelyét, hogy szabaddá tegye a meztelen húsát. Aztán belekezdett. Hatalmasat ütött a lány meztelen fenekére. Ottmaradt a keze nyoma. Akkorát csattant az ütés, hogy megijedtek a közelben bekötött lovak.

Az első ütést a következő követte, aztán még egy és még egy. Hamarosan záporoztak a csattanós ütések a lány meztelen fenekére.

Dina pedig élvezte. Még sosem élt át ilyet. Nem fájt különösebben és élvezte, ahogy a férfi törődik vele.

Aaron is észrevette, hogy nem ad ki semmilyen hangot a lány. Ez meglepte. Nem tapasztalt még ilyet. Soha korábban nem volt a fájdalmat igazán jól tűrő nője. Ez a kis cafka meg szinte élvezte.

Erősebb ütésekre váltott. Még mindig semmi. Felkapott a földről egy ott heverő, a lovak csutakolására szánt kefét. Azzal kezdte ütni. Meg se rezdült, még mindig. Ekkor elővette a nadrágszíját. Felébe hajtotta és jó erősen odacsapta. Ekkor kezdett a kezei alatt meg-megmozdulni a lány. Na, ez már tetszett neki.

Dina élvezte az ütéseket. A férfi tenyerének csattanását. A forróságot, ahogy elöntötte meztelen bőrének egyre nagyobb felületét. A ritmus váltakozását. A növekvő erősségét.

Érezte, ahogy a férfi a tenyeréről valami keményebb, talán fa eszközre vált. Izgatóbb volt. Egy kicsit jobban fájt. Sűrűbben is jött egymás után a sok csattanás. Aztán egy kis szünet. Érezte, ahogy egy pillanatra elengedi őt a férfi. Hirtelen nem is tudta mire vélni. Aztán csak meghallotta, ahogy sziszeg a levegőben a szíj. És lecsapott. Na ez már fájt. Végre igazi fájdalmat érzett a bőrén. A fenekén. Fájdalmat. Erre vágyott mióta. Erre az igazi fájdalomra. Nem is bírta moccanás nélkül. Izgett-mozgott a férfi szorításában, ide-oda. Ez persze csak olaj volt a tűzre. A férfi még szorosabban fogta és még erősebben fenekelte. Hatalmasakat csapott a szíjjal a lány meztelen fenekére. Próbára tette.

A lány izgett-mozgott, de még alig sziszegett. Jó alany lesz ez…

Addig folytatta a férfi a fenekelést, míg bele nem fájdult a keze. Nem tehette tönkre magát, a jobbik kezét. Bármelyik pillanatban úgy hozhatja a sors, hogy vívnia kell. Meg is állt és hirtelen elengedte a lányt. Az lezuhant elé a földre. Hófehér volt a meztelen teste, melyen kirívóan élénken vöröslött a feneke. Ez volt a látvány, ami a férfinak minden alkalommal, megunhatatlanul, újra és újra tetszett. Belemarkolt a földön fekvő lány előtte meredező seggébe. Tűzforró volt.

- Jól van - mondta magában. Így helyes.

(folyt. köv.)